.png)
Mo Xiang Tong Xiu A démoni kultiváció nagymestere című grandiózus tetralógiájának harmadik kötete két héttel ezelőtt látott napvilágot a Művelt Nép kiadó jóvoltából, mely néhány napra ismételten képes volt elűzni az elvonási tünet apró démonát. ^^
A kötet ismételten lenyűgöző borítóval látott napvilágot és egy új belső borítót is kaptunk, mely a külső borítás mondhatni folytatása és felettébb szemet gyönyörködtető. :3 A Főnix-hegyi vadászat kezdetét ábrázoló borító véleményem szerint a legszebb az eddig megjelent kötetek között, továbbá az én személyes kedvencem is. ❤A színek harmóniájának és főszereplőink gyönyörű ábrázolásának köszönhetően a kötet vizuális gyönyör a szemnek!
Mivel a bejegyzésem a harmadik kötetről szól s ez által felfedi a történet folytatását, a tartalom természetesen erősen spoileres, így kérlek, ennek tudatában olvass tovább!
"- A fuvola! Már megint a fuvola! Hallom, hogy újra játszik!"
A harmadik kötet pontosan ott veszi fel a fonalat, ahol a második véget ért, s mi újra Lótuszrévben találjuk magunkat, ahol a Qishan Wen klán lemészárolja a Junmeng Jiang klánt, árvává téve ezzel Jiang Chenget...
Jiang Cheng és Wei Ying Yu asszonynak köszönhetően megmenekül a halál torkából, ám a két ifjú mégis visszamerészkedik a porig égetett városba, ahol a klántagok élettelen, véres holttestét egymásra dobálva találják... Vér szagát viszi a levegő... Főhőseinket a Wen klán oldalágáról származó, gyógyítással foglalkozó Wen Ning menti meg, kinek aztán a Lótuszrévbe egyedül visszatántorgó Jiang Cheng az életét köszönheti...
A Qishan Wen klán azonban nem elégszik meg a Yunmeng Jiang klán pusztulásával és Wen Chao a Halotti Völgybe dobja Wei Wuxiant, aki ígéretet tesz, hogy kegyetlen szellemként visszatérve megbosszulja mindazt a gaztettet, amit a Wen klán elkövetett szerettei ellen...
Wei Wuxian három hónappal később Yiling pátriárkájaként halottaiból visszatérve kegyetlen bosszút áll Wen Chao-n és csatlósain, míg a Naplövés hadjárat - melyet a négy nagy kultivátorklán indított a Wenek ellen - győzelemmel és a Wenek pusztulásával zárul...
"Véget ért az éjszaka. A nap megkezdte az útját az égen.
Mindeközben a kultivátorok földjét uraló nap leáldozott."
A múltba való bepillantást követően visszatérünk Felhőzugba, ahová Lan Zhan magával vitte a sebesült Wei Wuxian-t. A két férfi jelenlegi tartózkodási helyéről egyedül Lan Xichen tud, aki noha már nem bízik vakon Jin Guangyao-ban, mégsem képes elhinni a férfi árulását... Nie Mingjue halála azonban nem a véletlen műve és a három férfi titkos kutatásba kezd a Tiltott könyvek termében, ahol megtalálják Az összezavarodott lélek dalait tartalmazó, Dongying-ból (azaz az ősi Japánból) származó kötetet, melyből kitéptek egy oldalt...
A három férfi számára immár bizonyossá válik, hogy az összezavarodott lélek dalainak hangjegyei a Lan klán nyugtató melódiájával párosítva szörnyű pusztításra képes...
Lan Xichen úgy dönt, maga bizonyosodik meg Jin Guangyao bűnösségéről és az Arany Pikkely toronyba megy, míg Lan Zhan és Wei Wuxian elindul Yilingbe, hogy szembenézzenek a múlttal és a jövővel...
"- Gyere velem vissza Gusuba!"
A harmadik kötetben a múlt emlékképei és a jelen történései a már megszokott módon felváltva követik egymást, ám a harmadik felvonás minden kétséget kizáróan az emlékek és a visszaemlékezés kötete. A Felhőzugban és Yilingben töltött rövid időt követően ugyanis újra bepillantást nyerhetünk a múltba, melyben láthatjuk, miként is menti meg a Wen család idős, beteg túlélőit Wei Wuxian, aki szembeszállva a fő kultivátorklánokkal menedéket biztosít a túlélőknek, akikre Jin Guangshan könyörtelen keze alatt nem várna más, mint halál... A nőkből, öregekből és kisgyermekekből álló Wen túlélők Wei Wuxian családjává válnak, aki önkéntes száműzetésbe vonul Yiling-be, ám ellenségei ezen a sötét, magányos földön is utolérik, a férfi pedig nem menekülhet a sorsa elől...
