Keala Kendall 2025-ben vetette papírra a polinéz hercegnő kifordított történetét és a Manó Könyvek kiadó éppoly sebesen érkezett meg a magyar kiadással, mint ahogy Maui, a tenger és a szél félistene, mindenki hőse alakot vált! ;)

Az eredeti mese szerelmeseként, de főleg Maui-rajongóként türelmetlenül vártam az ismeretlen írónő tollából származó terjedelmes regényt, s bevallom, igencsak kíváncsi voltam, milyen kalandregény született képzeletének szárnyalásából.

Mivel a regény feltételezi (és nem mellesleg valóban is szükséges hozzá) a mesefilm ismeretét (hiszen durva spoilereket is tartalmaz rá nézve), így én sem ismertetem az alaptörténetet, csupán felveszem és tovább szövöm a fonalat.

Nos, az írónő eltörli ezt a pillanatot, s azonnal útnak indítja hősnőjét a szoros felé, hiába érvel Maui, hogy a lány terve esztelenség. Vaiana a biztos elbukás irányába hajszolja a kenut, s mikor Te Kā haragja lecsap rájuk, a lány eszméletét veszti.

Az összecsapás után Te Kā eltűnik, az óceán vize feketévé válik, s elhallgat. Szavát Vaiana többé nem hallja, s elkeseredett magányában csupán nagymamája, Tala az, aki az óceán szélén rátalál, majd azt mondja, talán van még remény...

Tala egy közelben fekvő, megátkozott, elfeketedett szigetre viszi unokáját, ahol egyedül él egy lány, az átok túlélője, Noe. Ha Vaiana megtalálja, együtt esélyük lehet meggyógyítani Te Fiti szívét. 

Vaiana ugyanaz a lány, akit a mesében megismertünk, ám felemésztő bűntudat gyötri. A cselekmény egészén végighajózik a lány kérdése - vajon miért választotta őt az óceán?

Elbukása, önmagában való kételyei, népe elvesztése iránt érzett félelme végigkíséri az útját, s ezen kérdések megválaszolása nem csupán rajta áll... Vaiana az új karakterek által formálódik, hol pizitív megerősítést, hol könyörtelen szembesítést kap, melyek tőrdöfésként hatolnak a szívébe.

Maui szerelmeseként bevallom, féltem, hogy a regény csalódást okoz majd, hisz a történet elején Maui kővé dermedt. Kíváncsian tekintettem magamba, vajon mennyire viselem majd el, hogy nem hajózik velem ezen az úton, s meglepődve tapasztaltam, hogy az írónőnek sikerült olyan izgalmas adaptációt írnia, ami magával ragadott, s nem vérzett olyannyira a szívem a félisten után, mint korábban gondoltam. Ennek azonban Kala az oka, aki rendkívül hasonlított mindenki hősére, mégis különleges lényéért, önmagáért zártam a szívembe. ❤

Kala ragyogó színfoltja volt a történetnek, a nem várt fordulatok egyike. Megjelenése rendre erőt, magabiztosságot és védelmet sugárzott, minden jelenetét uralta.

Kiléte már az elejétől fogva gyanús volt. Valódi titka nem ért akkora pofonként, hisz cseppet sem bíztam benne, s hiába volt sokszor "kedves és segítőkész", önös érdekből tetszelgett megmentőként.

Lalotai első osztályú helyszínválasztás. A szörnyek birodalma kiaknázatlan, feneketlen kút volt, aminek csupán egy parányi részletét ismerhettük meg a mesében, míg most több szelete is feltárult. Az itt élő szörnyek mind figyelemre méltó, lebilincselő karakterek, akik igyekeztek semmisé tenni a sztereotípiát, miszerint minden szörnyeteg gonosz. Véleményem szerint ez a szándék tökéletesen sikerült!

Kendall kifordított Vaiana-meséje magával ragadott, faltam az oldalakat egymás után, s közben mindvégig találgattam, végül miként is kapcsolja össze regényét az eredeti mese végével. Sajnos egyik teróriám sem igazolódott be, s végül a végkifejlettel pici csalódást is okozott, ami fél csillag levonást eredményezett, ugyanis az írónő teljesen átírta a végső harcot és Te Fiti szívének visszaadását.

