Sziasztok!

Ahogy ígértem, külön jelentkezem a Globe és a Shakespeare-kiállítás részleteivel, ami az egyik legmeghatározóbb élmény volt számomra egész eddigi életemben. ❤

Akik olvasták a Hello London 1. részét, tudhatják, hogy sajnos csak második nekifutásra tudtuk megtekinteni a színházat, ugyanis nyáron csupán délelőttönként indulnak túrák, míg délután - minden egyes nap - a Shakespeare-társulat a mester egy-egy darabját játssza a nagyközönségnek. Ezekre a darabokra - csakúgy, mint itthon egy színházi előadásra - külön jegyet kell váltani, és bárki megtekintheti az eredeti környezetben és kosztümökben játszott műveket.

Shakespeare-kiállítás:

Szombat reggel, a jegy megvétele után kevesebb mint másfél óra állt rendelkezésünkre ahhoz, hogy megtekintsük a Shakespeare-kiállítást, ami közvetlenül a Globe mellett látható. Ez a kiállítás tulajdonképpen két hatalmas szintet takar magában, amire édes kevés az a másfél óra. 

A felső szint első részében található egy hatalmas, csodaszép "térkép", ami a mester életművét mutatja be időrendben, míg utána eredeti kéziratokat és néhány korabeli leírást találhatunk a színházról, amiket a kor Londonjának és az emberek életének bemutatása követ. Ez a szekció nem foglalkozik konkrétan magával a mesterrel, de a korabeli házak berendezése, a kézimunkasarok és az információs táblák után újra visszatérünk Shakespearre: tulajdonképpen konkrétan a darabjaira. Láthatunk korabeli jelmez-rekonstrukciókat, a színészek által viselt ruhadarabokat, gyermekeknek kiírt pályázatok döntős helyezettjeinek alkotásait, korabeli hangszereket, míg a falakon a színészekről, a ruhákról, és a zenéről olvashatunk.

Kapunk némi információt a Globe újjáépítéséről és a munkálatokban részt vevő emberekről is. 

Az alsó szinten egy csodaszép és élethű makettet találunk a színházról, egy korabeli nyomdagép és egy lélegzetelállító festmény /Szentivánéji álom/ mellett, valamint több apró kelléket láthatunk a darabokhoz, plakátokat, faliszőnyegeket, egy szóval mindent, ami szem-szájnak ingere. ;) 

A kiállítás gyönyörű darabja egy félig nyitott szekrénybe bújtatott koponya, valamint az apró oldalfülkékben elrejtett nyomógombos tábla hangszórókkal, ahol több híres személy előadásában hallgathatjuk meg a mester ikonikus mondatait. *-*

Sajnos az utolsó részeket már sietve kellett végignéznünk, ugyanis a kiállításból közvetlenül nyílik az ajtó a Globe felé vezető lépcsősorra, ahová 5 perccel a kezdés előtt gyülekezőt hirdettek. 

Globe: 

A túránk 11.15-kor kezdődött, és meglepődve tapasztaltuk, hogy magyar útmutatót is kérhettünk, ami tulajdonképpen egy A4-es oldalt jelentett, az egyik felén képekkel, a másik felén a színházról leírt információkkal. 

A túránk kezdetén kaptunk egy fejhallgatót és egy kis "headset"-tet is, amin keresztül hallhattuk az idegenvezető hölgy minden szavát. Szerencsére egy nagyon kedves és humoros hölgyet kaptunk, aki nagyon szépen beszélt angolul, s csak az én csekély szókincsemnek volt köszönhető, hogy nem értettem mindent, amiket aztán meg kellett kérdeznem kísérőtársaimtól. 

A hölgy elmondta az első színház leégésének körülményeit, beszélt az újjáépítésről, illetve arról, hogy szalma és egyéb gyúlékony anyagok helyett itt már cserepeket használtak, meggátolva ezzel egy esetleges tűzvészt. 

Megtudtuk, hogy a nemes emberek a színpad két oldala melletti emelvényeken foglaltak helyet, hogy a pórnép láthassa a legújabb divat szerint elkészült ruhájukat, míg a színpad előtt az "egy pennys büdös emberek", azaz a mosdatlan pórnép nézhette végig az előadást. 

A színházi túra kb. 45 percig tartott, és lehetőségünk adódott több helyről is megcsodálni a Globe-t, a színpadot, Júlia erkélyét, a díszítő elemeket és minden apróságot. ❤

A Globe és maga a kiállítás is gyönyörű volt, ahol egy napon szeretnék megnézni egy korabeli előadást is, hiszen hatalmas élmény lehet! *-*

A túránk végeztével a Shakespeare shop-ban kötöttünk ki, ami egy gyönyörűen berendezett, nem is olyan apró bolt, ahol értelmes és igazán minőségi emléktárgyakat és könyveket lehet vásárolni. 

Jómagam egy Vízkereszt könyvvel, könyvjelzőkkel, hűtőmágnessel, radírral, tollakkal és egy életmű vonalzóval lettem gazdagabb: mindezt nagyon olcsón! :) 

Aki szereti Shakespearet, és alkalma adódik kiutazni Londonba, feltétlenül látogassa meg a színházat, ami életre szóló élményt ad a léleknek! :) 

Sziasztok!