"A-Yuan kicsi volt még, de már tudta, mi a félelem..."
"Amikor a gyerek abbahagyta a sírást, Lan Wangji is megkönnyebbült valamelyest, de arra nem számított, hogy a vöröslő arcú Wen Yuan halkan hozzásimul és átöleli az egyik lábát.
Lan Wangji lenézett, és meglátta a lábán lógó kis csomagot."
A démoni kultiváció nagymesterének harmadik kötete a múlt regénye, melynek minden mozzanata egy-egy újabb mozaikdarabkát rak a helyére, egyre tisztább képet adva ezzel az olvasónak a történtekről és lerántva a leplet az eddig még homályba burkolózó titkok nagy részéről...
Minden jelenet egy igazi kincs, melyek közül lehetetlen csupán egyetlenegy kedvencet kiválasztani...
"Senki sem szép, amikor a legmélyebb bánat közepette sír."
A kötet maga a földi paradicsom a múltbéli történések szerelmeseinek - azaz nekem is. :3
A harmadik felvonás számtalan olyan jelenetet tartalmaz, melyek leírására az első kötet megjelenése óta várok ^^, ám a regény fölülmúlta minden várakozásom... A kötetben nem csupán az Eskütanácskozáson történt tragédia részleteibe nyerhetünk bepillantást, de olvashatjuk Jiang Yanli és Jin Zixuan gyönyörű szerelmének történetét is, valamint arra is fény derül, ki is árulta el a Lan klánt és állt a gonosz oldalára...
Jiang Yanli és Jin Zixuan jeleneteit azonban egy picit kevésnek éreztem és úgy érzem, nem tudtam meg egy igen fontos dolgot kettejük kapcsolatáról, szóval izgatottan várom, mit tartogat még számomra a negyedik kötet...
A harmadik felvonás voltaképp a grandiózus, epikus csaták kötete, hiszen a kultivátorvilágot felperzselő harcok sora olyan gyorsan követi egymást, hogy pislogni is alig marad időnk...
A csaták mellett azonban számtalan humoros jelenetet is kapunk, melyekben többek között bepillantást nyerhetünk Wei Wuxian yilingi életébe is, ahol szemtanúi lehetünk a kicsi A-Yuan növekedésének, aki tulajdonképpen Wei Ying és Lan Zhan "fogadott gyermekévé és öccsévé" lép elő...
Az eredeti regény cselekménye ezen a ponton azonban több ponton eltért a feldolgozásban látottaktól. Példának okáért Wen Chao halála és Wei Wuxian visszatérése teljesen más, mint a donghuában és bevallom, erre a fordulatra egyáltalán nem számítottam... Vérzik a szívem Lan Zhan elkeseredésének és a Wei Ying "halálhírét hozó" Wen Chao-nak való támadásának hiányától, mely jelenet a donghua egyik legszebb jelenete... ❤ Ettől eltekintve természetesen az eredeti történések is éppoly grandiózusak és szerethetőek, mint a feldolgozásban látottak, mindenesetre Wen Chao nyomorúságos halálának sorait nem volt tanácsos rögtön vacsora után olvasnom. ^^ A férfi jól megérdemelt módon kegyetlen véget ért, mely sors még annál is rosszabb, mint amit a donghuában láthattunk, ám most, e sorokat írva gyanítom, hogy a kínai cenzúra végett nem kerülhetett a mozgóképes adaptációba ennyire véres jelenet... A donghua pillanatait azonban sokkalta magasztosabbnak és fennköltebbnek éreztem, ami tökéletesen kiegészíti a regényben leírtakat és egy csodát hoz létre...
Mint ahogy fentebb is említettem, a kötet rengeteg titokról rántja le a leplet, melyek közül számomra a legfontosabb és legelképesztőbb volt az, miről is ismerte fel Lan Zhan a Mo Xuanyu testébe visszatérő Wei Wuxiant... Álmomban sem gondoltam volna, hogy Wei Wuxian elsőként azt a dalt játssza majd, amit Lan Zhan énekelt neki Xuanwu barlangjában és hogy azt a dalt soha senki más nem hallhatta. Ahwwwwww :3 ❤
A feldolgozásból cenzúra miatt kimaradt Főnix-hegyi vadászaton történtek szintén az újdonság varázsával hatottak rám s noha nem egy hivatalos illusztrációt és fanartot láttam már, fogalmam sem volt róla, miként is valósul meg az ott látott jelenet... Lan Zhan és Wei Wuxian első csókjának jelenete, ahol Wei Wuxian szemét fekete szalag takarja, s noha mi tudjuk, a férfinak sejtelme sincs róla, ki az, aki oly hevesen csókolta... ❤ A jelenet közben elolvadt a szívem és rendkívül boldog voltam, hogy a cenzúrázatlan kiadást tarthatom a kezemben...