Az írónő ezzel a tettével eltörölte Maui óriási szerepét is, semmissé téve a félisten tiszteletre méltó önfeláldozását (kampójának elvesztését), amit nem tudok megbocsátani neki. Ezzel túlságosan elrugaszkodott változtatást eszközölt, azzal a ténnyel együtt, hogy sikerült egy grandiózus tetőpontot írnia. 

Ezzel azonban teljesen eltörölte az eredeti Vaianat, ami hiba volt a részéről! Nem beszélve a hibáról, hogy Maui kampóját sem állította helyre...

A Sorsfordító történetek legújabb darabja a sherwoodi erdőbe kalauzolja olvasóját, s meséli el Robin Hood történetét - természetesen a könyvsorozattól már megszokott, egyedi, megbolondított, megfűszerezett formában. 

Mancusi története Lady Mariant teszi meg főhősévé, mely által az olvasó most nem a tolvajok hercegét, hanem a jogos király unokahúgát ismerheti meg mélyreható módon.

A történet az oly jól ismert alapokkal indít. Richárd király és Robin Hood háborúba indul, a király pedig öccsére hagyja az ország kormányázását.

A két gyermekkori jó barát, Robin és Marian szomorú búcsút vesz egymástól, de fogadalmat tesznek: ha a háborúnak vége, soha többé nem válnak el egymástól...

Három év telt el. Richárd király és hűséges lovagjai nemes küzdelmei sokkalta tovább tartottak, mint azt bárki is gondolta volna...

Marian épp Párizsból tart hazafelé, ahol tanulmányait végezte, János király pedig Notthingham bíráját küldi az udvarhölgy elé. 

A leányt ekkor éri a kegyetlen felismerés: Richárd király halott, a trónon János herceg ül, a nép pedig éhezik és szenved... Robin Hood és a jogos királyhoz hűséges lovagok száműzettettek, kegyvesztettek lettek, s kénytelenek a sherwoodi erdő mélyén bujdosni.

Marian nem bízhat senkiben, s eleinte régi dadája, Kodács asszony hűségét is megkérdőjelezi. A lány mélységesen felháborodik az országot sújtó állapotok láttán, s úgy dönt, a nép segítségére siet. Marian Robin keresésére indul, aki bűntudattól súlyos szívvel próbálja meg életben tartani a menekülteket az erdő mélyén...

A regény hűen tartalmazza a Disney, 1973-as Robin Hood c. meséjének nagyobb, kulcsfontosságú jeleneteit, ám más sorrendben, más megvilágításban alkalmazza azokat, s természetesen az írónő szép új mesét és lebilincselő jeleneteket szőtt köré.

Maga a mesefilm - mint a legtöbb Disney-feldolgozás - nekem a szívem csücske.

Robin, a ravasz, tolvaj róka, kinek szerelmese, Marian szintén rókaformát kapott. Az udvarhölgy nevelésével megbízott Kodács a maga tyúkanyószeretetével gondoskodik a rá bízott lányról, s ha kell, meg is védi őt. 

Richárd király páratlanul fenséges sörénnyel megáldott oroszlán, míg János herceg az ő nyavalygósabb, kopottabb, gyengébb kiadása, aki nem méltó a "falka" vezetésére. A sikamlós, fondorlatos tanácsadó kígyó, Sir Szisz; a testes, könyörtelen farkas, mint Nottingham bírája; "Little" John, mint nagy, brummogós medve, míg az elnyomott nép megtestesítője többek közt a nyuszik és teknősök - és a sort még végtelenségig folytathatnám.

A Tolvajok hercegnőjében a főszerep minden kétséget kizáróan Richárd király unokahúgáé, aki nem megmentésre váró hajadon, hanem tettre kész fiatal nő, aki hazájának és népének jólétét tartja szem előtt. Modern nő, aki helyet kíván magának a királyi tanácsban, s számtalan olyan reform ötlete van, mellyel jobbá tenné az alattvalók életét. Mindemellett azonban szerelmes lány is, nem veti meg a romantikát, a házasságot, elfogadja a segítséget és szüksége is van rá. Ez teszi emberivé, s szerethető főhősnővé. Nem gondol magáról sokat, nem beképzelt, kész a tanulásra, a változásra, esendő, hibákat elkövető. Így hősnője valóban követendő példa, hisz a saját lábán is önállóan megálló, de a romantikát nem mellőző ember megtestesítője lesz, s nem egy bicskanyitogató feminista nő.