Folytatom élménybeszámolómat a londoni utamról. :)

A hétfői nap nagy részét párommal közösen töltöttük el. Az első program a Madam Tussauds viaszmúzeum meglátogatása volt, ahová 9 órára foglaltunk időpontot. A múzeum minden pénzt megért! Hatalmas élményt adott, és teljesen feldobta a napunkat, megalapozva a további jó kedvet a naphoz, ami elengedhetetlen! :) 

A viaszfigurák rendkívül élethűre sikeredtek, és a készítés folyamatába is betekintést nyerhettünk. A Morgan Freeman szoborra tekintve nem tudtam megállni, hogy meg ne kérdezzem a párom: "Ugye az is csak egy szobor?" /Nem, egy cseppet sem volt élethű... ^^/ 

London történelmén fekete, mozgó taxival utazhattunk végig, ahol élethű sikolyok - londoni tűzvész -, füst, mozgó Shakespeare-figura, Nelson-szobor és sok egyéb érdekesség fogadott minket. *-* 

A Marvel szekciónál egy Avengers kisfilmet nézhettünk meg a múzeumban felépített 4D-s moziban, amit jómagam annyira nem élveztem. ^^ Mondom is, miért... Amikor a szék kétszer vesén rúgott, és az arcom telefröccsent vízzel, hát azt valamiért nem tudtam élvezni... Párom ellenben nagyon jól szórakozott. ^^ XD

Kb. két óra alatt végeztünk is a nézelődéssel, noha jóval több időre számítottunk. Rengeteg ember volt, ennek ellenére mindenkivel tudtunk fényképezkedni, akivel szerettünk volna. :)

Személyes kedvenceim:Tom Hardy, E.T., egy teniszező, akinek a nevét sem tudtam, ellenben nagyon jóképű volt ;) /elvileg Rafael Nadal, akire egyébként nem hasonlít a szobra XD/, a Beatles és Obi-wan Kenobi. 

Ezt követően a Sherlock Holmes múzeumba mentünk, ahol egy csodaszép, miniatűr hegedűvel és zenedobozzal lettem gazdagabb, majd a rákövetkező egy órát a Disney shopban töltöttük, ami fényévekkel meghaladta a Hamleys kínálatát és hangulatát!

A két szintes üzlet roskadásig tele volt Disney plüssel és figurával, noha ezek minősége is széles skálán mozgott, az árakról pedig inkább ne is beszéljünk! :) Egy irtó cuki Hades Funko Pop figurával lettem gazdagabb, amit nem tudtam otthagyni. *-*

A Tussauds mellett a nap legnagyobb részét a Foyles könyvesboltban eltöltött idő, séta, nézelődés és vásárlás tette ki, amiről szintén külön bejegyzés várható. :) 

Benéztünk a Primarkba is, ahol két Harry Potteres felsővel, egy Griffendéles pléddel, valamint egy-két csini ruhadarabbal jöttem ki, és párom is szépen bevásárolt, az olcsó, ámde nagyon jó választékkal rendelkező áruházból. A hazafelé vezető úton pedig mivel találtuk szemközt magunk? Lehet tippelni, a balra található képen látható a válasz! A Cursed Child darabot játszó színházzal, aminek a bejáratánál az a csodálatos dizájn került felépítésre! *-* Sajnos nem volt idő átmenni és közelebbről is megcsodálni, ám így is grandiózus látványt nyújtott. :) 

Mivel nagyon fáradtak voltunk, így hazamentünk, s csak a barátnőm hazaérkezése után kerekedtünk fel a nap következő fénypontjához, ami nem volt más, mint a King's Cross pályaudvar 9 és 3/4 vágányának meglátogatása, ahol legalább egy órát álltunk sorban, hogy fénykép készülhessen rólunk a falba épített kocsival. 

A sorban állás percei gyorsan repültek, míg az előttünk állók pózait és fényképezését néztük. Sajnos nem készültünk efféle körülményes látogatásra, és nem tudtuk, hogy konkrét kordonnal elválasztott sorba kell beállni ahhoz, hogy képet készíthessünk. ^^ Nyilvánvalóan hosszú sorra számítottam, de nem arra, hogy közvetlenül a bolt mellett, nem is a vágányok között került felépítésre a kocsi, ahol hivatalos dolgozó készíti a képet, és egy tökkelütött csávó állítja be a pózokat. XD Arra számítottam, hogy tömeg lesz, és szépen kivárjuk a sorunkat, míg odaférünk a vágányhoz, erre azt kell látnom, hogy beállított képek készülnek. Kezdtem picit aggódni... 

Barátnőm gyorsan le is tett arról, hogy ő fényképet készítsen a kocsival, mert nem szereti, ha megmondják neki, hogyan is pózoljon, amivel teljesen egyetértek, de én rövidre zártam ezt a kérdést. Nem ugrándoztam, mint ahogy sokakkal futást imitáltatott a vicces, és rendkívül szórakoztató fiatalember, aki még a sálat is lebegtette a fényképkészítés közben az emberek háta mögött, csupán csak megálltam a kocsi végén, és mosolyogtam. Hatalmas élmény volt! *-* 

Mindenesetre itt is megtapasztaltam, hogy rengeteg embert nem zavar, ha tömegek nézik pózolás közben. Olyannyira magabiztos emberekkel voltunk körülvéve, hogy az valami fenomenális!! o.O És itt gondoljatok az egészen legkisebbtől, az 50-es, 60-as években járó idősebb korosztályra is!!