Ebben a kötetben legnagyobb örömömre az ifjoncok is rengeteget szerepeltek, akiket még továbbra is kissé elveszettnek érzek főhőseink fiatalkori képességeihez mérten, ám most, hogy ők is teret kaptak megmutathatták, mire is képesek...
A kötet a rengeteg visszaemlékezésnek köszönhetően néhol kissé kaotikus, hiszen néhány mondat olvasását követően derül csak fény arra, az idősík mely pontján is járunk, ám a rengeteg múltbéli visszaemlékezés leírása végett immáron én is elégedett vagyok. :3
"- ...Senki sem kínál fel nekem egy szép, széles utat. Egy olyan utat, amelyen járva megvédhetném azokat, akiket meg akarok védeni anélkül, hogy a démoni kultivációval kellene élnem."
A szívemnek legkedvesebb jelenet minden kétséget kizáróan a kötet legvégén található "Jin Ling-pillanat" a hajón, ahol láthatjuk, milyen magányos, elveszett és elkeseredett is valójában Jin Zixuan fia... ❤ Noha a fiú valóban szülők nélkül nőtt fel, kissé túlzásnak érzem ennyire szembeállítani a jellemét a többi ifjonccal, de különösen A-Yuannal... A-Yuant egy végtelenül gyengéd, kedves férfi nevelte fel, míg Jin Ling mondhatni kemény kéz alatt nevelkedett, hiszen bizonyos, hogy Jiang Cheng nem bánt vele kesztyűs kézzel és nem érzem azt sem, hogy Jin Guangyao az a kimondott apafigura lenne... Bízom benne, hogy a negyedik kötetben és az extrában még számos Jin Ling-jelenet vár rám, hiszen az ő szála eleddig még sajnos eléggé kiforratlan...
Végezetül nincs más hátra, mint hogy picit aggódjak, hiszen bár már számos titok lelepleződött, még annyi minden homályba burkolózik, annyi mindent szeretnék még tudni és annyi fanartot láttam még olyan jelenetekkel, melyekről még nem olvashattam, hogy picit aggódok, mi fog még beleférni a negyedik kötetbe... #izgatott
Bízom benne, hogy a negyedik kötet után nem lesz a történettel kapcsolatban hiányérzetem és az írónő minden kérdésemre választ ad. A legfontosabb kérdés azonban, hogyan is halt meg pontosan Wei Wuxian, hiszen erről még csupán a szóbeszéd útján keringő pletykákat hallhattuk, amiket a férfi sorra megcáfolt...
"Az Éj nélküli városban tartott eskütanácskozáson történt vérfürdő éjszakáján
Yiling pátriárkája, az elbeszélések szerint, egyes-egyedül
háromezer embert mészárolt le."
Mint ahogyan eleddig is, most is szeretnék pár szót ejteni magáról a kiadásról és annak minőségéről is. A kötet új szaklektort kapott, s noha nem tudom pontosan, mit is takar ez a "munkakör" és pontosan kinek is a feladata a szöveg gondozása, sajnos jelen esetben nem vagyok maradéktalanul elégedett... A kötet első felének nyelvezete számomra rendkívül döcögős volt, mely az első két kötetben már megszokott stílustól eltért és ez által sokkalta nehezebben haladtam vele, ami egy kissé morcossá, másrészt aggodalmakkal telivé tett. Szerencsére a kötet két harmadától avagy felétől - nem tudnám élesen elválasztani egymástól a határt - visszatért az eredeti stílusához, s így én is megnyugodtam. Meg kell azonban említenem, hogy ha már a rajongók kivívtak egy szaklektort a kötetnek, akkor nem szabadna olyan orbitális hibákat találni már az első két oldalon, ami eddig az első két kötetben még helyesen szerepelt... :( Mindezeken felül pedig több helyen is kizökkentett az ősi Kína világából a modern szöveg, aminek semmi keresnivalója ebben a történetben. Példának okáért nem tudtam, hogy a Jóbarátok Joey-ja is a kultivátorvilág tagja, ugyanis a "Na, mi a helyzet?" mondatot még ugyanazzal a hangsúllyal is olvastam, ahogy a filmsorozatban elhangzik. Nem hiszem, hogy ezt nem lehetett volna szebben, korba illően fordítani, ahogy a "Ja, igen, nálad van a meghívód?" mondat is a szó szoros értelmében förtelem - elnézést a kifejezésért... Mindezeken kívül talán két alkalommal fedeztem fel, hogy egy-egy karakter nevét elírták betűtoldással avagy betűhiánnyal, amit őszintén megbocsájtok, a fenti modern mondatokra azonban nincs mentség...