Mellette Kodács, a dada az, aki még inkább megtestesíti a szoknyát viselő, ámde harcias menyecske típust, s aki sokkalta jobb harcos is, mint maga a lány.

Értelemszerűen ebben a feldolgozásban Robinnak háttérbe kellett szorulnia, s hagyni, hogy a színtér Marian páratlan hőstetteitől zengjen. Az írónő azért szerencsére nem töketlenítette teljesen az eredeti tolvajok fejdelemét, csupán a háttérben meghúzódó, bujdosó, s az emberei biztonságát szem előtt tartó lovaggá alakította át, aki segít, ha kell.

János herceg ugyanaz a gyengekezű, befolyásolható alak, mint a mesében, bár itt talán némiképp árnyaltabb és jóságosabb a karaktere. Míg a mesében ő maga sokkalta rosszabb és önmagától gonoszabb, addig itt Sir Szisz, az ármánykodó kígyó hatása alatt áll. Sir Szisz nagyobb teret, s befolyást kapott, mint a mesében, ő a történet legnagyobb gonosza és tulajdonképpeni legyőzendő ellenfele, s mivel én magam mindig is szerettem ezt a mulatságos, sokszor pórul járt karaktert, örültem, hogy itt többet kaptam belőle.

Május végén látott  napvilágot  a Manó Könyvek kiadó gondozásában a második Twisted Tale-kötet magyar nyelven, melynek középpontjában a Jégvarázs szereplői állnak. Jen Calonita Ne érezz, ne kérdezz! c. regényében Arandelle bájos és szerethető hercegnőinek sorsáért izgulhatunk. A kötet mottója: Mi lett volna, ha Anna és Elza nem ismerik egymást? már önmagában rendkívül figyelemfelkeltő, s noha tudtam, hogy Jen Calonita egy istennő - kinek több írásához is volt már szerencsém -, arra egyáltalán nem számítottam, hogy az írónő olyan átírást készít Disney remekművéből, ami nemhogy vetekszik az eredetivel, de számomra jóval túl is szárnyalta azt... ❤


Ahogy a Fénytörések c. kötetről szóló értékelésemben is írtam, nagyon örülök, hogy a kiadó azokat a köteteket választotta az első körben való kiadásra, melyek eredetije még nem pihent a polcomon és társaikkal ellentétben még nem is olvastam őket. A Twisted Tale kiadói sorozat minden tagjának ott a helye egy vérbeli Disney-rajongó polcán!
A magyar kiadás második darabja - hasonlóan a Fénytörésekhez - szintén élfestéssel készült, és a kötet jégkék színe remekül harmonizál a polcon Mulan regényével, arról nem is beszélve, mennyire illik Elza személyiségéhez. :3



A cselekmény Elza tizennyolcadik születésnapja után veszi kezdetét. Agnarr király és Iduna királynő békében uralkodik gyönyörű országuk Arandelle fölött, míg lányuk, Elza tanulással és az uralkodásra való felkészüléssel tölti mindennapjait, ám a nép előtt ritkán mutatkozik. A történet kezdetén azonban a királyság jeles napot ünnepel, így Elza megjelenik szülei oldalán a hatalmas ünnepségen, melynek keretén belül felavatják a királyi családot ábrázoló, Axel Ludenburg által készített szoborcsoportot...

A Ne érezz, ne kérdezz! - a Fénytörésekkel ellentétben - már a Jen Calonita által elképzelt valóságban veszi kezdetét, ám magára a módosításra, amely létrehozta az írónő fantáziájából született cselekményt, csupán a kötet közepe táján derül fény...
Elza egyedül növekedik a palotában és a lány rendkívül magányos. Szülei, valamint a személyzet jelentik az egyetlen biztos pontot az életében ám barátok és testvérek nélkül csupán fél életet él. Elza mit sem sejt varázserejéről és a hercegnők mindennapi életét éli, ám szüleit megmagyarázhatatlan szomorúság lengi körül és néha olyan emlékeket idéznek fel a hercegnő előtt, melyek soha meg sem történtek... Vagy mégis?