A rólunk készült kép mindenesetre szerencsére jól sikerült, és az évek óta hőn áhított Roxforti levelemet is megkaptam! Felvettek a Roxfortba!!! Váááá ❤ *-*

A mizéria végett este fél 10-re értünk haza... hullafáradtan, de megérte! :)  

London 5. nap (07.31.)

Mondhatni az utolsó látnivalókkal teletűzdelt naphoz érkeztünk. Reggel negyed 11 körül az Imperial War Museum meglátogatásával kezdtük a napot, amit annak ellenére, hogy 1-2 órás programnak mondtak, alsó hangon is 3 óra volt, de úgy, hogy az utolsó két emeleten már rohantunk, hogy elérjük a Buckingham-palotát és a Hyde Parkot is. 

A múzeum első emeletén különböző járművek és repülőgépek fronton használt példányait tekinthettük míg, míg az első szint az I. világháborúval foglalkozott. Rengeteg tárgy, térképes bemutató, puskaropogtatás, tank- és repülőgéphangok tették teljessé a képet, és sikerült is teljesen magával ragadnia minket a kiállításnak. 

Sajnos a II. világháborúról nagyon kevés anyag volt, és a Hitlerről, valamint a lágerekről szóló részen tilos volt a fényképezés. Szintén azon a részen történt mindez, ahol lett volna mit fényképezni a korabeli egyenruhákon, útleveleken és fényképeken át, minden gyomorszorító részletig. :( 

A Trafalgar Square-re érkezve egy hosszú, fákkal szegélyezett úton juthatunk el a Buckingham-palotáig, ahol hatalmas tömeg állt, így - annak ellenére, hogy a palota szabadon látogatható lett volna a királynő távolléte végett - nem tudtuk belülről is megnézni. Az élmény és a látvány azonban kárpótolt minket. Tényleg leírhatatlan érzés ott állni a palota előtt, ami valóban nagyon szép és grandiózus. Sajnos a Hyde Parkba a forró, tüzes nap miatt nem jutottunk el, örültünk, ha vissza tudunk sétálni napszúrás nélkül a St. James Parkon keresztül a Trafalgar Square-re, a Nelson-szoborhoz, és végre leülhetünk ebédelni. 

A St. James Park azonban kárpótolt a Hyde Park és a Pán Péter-szobor "elvesztése" miatt. A tó, az ott élő pici kacsákkal, a benne élő halakkal, a fákon szaladgáló, barátságos mókusokkal gyönyörű látvány volt, egy kellemes és csendes hely, ahol tökéletes lehet eltölteni egy teljes napot relaxálással és olvasással. *-* Talán majd legközelebb! ;) 

A délutáni órákba még belefért a Pizza Hut-ban elfogyasztott ebéd, egy teabolt meglátogatása, ahol istenien finom forrócsokit kóstolhattam, valamint a közelben lévő 4-5 szintes M&M's shopban való kószálás, ahol ugyan minden nagyon drága, de nézhetsz, amíg csak a szem ellát.

Amint hazaértünk, pici pihenő után elkezdtük bepakolni a bőröndöket, amivel igencsak nehéz dolgunk volt, s már-már azt hittük, a cipzár nem fogja kibírni a hazautat. ^^

London 6. nap (08.01.)

A repülőgépünk a tervezett 15.00 órás indulással ellentétben 40 percet késett, amit a gépen üldögélve töltöttünk el. Mivel másfél óra az út busszal London belvárosából a London Luton Airport-ra, így reggel 10-kor már indulnunk kellett. :( Sajnos a londoni szervezésről nem tudok egy jó szót sem  szólni. A becsekkolásra és csomagfeladásra 13:30-ig nem kerülhetett sor, és utána már az ott dolgozó emberek fogták a fejüket, hogyan is fér majd bele még az átvilágítás és a kapunál való ellenőrzés is a gép indulási idejébe. WTF?? Miután a szlalomozós sorba kerültünk, kisvártatva félrehívták a Budapestre és Tel-Avivba utazó utasokat, akiket egy külön sorban becsekkoltattak, majd rohantunk is az átvilágításra, ahol igazi kálvária volt, mire átjutottunk. Én konkrétan sírtam a folyamat végén, úgy átvizsgálták az embert, mintha terrorista volna. Negyed órát álltunk a sorban cipő nélkül, két kapun kellett átmenni, megtapiztak, alig kaptam vissza a cipőm, és még a kis kézibőröndöt is tüzetesen szerették volna átnézni, amikbe a könyveimet pakoltam. Ekkor már nagyon ideges voltam, és csekélyke angol tudásommal, de megmondtam, hogy nincs benne semmi veszélyes, egy lekvárt koboztak el tőlünk, amit már nem is bántam, csak mehessek már végre!!

Az odabenti nézelődés és vásárlás sajnos elmaradt, alig volt idő elmenni mosdóba és már vágtattunk is a kapuhoz. 