"Az imádkozó sáska a kabócára les, és nem látja a háta mögött a rigót."
Mindent összevetve azt kell mondjam, hogy a harmadik kötet cselekménye és jelenetei állnak a legközelebb a szívemhez a második kötetben olvasható Nie Mingjue és papírfigura jelenetekkel szoros összhangban. A negyedik kötet várhatóan a jövő hét folyamán már a birtokomban lesz és megtudhatom eme csodálatos, lenyűgöző történet végét, míg az extra kötet megjelenésére sajnos fél évet kell várni (melynek várható megjelenése egyenlőre a születésnapomra datálható). Mivel kizárt dolognak tartom, hogy fél évet várjak az extrák olvasásával és ezzel a történet teljessé tételével, a negyedik kötet után belevetem magam az angol fordításba, melynek értékelését szintén közzé teszem majd a blogomon. :3
Köszönöm Mo Xiang To Xiu és kedves Művelt Nép kiadó, hogy ebben a pokoli 2020-ban ez a gyöngyszem az életem részévé válhatott! ❤
Értékelés: 5/5 ecset
Idézetek
"- Miért mentetted meg Lan Wangjit? Miért kellett beleavatkoznod? Hányszor mondtam, hogy maradj nyugton? Hogy ne járjon el a kezed? Ennyire szeretsz hősködni? Hát nem láttad, hogy mi történik ilyenkor? Most örülsz? Haljon csak meg Lan Wangji és Jin Zixuan! Haljanak meg nyugodtan! Mi közünk van hozzá? Mi köze hozzá a klánunknak? Miért történt mindez? Miért? Halj meg! Halj meg! Haljon meg mindenki!"
"- A szüleimet akarom, a szüleimet... - bömbölte.
Wei Wuxiant kérte, hogy adja vissza neki az apját és az anyját, de akárhogy kérte, már nem kaphatta vissza őket."
"E fájdalmas gondolat miatt töltötte el gyűlölet és harag a szívét. Képtelen volt megszabadulni tőle, felemésztette a bensőjét."
"Először szembesült vele, mennyire keveset ér. A Qishan Wen klán ellenében olyan volt, akár egy szekér elé lépő sáska.
Majdnem elsírta magát."
"- Nézd meg, hogyan lövök? Talán valamiféle példaképnek hiszed magad?
- Igen - mondta némi gondolkodás után Wei Wuxian. - Talán nem vagyok az?
- Wei Wuxian! Nem láttam hozzád hasonló szégyentelen embert!"
"Senki sem tudta nála jobban, hogy Jiang Cheng mennyire tele volt becsvággyal, milyen nagyra tartotta a kultivációs szintjét és szellemi erejét. A Magolvasztó Kéz azonban egyetlen ütéssel porrá zúzta a kultivátorságát, az önbecsülését, elvéve tőle a bosszú lehetőségét is!"
"Ahogy ezt kimondta, mindkettejüknek eszébe jutott Wei Ying tekintete, miközben lezuhant a mélységes mélybe. Önkéntelenül is megborzongtak."
"- A fuvola! Már megint a fuvola! Hallom, hogy újra játszik!"
"Ám amikor az illető felért a lépcsőn, és mosolyogva megfordult, Lan Wangji szeme elkerekedett: nem először látta a ragyogóan jóképű férfit!
Az ajka megremegett, némán mormolt valamit."
"Wei Wuxian mindig is jó kedélyű fiú volt, A szeme sarkában, de még a szemöldökében is ott bujkált valamiféle mosoly, és sohasem volt hajlandó kihúzott derékkal, szabályosan lépkedni. A fekete ruhást ráadásul hideg, sötét energia vette körbe. Jóképű volt, mégis sápadt, és a mosolya kísérteties."
"- Gyere velem vissza Gusuba!"
"- Bizonyos dolgokat nem lehet kézben tartani - mondta Lan Wangji."