Eközben a hegyekben, Harmon gyönyörű, parányi falvacskájában nevelkedik a tizenöt éves Anna. A lányt örökbefogadó szülei, Tomally és Johan nevelik, akik a Tomally Pékség tulajdonosai. Anna imád sütni és a falusiak rajonganak a lány által készített finomságokért. Anna hóember sütiket készít és repesve várja szeretett "nagynénje", édesanyja legjobb barátnője, Freya érkezését, aki valójában az álruhát öltött Iduna királynő...

Noha a két lány mit sem sejt egymás létezéséről, a kötelék köztük rendkívül erős, melyet egyetlen átok sem képes teljes mértékben megszakítani... Elza a lelke mélyén érzi, hogy valami nincs rendben, míg Annát különös álmok gyötrik és megmagyarázhatatlan módon vonzza őt Arandelle, ahol egy nap saját pékséget szeretne nyitni... 

A két lány feje fölött azonban a "békés, nyugodt napok" után viharfelhők gyülekeznek, és amikor Agnarr király és Iduna királynő hajója a tengerbe vész, Elza varázsereje felszínre tör... 


Elza szobája magányában megépíti Olaf-ot, aki három éven át hűséges társa lesz a magányos órákban. Amikor Elza betölti 21. életévét és elérkezik királynővé koronázásának napja, a királyságra örök tél borul... 
Jen Calonita egy tökéletes, véleményem szerint az eredeti mese cselekményénél is jóval izgalmasabb és szerethetőbb történetet írt a Jégvarázs hercegnőinek életéről, ami nem kis szó, főleg annak fényében, hogy mindig is hatalmas Jégvarázs-rajongó voltam... 
A cselekmény gördülékenyen épül fel és gyönyörűen bontakozik ki az olvasó szeme láttára, míg a meséből oly jól ismert képkockák teljesen más megvilágításba kerülnek... ❤

A kötet Elza és Anna szemszögén túl bepillantást enged Hans és Kristoff gondolataiba is, közelebb hozva ezzel a karaktereket az olvasóhoz. Elza karakterének rendkívül jót tett a regénybe öntés, bepillantást nyerhetünk ugyanis a hercegnő legmélyebb gondolataiba, melynek köszönhetően sokkal közelebb érezzük őt magunkhoz. Elza korántsem olyan rideg, mint a mesében, és láthatjuk a szüleivel töltött, tulajdonképpen felszabadult perceit és a bezárkózással töltött mindennapjait is, ahol egy törékeny, szeretetre vágyó nő képe tárul elénk.

Míg a mesében minden kétséget kizáróan Elza volt a kedvencem a két testvér közül, hiszen őt éreztem közelebb magamhoz a személyiségünk miatt, addig a regényben Anna vált az első számú kedvencemmé a testvérpár tagjai közül. 

A mesében Anna egy szeleburdi, naiv kislány, aki a palota kapuinak bezárása és a külvilág kinn tartása miatt semmit sem tud az életről... Jen Calonita pedig fogta és kilökte a hercegnőt az életbe, és egy olyan erős főhőst alkotott belőle, akivel a visszafogott, magányos és zárkózottabb lányok is könnyen azonosulni tudnak, hiszen elvakult rajongása és naivsága mondatni a múlté... Anna karaktere a mesében is rendkívül szerethető, ám személyisége ebben az átiratban válik igazán kiforrottá. Az átok, mely az egész könyv cselekményén átvonul, teszi azzá a fiatalabb hercegnőt, ami. Személyisége és viselkedése sokkalta szerethetőbb, mint az eredeti történetben, pedig ott is egy imádnivaló, aranyos lányt ismerhettünk meg, aki a legszomorúbb pillanatainkban is képes mosolyt csalni az arcunkra bohóságával.


Mivel Anna Harmon-ban nő fel, Hans teljes mértékben kimarad az életéből, így a lány életében és szívében az első és egyetlen helyet Kristoff foglalja el. ❤
El sem tudom mondani, mennyire örültem ennek a változtatásnak. Anna és Kristoff első találkozása igazi, mesébe illő, gyönyörű pillanat, mely megmelengette a szívemet, és titkon reménykedtem, hogy a kedvenc szereplőmből, a nagybetűs srácból is többet kapok majd, mint a mesében - és Calonita ebben a tekintetben sem okozott csalódást. Egész végig szorítottam olvasás közben, hogy legyen Kristoff szemszögéből írt fejezet is, mikor eljutottam a 26. fejezethez és felsikkantottam a boldogságtól. :3
Kristoff személyisége a kötetben mondatni semmit sem változott, ám múltjáról és életéről sokkal több információt kapunk, mint a mesében. A fiú sokkal több jelenetet és szerepet kapott, ez által jobban megismerjük őt, és még jobban beleszeretünk, már ha ez lehetséges... Velem mindenesetre így történt... ❤