Az egész napomra és hangulatomra rányomta a bélyeget ez az angol mentalitás és hozzáállás, és a gépen is potyogtak a könnyeim. Csaba nevű kapitányunk elég döcögősen szállt fel, így még a gyomrom is liftezett a reszketés mellett. Ellentétben a leszállással  minden simán ment - szerencsére. Úgy látszik, hogy egy pilótának egyszerre csak egy dolog megy, és vagy a felszállásban, vagy a landolásban remekel. ^^

Magyarországon természetesen még várhattunk kb. negyed órát, mire elindultak a futószalagon a bőröndök, így, mire kocsival hazaértünk Esztergomba, este fél 10 volt. Az egész napunk utazással telt, és már nagyon rosszul éreztem magam. :(  

Az egyetlen jó dolog a repülőút során az a tiszta, csodaszép ég volt, minek köszönhetően láthattuk a tengert és a csatornát a rengeteg hajóval, ami igazán gyönyörű volt! *-*

Folytatása következik...

Sziasztok!

Idén júliusban számomra is megadatott, hogy repülőre üljek és elhagyjam Magyarországot, hogy végre világot lássak. Úticélom London volt, ahol 6 napot töltöttem el a vőlegényemmel. 

A kezdetek:

Egy esetleges londoni utazást már nagyon régen terveztük a párommal, azonban soha nem jutottunk el még csak a konkrét tervezésig sem. Ennek oka leginkább az volt, hogy rettenetesen féltem a repüléstől, annak ellenére, hogy mindig vágyódva néztem a magasban szárnyaló gépeket. Legjobb barátnőm több éve él már kinn, és számtalanszor meghívott minket, ennek ellenére sem szántam rá magam soha az útra...

Július közepén, kb. két héttel az utazás előtt döntöttük úgy - mintegy varázsütésre - hogy kezdjünk el számolni, és nagyjából összeállítani, mennyibe is kerülne ez a kis kiruccanás. Persze, mindehhez az kellett, hogy én már legalább két hónapja megbarátkoztam a repülés gondolatával...

A látnivalók összeírásával végtelenül egyszerű dolgunk volt. Kinyitottunk pár oldalt, ami a város látnivalóit gyűjtötte össze egy csokorba, és szépen sorban végighaladtunk a címeken, majd összeírtuk mindazt, amiket mindketten szeretnénk megnézni. Az összhang ebben a kérdésben tökéletesen működött. :) 

Két különleges kívánságom volt csupán páromhoz. 

1.) Hatalmas Shakespeare rajongóként nem volt kérdés, hogy az egyik fő célunk a Globe kell, hogy legyen, hiszen soha nem tudni, kijutok-e még valaha az országból. :(  

2.) Könyvmoly révén természetesen a legnagyobb könyvesbolt, a Waterstone meglátogatása sem maradhat ki a programokból... ;)  

Nos, mindkét kívánságom teljesült. :) 

Utazásunk fő célpontjainak kiválasztásában segítségemre volt Sarra Manning most megjelent könyve, a Londonban bármi megtörténhet, ami újabb és újabb ötleteket adott, melyek aztán fel is kerültek a listánkra. 

Szállás:

Kezdetben szállás tekintetében sajnos nem volt szerencsénk, és az utazásunk majdnem meg is hiúsult. Mivel az utazás időpontjáról sebtiben döntöttünk, szállást foglalni már késő volt. Abban a szállodában, ahol a legjobb barátnőm dolgozik, már nem tudtak volna a megfelelő időpontra szobát biztosítani számunkra, és az a pár éjszaka is egy jelentősebb vagyon lett volna a magyar pénztárcánknak. :( Mivel azonban a barátnőm is nagyon szerette volna már, ha végre kiutazunk hozzá, adódott egy remek lehetőségünk. Azt a hat nap, amit kinn töltöttünk, nem valósulhatott volna meg a barátnőm nagylelkű segítsége nélkül, aki felajánlotta lakhelyünk gyanánt a saját üres szobájukat! Így már semmi akadálya sem volt az utazásnak! :) Némi tervezgetés és szabadságkikérés után megvásároltuk a repjegyeket, és izgatottan vártuk az indulás pillanatát. :) 

London 1. nap (07.27.)

A gépünk péntek reggel az előzetes tervek szerint 6 órakor indult, s mivel Esztergomban élünk, hajnali fél 3-kor keltünk. Csütörtökön mindketten eljöttünk hamarabb a munkahelyünkről, hogy ellenőrizzük a bőröndök tartalmát, és hamar lefeküdjünk aludni, hogy ne hulla fáradtan kelljen felülni a repülőgépre. Természetesen a mellettünk lévő kocsmában szülinapi bulit tartottak, így a hangos kiabálás és artikulátlan éneklés miatt este tíz körül tudtunk csak elaludni. :( Nagyon gyorsan reggel lett, és én már ekkor kavargó gyomorral ébredtem - az idegességtől. ^^
Kb. fél 5-kor értünk Ferihegyre, ahová az apósom vitt ki minket kocsival. A bőröndfeladásra és becsekkolásra kijelölt pultok előtt végtelen hosszú sor kígyózott, s nekem félni sem maradt időm, olyan gyorsan történt minden. Szerencsésen feladtuk a bőröndöt, találkoztunk egy híres reklámemberrel /Hide The Pain Harolddal/, majd gördülékenyen végeztünk az átvilágítással is. Mivel priority jegyet vettünk, külön sorba állhattunk a repülőgépre való felszállásnál, amit már picit nehezebb volt megtalálni, ugyanis jó magyar szokás szerint sehol nem volt kiírva semmi. :)