"Véget ért az éjszaka. A nap megkezdte az útját az égen.
Mindeközben a kultivátorok földjét uraló nap leáldozott."
"- Senki sem ugrál, ha átszúrják - mondta Lan Wangji szárazon.
- Nem feltétlenül - tiltakozott Wei Wuxian. - Ha az előző életemben használt testemben lennék, kilóghatnának a beleim, visszatömködném őket, és folytatnám a harcot."
"Furcsa ez a Gusu Lan klán. Az alapítója egy szerzetes, igencsak konzervatív klánt hozott létre, és mégis, mennyi érzelmes tagja lett."
"...azonnal fel is ébresztette a környék nyulait, amelyek remegő füllel indultak el ugrálva Lan Wangji felé. Hógolyóként gurultak az ugyancsak hófehér csizmája körül, ki tudja, minek örültek ennyire."
"...amint lenyomta Lan Wangji testét a puha szalmába, furcsa izgalom vett rajta erőt... Kényelmesen feküdt Lan Wangjin, és közben olyan kellemes érzések fogták el, amelyeket aligha tudott volna szavakba önteni."
"Wei Wuxian nem érezte veszélyeben magát. Lan Wangji társaságában nem volt miért aggódnia."
"A dolgok maradandóak, az emberek nem, tartja a mondás, és valóban, ezek a dolgok is megmaradtak többé-kevésbé, de az embereknek, akik még mindig annyira hiányoztak neki, már nyomuk sem volt."
"- Verekedni akarsz? Na gyere! Én mindig kapható vagyok egy kis csetepatéra! Te anyátlan árva!
Amikor Jin Ling ezt meghallotta, nem lehetett megállítani. Jól megkötözték, ezért a kezét nem tudta mozgatni, a könyökét és a térdét használta hát, olyan keményen, hogy a másik újfent feljajdult."
"A szabaddá váló tanítványok nem tudták, mit tegyenek. A barlangban Yiling pátriárkájával, Árny tábornokkal és az áruló Hanguang-junnel kellett szembenézniük, kint pedig számtalan sétáló halott várt rájuk éhesen."
"- Van igazság! Nem tűrjük a gonosz mesterkedését!"
"Belekerülnek a történelemkönyvekbe, milliók fogják áldani a nevüket. Az "igazságért" álltak ki a "gonosz" ellen."
"Nie Mingjue igazán magas férfi volt. Ha valaki fölé magasodott, az illető valóban úgy érezte, hogy nyomás nehezedik rá. Amikor lóháton ült, még kellemetlenebb volt a méltósága, mintha felülről tekintett volna le mindenkire, aki jelen volt."
"Ha Lan Wangji volt a hidegben a jég, hűvösebb még a hónál és a fagynál is, Nie Mingjue a tűz volt a hidegben, akit bármikor elfoghatott egy dühroham, így nem volt könnyű közel kerülni hozzá."
"A csuklóját lefogó alak a fához szorította, úgy csókolta."
"Az a valaki, aki csókolta, finoman remegett."
"Wei Wuxiant szájának melegsége és duzzadtsága egyre csak arra emlékeztette, hogy nem sokkal korábban elveszítette ajkának húsz éve őrzött szüzességét. Addig csókolták, míg bele nem szédült, de azt sem tudta, ki volt az, akitől a csókokat kapta. Hogy történhetett ez?"
"- Tudnotok kell, hogy még ha nem is használom a kardomat, és a szerintetek "ferde ösvényen" járok, akkor is kiemelkedem majd közületek, mint még senki, és ti csak néztek rám lentről."
"- Valójában amellett, hogy Wei úrfi a zsákmány felét begyűjtötte, a maradék nagyobbik részét bátyánk pusztította el."
"Jiang Cheng érezte, ahogy az egész világ súlya ránehezedik.
Mintha valami gonosz árnyat vetett volna az arcára és a szívére."
"- Wei Ying, gyere velem vissza Gusuba!"
"- Pontosan tudod, mennyire nem szeretem, ha mások mindenféle szabályok betartására kényszerítenek - mondta Wei Wuxian. - Minél inkább kényszerítenek, annál kevésbé tudnak rávenni a dologra..."
"- Nem! - mondta gyorsan Wei Wuxian. - Nem szeretek én senkit. Legalábbis nem különösebben. Nem olyan lenne az, mintha hagynám magam megzabolázni?"
"Jiang Cheng emlékei szerint az apja összesen ha ötször tartotta a karjában. Minden egyes alkalom után hónapokig tartott a boldogsága. Ott az ajtó mögött gonosz tűz égette a mellkasát."