Ahogy Kristoff, úgy Hans is nagyobb szerepet kapott a történetben, így a két férfi szerencsére sokkal inkább előtérbe kerül és nem csupán Anna és Elza testvéri kötelékéről olvashatunk, de a szerelem édes érzése is fontosabb szerepet kap. 
Mivel Anna kikerült a képből, Hans Elza életében játszik központi szerepet és a herceg a trónörökösnek udvarol. A kapcsolat, amit Calonita felépített közöttük az én tetszésem maradéktalanul elnyerte és nagyon szerettem olvasni a közös jeleneteiket, melyekben Hans sokkal szerethetőbb, mint a mesében... Természetesen a herceg igazi személyiségére itt is fény derül, s onnantól kezdve ismét el tudtam kezdeni gyűlölni őt. ^^ Kíváncsian vártam, vajon Hans sorsa miként alakul a regényben és meglep-e minket az írónő egy alternatív befejezéssel, ám az úttal, amit a herceg ebben a kötetben bejár, teljes mértékben elégedett vagyok.

Természetesen nem felejtem el megemlíteni mindenki kedvenc hóemberét sem... Olaf a történet egyik legnagyobb gyöngyszeme, aki a rengeteg plusz jelentének hála jobban brillírozik, mint a mesében, ami szintén nagy szó. A hóember a cselekmény számos pontján oldja a hangulatot humoros beszólásaival, amik tökéletesen passzolnak a már eredetiben is elhangzott mondatok mellé. Calonita nagy hangsúlyt fektetett Elza és Olaf kapcsolatára, mely sokkalta szorosabb, mint azt eddig láthattuk és a hóembernek köszönhető az, hogy szülei halála után Elza nem marad teljesen egyedül a palotában... 

A kötetben sokkal többet kapunk Iduna királynőből és Agnarr királyból is, ami engem hatalmas örömmel töltött el, hiszen nagyon szeretem a párosukat. ❤

Jen Calonita remekül ötvözte a már mesében látott jeleneteket a saját fantáziájával, s bár minden képkocka megelevenedik a szemünk előtt, a párbeszédek teljesen más jelentéssel bírnak, hiszen a szereplők kapcsolata egymáshoz is drasztikusan megváltozott... 
A történet felépítésében egyetlen logikai buktató sem található. A mozaikdarabkák a megfelelő helyen kerültek elejtésre és mindig a megfelelő pillanatban válnak teljessé. Magára az átokra vonatkozó információ pedig, melynek ismeretében hatalmas sóhaj kíséretében döbbenünk meg, tökéletes helyet kapott a cselekményben. Az írónő a kellő pillanatig bizonytalanságban tartja az olvasót és csak akkor enged fellélegezni, mikor már valóban fogytán a levegőnk... 

A trollok szerepe, Troll Papa bölcsességei, a palotában és a pékségben töltött idő mind-mind annyi pluszt ad a meséhez, hogy az ember szeretne még tovább kalandozni ebben a kifordított világban. A leírások egészen gyönyörűek, a hóval fedett hegycsúcsok és a trollok rejtett völgye is olyan tisztán elevenedik meg a szemünk előtt, mintha mi magunk is a történet részesei lennénk.

Mint az értékelésből is látszik, a Ne érezz, ne kérdezz! hatalmas kedvencemmé vált, mely az eredeti történetet is magasan kenterbe vágta nálam. Kristoff és Anna szála, a rénszarvasfiúból kapott plusz jelenetek és érzések, a Troll Papa által mondott hatalmas igazságok mind-mind rabul ejtették a szívemet, és biztos vagyok benne, hogy nemsokára újra fogom olvasni a könyvet, melynek eredetije már úton van felém, hogy az életemből eddig hiányzó darabkát is bepótolhassam. ❤

A magyar kötetet Herman Alexandra fordította, aki véleményem szerint remek munkát végzett. A meséből oly jól ismert idézetek ugyanazon szavakkal szólnak hozzánk, míg a hölgy stílusa igazán olvasmányos és szerethető, melyet öröm volt olvasni. A kötet minőségére szintén nem lehet panaszunk, ugyanis mindössze két hibát fedeztem fel a szövegben, ami egy ilyen hosszúságú regény esetében teljesen elfogadható.