Mi a Wizz Air légitársasággal utaztunk, és a hajnali időjárási viszonyok miatt a gép egy fél órás késéssel indult, amit útközben 10 perc késésre csökkentett le a Péter nevet viselő kapitány.
/Álmomban nem gondoltam volna, hogy én valaha hallani fogom az alábbi mondatot: "Hölgyeim és uraim! Itt a kapitány beszél..."/ 

A fél óra várakozás alatt a repülőgépen már volt időm izgulni és idegeskedni. ^^ A felszállás közben végig a párom kezét szorongattam, aki igyekezett biztosítani arról, hogy nem lesz semmi baj. Nos... igaza volt! :) Ez a Péter kapitány ^^ nagyon szépen, simán emelte fel a gépet, szinte nem is éreztem. A felhők fölött és között pedig elmondhatatlanul boldog voltam! Csodaszép, lenyűgöző látvány a felhők fölött szárnyalni, és figyelni az alattunk elsuhanó tájat! :) A kanyarodás és a leszállás sajnos már nem tetszett annyira, sajnos a landolás elég döcögős és rázós volt, de szerencsére nem lettem rosszul. Mikor már a szilárd talajon álltam, éreztem, hogy elég rendesen összerázódtam, és kb. egy fél óráig liftezett a gyomrom, de szerencsére a buszban megnyugodott az is, így már örömmel tudtuk szemlélni London külső részeinek elénk táruló látványát.
Amikor a Julia Quinn regényekből oly jól ismert régi, angol házak mellett suhantunk el a busszal, a szívem örömtáncot lejtett. :)

Gyorsan megérkeztünk Londonba, ahol nemsokára találkoztunk is a barátnőmmel, majd elindultunk megvásárolni az egy hetes buszjegyünket, amit minden tömegközlekedésre korlátlanul igénybe vehettünk, majd hazamentünk a szállásra, ahol gyorsan átöltöztünk, megpihentünk, és felállítottuk a programot.

Az első napra terveztük a Globe megtekintését, a londoni Towerrel együtt. Shakespeare színházáig viszonylag egyszerű út vezetett az Elephant and Castle negyedtől, és szavakba nem tudom önteni mennyire izgatott voltam a színház látványától! Legalább egy fél óráig kerestük, hol is lehet jegyet venni, de egyik információs helyen sem tudtak értelmes magyarázattal szolgálni. Meg is lepődtem, nem gondoltam volna, hogy Anglia sem "különb" Magyarországnál efféle szempontból. Nagy nehezen rávetettem társaimat, hogy menjünk el az utolsó lehetséges helyre, ahol még nem jártunk, és kérdezősködjünk ott, ahol végül is megtaláltuk az emberünket, aki mindent készséggel elmagyarázott.
Sajnos a Globe nyáron csak a délelőtti órákban tekinthető meg, így abban a pillanatban csupán a Shakespeare kiállítást tudtuk volna megtekintetni, vagy pedig visszamegyünk másnap 10 órára. Mivel a legtöbb helyen igyekeztük kihasználni a 2for1 nevű kedvezményt, minek segítségével a legtöbb helyre bemehettünk ketten egy jegy áráért - így jelentősen tudtunk spórolni a belépők árán - úgy döntöttünk, hogy sétálunk egy kicsit a Temze partján, átsétálunk a Harry Potter hetedik részében, a halálfalók által lerombolt Millenium Bridgen, aztán meglátogatjuk a Towert.
Így is történt szépen sorban. :)

Sajnos a Temze partjára nem lehet lesétálni, pedig szerettem volna közelebb kerülni ehhez a híres folyóhoz, ami gyönyörűsége teljes pompájában hömpölyög végig a városon. A hídon átsétálva páratlan kilátást kapunk a Tower Bridgera is. A Tower felé vezető 15-ös busz sajnos egy fél óra várakozást követően sem jött, és Londonban aznap soha nem tapasztalt 28-30 fokos, tikkasztó hőség uralkodott, így végül arra a döntésre jutottunk, hogy elsétálunk a metróig, majd azzal közelítjük meg a Towert.

A londoni metrót senkinek sem ajánlom!! Zsúfolt, káoszos, meleg = halál. Az interneten keringő japán metróvonalakhoz és indiai vonatokhoz hasonlóan itt is felnyomják egymást az emberek csúcsidőben, másképp nem férnek fel. A buszközlekedés ellenben tökéletes, 5-10 percenként indul minden egyes járat, külön buszsávban, és minden egész könnyen és gyorsan megközelíthető. :) Arról nem is beszélve, hogy micsoda élmény angol emeletes buszon utazni. ^^



Tower:

A Tower belépője rendkívül drága, és egyöntetű véleményünk alapján nem éri meg az árát. Szép-szép, de nem az igazi... :( Rengeteg hely volt lezárva, és tulajdonképpen csak egy belső udvaron sétálsz, ahol van ugyan egy-két kiállítás és kivetítés, de ennyi. A koronázási ékszerek kiállítása rendkívül gyönyörű, de fényképezni sajnos nem lehet. Az egyetlen olyan helyen, ahol némi érdekesebb látnivaló is akadna. 