"- Nagy változások történtek Wei úrfi lelkében.
Amikor Lan Wangji ezt meghallotta, fájdalom fénye villant összevont szemöldöke alatt."
"Senki sem szép, amikor a legmélyebb bánat közepette sír."
"A-Yuan kicsi volt még, de már tudta, mi a félelem..."
"- Földet műveltek egy holttestekből álló hegyen? - vonta fel a szemöldökét Jiang Cheng. - Ehető lesz egyáltalán, ami itt nő?
- Hidd el nekem, ha az ember éhes, bármit megeszik, amit el tud rágni - mondta Wei Wuxian."
"Aranyos kölyök volt, de sajnos Jiang Chengből egy szikrányi érzelmet sem váltott ki."
"- ...Fogat fogért, vért a vérért, ezzel vége is."
"A Yunmeng Jiang klán kitaszította. Többé semmi sem kötötte össze őket, világos lett a határvonal. Akármit művelt Wei Wuxian, annak semmi köze sem volt a Yunmeng Jiang klánhoz."
"Wei Wuxian minden szabadnapján eljátszott Wen Qing unokaöccsével, a kis Wen Yuannel. Fákra rakta, vagy azt lódítva, hogy ha locsolják és rendesen odasüt rá a nap, gyorsabban nő, elásta a földbe, Wen Qing pedig minden egyes alkalommal leszidta."
"Wen Yuan remegve nézett fel. Először egy derékra kötött jádefüggővel találta szemben magát, majd egy felhőkkel hímzett övvel, utána jött a ránc nélküli hajtóka, és végül a ragyogó, világos szempár, hideg, akár a téli fagy.
A komoly arcú idegen ránézett, Wen Yuan pedig azonnal megrémült."
"Amikor a gyerek abbahagyta a sírást, Lan Wangji is megkönnyebbült valamelyest, de arra nem számított, hogy a vöröslő arcú Wen Yuan halkan hozzásimul és átöleli az egyik lábát.
Lan Wangji lenézett, és meglátta a lábán lógó kis csomagot."
"A-Yuan először az őt két nappal korábban retekmódra földbe temető Wei Wuxianre nézett, utána az imént neki játékokat vásároló Lan Wangjira pislantott. Meg sem mozdult, de az arcára könnyen olvasható módon kiült a "nem" szócska."
"- Házassággal szövetség köttetik - mondta Lan Wangji."
"- ...Senki sem kínál fel nekem egy szép, széles utat. Egy olyan utat, amelyen járva megvédhetném azokat, akiket meg akarok védeni anélkül, hogy a démoni kultivációval kellene élnem."
"Ha jobban belegondolt, így vagy úgy, de mindig rossz hangulatban vált el Lan Wangjitól. Valószínűleg nem egymás barátainak teremtette őket az ég."
"- Mindenkinek megvan a maga tennivalója ezen a világon, az út, amelyen járnia kell."
"- Kit érdekel a zsúfolt, széles út? Én már csak a deszkahidamon járok a sötétben..."
""Minden gonoszok leghatalmasabb ura, Yiling pátriárkája.""
"- A-Xian... Találj ki egy nevet!
- Milyen nevet? - kérdezte Wei Wuxian.
- A születendő unokaöcséd nevét - mondta Jiang Cheng.
...
- Rendben. A Lanling Jin klán következő nemzedéke kapja meg a ru írásjegyet. Mit szólsz a Jin Rulanhoz?
- Jó lesz! - jelentette ki Jiang Yanli.
- Dehogy jó! - szólt közbe Jiang Cheng. - Az orchidea lan írásjegye ugyanúgy hangzik, mint a Lan család lan írásjegye. Már hogy is lenne a Lanling Jin klán és a Yunmeg Jiang klán leszármazottja olyan, mint valaki a Lan családból?
- Mégis mi a baj a Lan családdal? - nézett rá Wei Wuxian. - Az orchidea az úriemberek virágja, a Lan család pedig úriemberek gyülekezete. Jó név lesz ez!"
"- A Jin Zixuan fia tiszteletére tartott hétnapos ünnepségről beszélsz? Rengeteg színes játékot kapott a gyerek, de semmi sem tetszett neki. Úgy bömbölt, hogy majdnem lerepült a nagyterem teteje. Bezzeg akkor hogy nevetgélt, amikor meglátta az apja kardját! Boldogok lehetnek a szülei. Kitűnő kardforgató lesz, amikor felnő."
"- Milyen remek kis ezüstharang!"
"- Amíg a csengő az unokaöcsémnél van, egyetlen alacsonyabb szintű túlvilági teremtmény sem férkőzhet hozzá."
"- Nyugodj meg! Tudok viselkedni. Jin Zixuan hívott meg, most egy évig egyetlen rossz megjegyzést sem teszek rá."
"- ...Rosszul ítéltem meg. Korábban nem mondhattam ezt ki, de Jin úrfi valójában rendes ember..."
"- Miért nem adod fel, csak egyetlenegyszer! A-Li még...
...
- ...mindig várja, hogy eljöjj a Jinlin-toronyba, és részt vegyél A-Ling ünneplésén..."
"- Bárki mást megölhettél volna! Miért pont Jin Zixuant kellett?"
"Ő volt a hibás.
A tomboló Wen Ning fegyverré változott. A fegyvert pedig ő készítette. Csakis az ő parancsainak engedelmeskedett."
"Jiang Yanli is eszébe jutott, a nő, aki annyi nehézséget leküzdve végül hozzáment a férfihoz, akit szeretett. A-Ling, Jin Zixuan és Jiang Yanli fia, akinek nevet adhatott. A születése után hét nappal az apja kardja láttán felnevető újszülött. A boldog szülei. Néhány nap volt csak hátra az első hónap megünnepléséig.
Wei Wuxian gondolkodott, gondolkodott, és hirtelen elsírta magát.
Aztán szavakkal is előtört belőle az elkeseredettség:
- Mondja már meg valaki, most mégis mit csináljak!"
"Üres tekintettel állt. Egyszerre úgy érezte, hogy akármekkora is a világ, neki nincsen benne hely."
"- ...Ha kimondtok valamit, viseljétek a következményeket is."
"Wei Wuxian a Nap és lángok palota tetejének szélén állt, a szeme hideg fénnyel ragyogott az éjszakai égen, miközben fuvolázott."
"...egy qin hűvös hangja szakította félbe a Chenqing sikítását."
"- Wei Ying!
Bár szinte mennydörögte a nevét, bárki, aki magánál volt, hallotta a remegést a hangján."
"Az Éj nélküli városban tartott eskütanácskozáson történt vérfürdő éjszakáján Yiling pátriárkája, az elbeszélések szerint, egyes-egyedül háromezer embert mészárolt le."
"Jin Ling lerohant a lépcsőn, és húzni kezdte a barlang felé. A szellemi erejét elveszítő, egész nap harcoló Jiang Cheng kimerült, így Jin Lingnek végül csak sikerült bevonszolnia."
"Az imádkozó sáska a kabócára les, és nem látja a háta mögött a rigót."
"- Ha a holttestek berontanak a barlangba, csak magaddal foglalkozz, és azzal, hogy kijussál! Mindenáron maradj életben! Érted?
Jin Ling libabőrös lett, amikor ezt meghallotta, és a szíve mélyén azt remélte, hogy a nagybátyja majd valami hasonlót mond neki. Várt egy darabig, de Jiang Cheng egy szót sem szólt, úgyhogy csak nézte. Túl sokáig bámulhatta, mert Jiang Cheng végül felé fordult.
Szomorúnak tűnt, de azért összehúzta a szemöldökét.
- Valami baj van a szemeddel?
- Dehogy! - mondta Jin Ling idegesen."
"Jin Ling még sohasem látott ennyi kegyetlen holttestet, ennyire közelről. Érezte, hogy a pórusaiból patakzik az izzadság, miközben megmarkolta a Suihuát. De hirtelen valaki lefejtette a kardjáról az ujjait, és egy hideg tárgyat tett a kezébe. Meglepetten nézett oda:
- Nagybátyám!
Jiang Cheng a szellemi energiáját vesztett Sandura támaszkodott. Kissé imbolygott:
- Próbálj meg odacsapni a Zidiannel! Lássuk, hogy mi történik!"
"- Jin úrfi, te is itt vagy?
Jin Ling látta, hogy a korosztályából mindenki harcba száll, ő sem tudta visszafogni magát. Amikor Jiang Cheng nem figyelt, visszacsúsztatta a gyűrűt a kezébe, a tömeg élére tört, egyenesen a barlang bejáratánál található legveszélyesebb részhez."
"Egy pillanat múlva pedig felordított: - Jin Ling!
Lan Jingyi megborzongott:
- Menj vissza! A bácsikád embert akar enni!
Jin Ling nem foglalkozott Jiang Cheng még a holttestekénél is félelmetesebb üvöltésével..."