:(

A másik dolog, ami meglepett, az a nyitvatartási idő. Minden hely 17.00 vagy 17.30-kor bezár, ami egy ilyen nagyvároshoz képest szerintem túl korai. Akárhogy is, London turistaparadicsom, és a belépőd árát nem tudod "megtéríteni" a vizuális látványvilággal, hiszen a terület hatalmas, ellenben a fele kiállítás zárva tart, és mire visszamész egy olyan lépcsősorhoz, ahol látnivaló is akadna, akkor már nincs időd, mert zárják a kapukat. WTF??

Ettől eltekintve jól éreztük magunkat, és egy hatalmas londoni esőhöz is volt szerencsénk, ami ránk zúdult. S most következzék egy vicces sztori... :)

Nyár... 30 fok Londonban... szárazság... Dalma megérkezik, majd, ahogy itthon is minden egyes nap elindul otthonról magához veszi az esernyőt - télen-nyáron, tavasszal- és ősszel... Párom és barátnőm néznek ki az ajtón, ezervattos napsütés... a Taft is jól bírja...
Barátnőm: "Nézz már ki! Szerinted esni fog? Három hete nem esett!!!"
Én (a legnagyobb nyugalommal és meggyőződéssel): "Ez London! Itt mindig esik..."
Mindketten jót nevettek rajtam, hiszen igazi londoni révén én már csak tudom, milyen is az időjárás Angliában... ^^

Pár órával később a Tower-ben leszakad az ég, dörög, villámlik, az utcán noéi mennyiségű víz hömpölyög. Párom és barátnőm elázva sétál mellettem, jómagam csont száraz vagyok, és a biztonságot adó esernyőt tartom a fejem fölé. Nevetésem kárörvendő... XD
Kérem szépen, én megmondtam! Ez London! Itt mindig esik ;)


London 2. nap (07.28.)

Szombaton időben keltünk, a Globe nyitásához időzítve az indulást. Mondanom sem kell, hogy nem sikerült 10-re odaérnünk, de nem is késtünk sokat. :) A délelőttöt Shakespeare színházában töltöttük, azonban számomra ez az egyik legfontosabb élmény, melyről egy külön posztban számolok majd be, így gyorsan rá is térnék a délutáni eseményekre.

HMS Belfast:

A nap második látnivalója a HMS Belfast csatahajó meglátogatása volt, ahová párommal csupán ketten mentünk be, ugyanis klausztrofóbiásoknak nem ajánlott a hely - így barátnőm kinn maradt a parton. Nos, azt kell mondjam, hogy tériszonyosoknak sem ajánlom nyugodt szívvel a normandiai partraszállást kísérő hajó feltérképezését! :)

A HMS Belfast nyugodtan lebeg a Temze vizén, mintegy mozdulatlanul, köszönhetően a masszív, több ponton biztosan kikötött "cölöpöknek".
A csatahajón ma is furcsa szagok terjengenek, mintha őrizné a sok-sok évvel ezelőtti történelem minden egyes emlékét... Egy rendkívül nagy, és majdnem minden részletet megnézni engedő múzeumról beszélünk, aminek a szintjeit meredek lépcsők választják el egymástól, amiket meg kell hódítanod ahhoz, hogy mindent láss, amit szeretnél.
Tériszonyos révén nagyon nem tetszett a sok-sok lefelé, a hajó belsejébe vezető lépcső, amin csak úgy tudtál lemenni, ha teljesen hátradöntötted a felsőtested, s közben a szemeddel figyelted a homlokod felé közeledő fedélzetet.
Tagadhatatlan, hogy a hajó elképesztő és lenyűgöző, ám a két órás túra végére már görcsben álltak a combizmaim...
A II. világháború iránt érdeklődőknek azonban mindenképpen ajánlott, nekünk hatalmas élmény volt! 

A nap végén meglátogattuk a Tower Bridge-t is, ami előző nap sajnos kimaradt. Hétvége révén még hosszabban kígyózott a sor a bejáratnál, mint bármelyik múzeumnál a két nap folyamán, és fokozott táskaellenőrzés is zajlott. Nem vagyok rasszista, de mikor bármerre nézek és csak néger vagy arab dolgozókat látok, picit meghökkenek. Ahogy akkor is, amikor egy arab ember kutatja át egy múzeumnál egy külföldi táskáját... Szerencsére én egy kedves néger urat fogtam ki /akinek "rabszám" volt a nyakára tetoválva XD/, és már mehettünk is fel lifttel a toronyba. A Tower Bridge két "tornyát" összefogó két folyosó egy-egy része üvegborítású, minek következtében láthatod az alattad hömpölygő Temzét. Na, itt korántsem volt olyan tériszonyom, mint a hajó belsejében, pedig általában nem bírom az efféle helyeket! Még fényképeket is készítettünk, noha elég nehezen fértünk oda a rengeteg külfölditől, akik egymás után feküdtek le a padlóra szelfizni (igazán higiénikus... XD). 

London 3. nap (07.29.)

A vasárnapi napunk sajnos nem úgy sikerült, ahogy terveztük, és ez volt az utazásunk legrosszabb napja. :( Ugyan már az időjárás is rányomta a hangulatunkra a bélyeget, hiszen úgy esett, mintha dézsából öntetnék, és e mellé még hideg szél is fújt, de egy biciklis verseny miatt busszal sem tudtuk megközelíteni a Picadilly Circust, így kénytelenek voltunk metrózni - ami, mint fentebb már említettem - maga a halál.

A borongós, hűvös napon nem esett jól a séta, és a napunk egyik célállomása a Hamleys játékáruház előtt látott kígyózó sor sem kecsegtetett túl nagy reménnyel.

Tíz órára mentünk, ahol kb. tíz perccel nyitás után be is engedtek minket, előtte azonban egy Griffendél ház színeibe öltözött maci "hergelte" a tömeget, és kántáltatott valamit a néppel. o.O Mi meg csak álltunk, és arra vártunk, hogy legyen már végre vége, és mehessünk be az eső elől a fedett helyre. Szerencsétlenségünkre valami hatalmas Harry Potter lázat fogtunk ki, ami attól eltekintve, hogy hatalmas tömeget vonzott, egyáltalán nem volt baj, hiszen csodaszép ereklyéket láttunk, mégis kiborító volt.

Maga a Hamleys is csalódást okozott számunkra! A London legnagyobb játékáruháza névre hallgató bolt egyáltalán nem durrant akkorát, mint amire számítottam. Rengeteg Harry Potter, Star Wars és legó termék kapható, de Disney termékeket csak elvétve látott az ember, nem beszélve a sok-sok igénytelen és kidolgozatlan plüssről.
Az árak egyáltalán nem a magyar pénztárcának valók, azonban ha nagyon akartam volna, se találtam volna olyan terméket, amiért pl. ölre mentem volna. :D Volt egy nagyon aranyos, parányi nyuszi, ami felettébb tetszett, illetve egy Gaston Funko Pop figura, és kb. ezekkel be is zárult a kör. Végül is egy Hófehérke és a hét törpe Disney mozigyűjteményt vettem, ami le volt értékelve.

Ezt követően felkerestük London legnagyobb könyvesboltját, a Waterstone-t, amiről a London egy könyvmoly szemével c. posztomban olvashattok.

Folytatása következik...

Sziasztok!

Rendhagyóan nem egy könyv, hanem egy filmértékeléssel jelentkezem, amit már a premier óta szerettem volna megnézni, ez pedig nem más, mint a Mamma Mia! 2. - Sose hagyjuk abba, melynek első része tíz éve jelent meg a filmiparban. 

Eltelt 10 év, azonban a Mamma Mia! továbbra is sikert sikerre halmoz, és nem lesz ez másképp a 2. rész kapcsán sem, ami - elmondhatom - őrületesre sikerült!

Figyelem, spoileres értékelés következik! Aki nem látta a filmet, csak saját felelősségre olvasson tovább!

A második film Sophieval indít, aki éppen édesanyja, Donna álmát igyekszik megvalósítani, és szállodát nyitni abból a házból, ahol oly sok évig ők ketten éltek a festői görög sziget tetején. Donna immár halott, és Sophie - édesanyja emléke előtt szeretne tisztelegni a szálloda megnyitásával /Hotel Bella Donna/.

A cselekmény két idősíkon fut, amik csupán a film legvégén érnek össze. A jelenben Sophie mellett egyedül Sam és a szálloda igazgatója, Senior Cienfuegos áll, majd nemsokára megérkezik Tanya és Rosie is. A lány barátja, Sky jelenleg New Yorkban tartózkodik, ahol a hotel szakma csínját-bínját igyekszik kitanulni, így nem lehet jelen a megnyitón, ahogy Bill és Harry sem. Sky lehetőséget kap főállásban dolgozni az amerikai nagyvárosban, míg Sophie nem szeretné elhagyni a szigetet, így a két fiatal összetört szívvel szakítja meg a telefonbeszélgetést. 

Míg a múltban megismerjük Donna fiatalkorát, és szemtanúi lehetünk azoknak a pillanatoknak, amikor megismerkedik Sophie lehetséges három édesapjával, Sammel, Billel és Harryvel, addig a jelenben minden képkockáról átérezzük, ahogy Sophie igyekszik feldolgozni édesanyja halálát, és megállni a saját lábán az életben. Összetörik a szívünk, amikor  az eső elmossa az előkészületeket... és ahogy Sophie és Sam igyekszik menteni a menthetőt. Itt már picit könnyeztem... Mikor Sophie egyedül érzi magát, és az édesanyjához énekel, sírtam, és a legvégén, a keresztelő képkocáin zokogtam.

Lily James itt is elsöprő alakítást nyújt, és szerethető a fiatal, szeleburdi Donna szerepében. Sajnos Meryl Streep csupán egy szívhez szóló jelentben szerepel, de akkor megfagy a levegő - a lehető legjobb értelemben -, és minden szempár rá szegeződik. 

Amanda Seyfried szintén remekel, mint mindig, és elképesztő alakítást nyújt Sophie szerepében. Donna halála miatt ebben a részben sokkal nagyobb szerepet kap, és már nem az a fiatal, csacska lány, akit az első részben megismertünk. Dominic Cooper - hasonlóan az első részhez - nem sokat szerepel, ám a jelenetei annál ütősebbek. A fiú végül a jó döntést hozza meg, visszatér szerelméhez, aki gyermekkel ajándékozza meg. A színészen rendkívül meglátszik az eltelt tíz év, nagyon sokat változott az elmúlt évek alatt. 