"Jiang Cheng nagy nehezen Jin Linghez ment, és megragadta a köpenyét:
- Megsérültél?
- Nem, én... - Jin Lingnek még a lehelete is vérszagú volt.
Jiang Cheng azonnal egy pofonnal a földre ültette:
- Nem? Majd én teszek róla, hogy megsérülj és megtanuld a leckét! Süket vagy te, hogy nem hallod, amit mondok neked?
A pofon után azonban ő is képtelen volt két lábon maradni. Leült, levegő után kapkodott..."
"Közben Jiang Cheng a holttestek között kivonszolta magával Jin Linget...
- Nagybátyám! Én... - kiáltotta Jin Ling.
- Ha vissza merészelsz menni, ne nevezz többé a nagybátyádnak! - jelentette ki Jiang Cheng jéghideg hangon."
"Elpusztítják a gonoszt, harsogták, de végül a "gonosz" mentette meg az életüket."
"A második "ostrom" valóban bekerült a történelemkönyvekbe, de nem a halottak száma miatt, hanem mert ez volt a kultivátorvilág legértelmetlenebb és legnevetségesebb eseménye."
"Ebben a pillanatban Lan Sizhui meglátta a mellette álló Jin Linget, akinek az arca annyira sötétlett, hogy ránézni is kellemetlen volt. A kardja markolatán nyugtatta a kezét, időnként megszorította, majd lazábbra váltott. A kézfején kidagadtak és eltűntek az erek. Végül csak eszébe jutott, hogy a most annyira ártalmatlannak látszó Árny tábornok, Wen Ning ölte meg egykor az apját.
A fiú tekintetét látva Wen Ning "mosolya" is eltűnt. Lassan szembefordult vele:
- Jin Rulan úrfi?
- Az meg ki? - kérdezett vissza hűvösen Jin Ling."
"Jin Ling maga is úgy érezte, hogy túl nagy erővel lépett fel. De amikor látta, ahogy a többiek Sizhuit támogatják, őt pedig kritizálják, rengeteg korábbi élmény kezdett kavarogni az elméjében. Az elmúlt években, az árvasága miatt mindenki meg volt győződve róla, hogy senki sem fegyelmezte, és ezért elkényeztetett lett. Könnyen feldühödött, nem volt könnyű zöld ágra vergődni vele. A Jinlin-toronyban és Lótuszrévben sem akadtak barátai a saját korosztályából. A neki járó tisztelet helyett kellemetlen helyzetbe került. Senki sem szeretett vele játszani gyermekkorában, és amikor megnőtt, egyetlen követője sem akadt. Minél többet gondolkodott mindezen, annál inkább izzott a szeme. Hirtelen nagy hangon így szólt:
- Igen! Ez mind az én hibám! Ilyen szörnyűséges ember vagyok! És akkor mi van?"
"Wei Wuxian éppen folytatta volna, amikor Jin Ling hirtelen elsírta magát.
- Mi... mi történt?
Jin Ling szipogva óbégatott, és a könny végigfolyt az arcán.
- Ez az apám kardja. Nem fogom letenni!
Valóban Jin Zixuan kardját, a Suihuát szorongatta. Ez a kard volt a szüleitől származó egyetlen tárgy, amit birtokolt.
Jin Ling úgy zokogott, hogy szinte látni lehetett benne az elkeseredetten síró Jiang Yanlit. A Jin Ling korosztályába tartozó fiúk egy része már megházasodott, a nála kicsit idősebbeknek már gyerekeik is voltak. Kevés szánalmasabb dolgot tudtak elképzelni, mint hogy valaki így sírjon. Mennyire nyomorúságosan érezhette magát, hogy ennyi ember szeme láttára ömlött a könnye?
Wei Wuxiannek egy ideig fogalma sem volt arról, hogy mit tegyen. Segítségkérőn nézett Lan Wangjire, de az még kevésbé állhatott elő a megoldással. Ebben a pillanatban egy hangot hallottak a víz felől:
- A-Ling!"
"- Mi történt veled? - ragadta meg a férfi. - Ki tette ezt veled?
Jin Ling megtörölte a szemét, de nem válaszolt."
"A hajó gyomrában nem volt szükség harmadik emberre!"
"- Nagyon sajnálom! Szeretek alvás közben magamhoz szorítani valamit. Vagy ide-oda nyúlkálok. Tényleg nagyon sajnálom!"
"Lan Zhan, te tényleg olyan... Ha tudtam volna, nem térek magamhoz. Öntudatlan maradok az öledben egész úton."