Pierce Brosnan természetesen most is nagyot alakít, de ez nem is lehet másképp egy ilyen neves színész esetén. A fiatal énjét játszó Jeremy Irvine is belopja magát az ember szívébe, s ha van egy olyan pont a történetekben, amit nem szeretek, az jelen esetben épp vele történik meg. Sam óriásit hibázik, mikor elhagyja Donnát, ám visszamegy érte a szigetre, de a lány nem értesül erről, ugyanis Billel vigasztalódik... Sam csalódottan távozik, és mindkettejük szíve törött marad... 

Colin Firth remek alakítást nyújt, meg is lepődtem a hozzá oly távol álló mulatságos karakter megformálásának zsenialitása láttán. Hugh Skinner - a fiatal Harry - kellően sete, nevetséges és szerethető egyben. 

Stellan Skarsgard sosem volt a szívem csücske, itt sem lopta be magát a szívembe, ám végül ő is a jó döntést hozza meg. Fiatalkori énje szerepében Josh Dylan-t láthatjuk, aki - a trailerrel ellentétben - meglepően kellemes figurára sikerült. 

Andy Garcia és Cher szerepeltetése zseniális ötlet volt a rendezőtől! Cher - Ruby szerepében - fantasztikus alakítást nyújt, s mikor kettejük háttértörténete napvilágra kerül, és kettejük közös előadásában meghallgathatjuk a Fernando-t, a háttérben a tűzijátékkal kellően megfelelő borzongást kapunk! Zseniálisak, nincs rá jobb szó!! 

Jessica Keenan Wynn - a fiatal Tanya szerepében igazán szerethető, nem lennék meglepve, ha a fiatal színésznő ezek után több szerepet is kapna.

A filmet átlengi a gyász és a szomorúság, de mellette megjelenik a továbblépés és a jövőbe vetett remény fénysugara is, arról nem is beszélve, hogy jó néhány jelenet hangosan visítva nyerítős. :) A görög sziget bártulajdonosa és az "Apollonia esküvője" jelenetek hasfalszaggatóan jóra sikerültek, míg a szigetre vezető kikötő őre folyamatosan adja a humorforrást.

A dalok csodásan lettek összeválogatva, s míg az első rész az Abba legismertebb dalaiból válogat, addig itt megismerhetjük a soron következő kisebb slágereket is. A filmben felcsendülnek ismerős dallamok is, amik átdolgozásra kerültek az első részhez képest.

A zárójelenet pedig újra mosolyt csal az ember arcára, és gondoskodik róla, hogy ne könnyes szemekkel hagyjuk el a nézőteret! 


Aki szerette az első részt, annak mindenképpen kötelező a folytatás is, ahogy az Abba-dalok kedvelőinek sem okoz majd csalódást a film! 

Értékelés: 5/5*

A mai Mesevilág-péntek egy igazi klasszikusról szól - Hamupipőkéről... 

Először is szeretném elmondani, hogy a Hamupipőke soha sem tartozott a kedvenc Disney meséim közé, azonban magát a történetet mindig is szerettem. A fordulópont 2015-ben következett be az életemben, amikor Kenneth Branagh megrendezte és képernyőre álmodta Ella történetét, amiben megismerhettem a csodálatos Lily Jamest és Richard Maddent. 

Az utóbbi években egyre több minőségi, nem szokványos mesekönyv jelenik meg a külföldi piacon, melyek szerencsére a hazai kiadókat is vonzzák. Így kerülhetett kiadásra a Klasszikusok kicsiknek nevet kapó pop-up (térbeli) mesekönyv is, amit angolul terveztem beszerezni, ám a Central Médiacsoport az eredeti, 2017. októberi megjelenéshez képest rendkívül gyorsan elhozta a könyvet a magyar olvasók számára. :)

A mesekönyv pár oldalból áll csupán és minimális szöveget tartalmaz, ám a térbe kihajló oldalak bőven kárpótolnak a nyúlfarknyi történetért. Az illusztrációk szemet gyönyörködtetőek, melyeket Sara Gianassi illusztrátornak köszönhetünk. A lapok olyan frissek, hogy ropognak az ember keze alatt, Hamupipőke gyönyörű, mint mindig, az egerek aranyosak, a mostoha ábrázolása pedig kellően gonosz. A magyar kiadásra minőségileg nem lehet panasz!

A kötet egyetlen negatívuma az alábbi mondattöredék: "vágta rá a lány". Nos, talán felelte, vagy válaszolta! Nem értem, hogy kerülhetett bele egy ilyen modern szöveg, az amúgy gondosan szerkesztett, szépen megformált szövegbe. Mindenesetre e miatt nem szerettem volna levonni fél csillagot, mert a mesekönyv maximálisan megérdemli a legtöbb csillagot is! :)

A Hamupipőke térbeli mesekönyv egy minőségi, gyönyörű kiadás, ami megéri az árát, annak ellenére, hogy az elég borsos lett ahhoz képest, hogy milyen rövidke is a kötet... Olvasás közben döbben rá csak az ember, hogy minden forintot megért... Ajánlom mindenkinek, aki szereti a klasszikus történetet, a Disney mesét és az élőszereplős feldolgozást, valamint ajánlom minden olyan anyukának és gyerkőcnek, aki szeretne elmerülni egy picit a varázslatban...

Értékelés: 5/5 tök