Értékelés: 5/5 hópehely
Kedvenc kötet

Idézetek

"– Köszöntsétek Elzát, Arandelle hercegnőjét!"

"…egy hercegnőnek meg kell tanulnia, hogy meghallgassa az embereket, de csak akkor beszéljen, ha fontos mondanivalója van."

"Valamiféle megmagyarázhatatlan szomorúság lengte körül."

"A sáfrány volt Arandelle hivatalos virága."

"Kényelmes, meleg ágyban feküdt. A folytonos kopogás távolinak tűnt. Anna letörölte a nyálat a szája széléről, majd megpróbált tovább aludni, de valaki állandóan megzavarta."

"– A vagyon jön és megy – de a tudást sosem veheti el tőled senki."

"„Akkor ennek így kellett lennie. A sors nem akarta, hogy találkozzunk.”"

"A képzeletében élő hóember egy nagy alsó, és egy kisebb középső hólabdából állt, két karja gally, a feje pedig ovális volt. Az orra répából készült, és három, cukormázzal kikent szénfekete gombja volt. Mindig vidámnak és barátságosnak látszott.

– Gyakran álmodom róla."

"– …Egy jó királynő kívül-belül ismeri önmagát, te pedig túlságosan magadba zárkózol. Csak úgy tudod jól szolgálni a népedet, ha megismered a tagjait. Tölts velük egy kis időt! Hallgasd meg a történeteiket!"

"– Elza, kedvesem, Agnarr király és Iduna királynő nincs többé."

"Egyedül. Egyedül. Egyedül.

Halottak. Halottak. Halottak.

Nincs többé. Nincs többé. Nincs többé."

"Becsukta a szemét. Érezte, hogy egy sikoly készül feltörni belőle. Egy hatalmas erejű sikoly, ami a kastély összes falát megremegteti. De Elza ezzel nem törődött. Érezte, ahogy a sikoly a torkához ér, és készül eluralkodni rajta. Végül nem tudott tovább ellenállni, és olyan sokáig sikított, hogy azt hitte, sosem lesz vége. Forró kezei hirtelen jéghideggé változtak, és érezte, ahogy megállíthatatlanul előrelökődnek. Valami megnyílt benne, mint egy szakadék, amit többé nem lehet lezárni. Ahogy kinyitotta a szemét, valami felfoghatatlant látott az ujjai előtt formálódni a levegőben.

Jég."

"– Anya, apa, kérlek, ne hagyjatok itt egyedül!"

"Anna még szorosabban kapaszkodott szüleibe. Mindennél jobban remélte, hogy Elza nincs egyedül ezekben a nehéz órákban."

"Újra maga elé képzelte, ahogy ő és a másik lány nevetve hóembert építenek. Amikor kinyitotta a szemét, a hó forgószélként áramlott előtte. Tölcsérként emelkedett a magasba, majd hólabdákat formázott. A hólabdák hóemberré álltak össze a levegőben. Az alsó része nagy volt, két zömök hólábbal, a közepe kisebb, a feje pedig ovális formájú, méretes szájjal és feltűnő fogakkal. Elza a teremtményét látva hátrahőkölt. Hihetetlen látvány volt! Valóban sikerült uralnia az erejét, és létrehoznia egy hóembert? Szinte nevetnie kellett, annyira furcsa volt az egész. A lány ismét előrelépett, és a hóemberre koncentrált. Az előtte megjelenő tűzből gyújtófát húzott ki, hogy megformázza a karjait és a haját, szenet emelt ki a hamuból a gombjainak, az előző esti vacsorából megmaradt répából pedig elkészítette az orrát.

Amikor hátralépett, hogy megcsodálja a munkája eredményét, valami különöset vett észre. A hóember ugyanazzal a kék ragyogással fénylett, mint a jég, amit korábban létrehozott.

Amint a fény halványulni kezdett, a hóember kinyitotta a szemét. Elza meglepetésében hátraugrott.

– Szia! Olaf vagyok, és szeretem, ha megölelnek!"

"– Az én személyes hófelhőm – mondta Olaf, majd átölelte saját magát."

"– Mi a baj?

– Még mindig azt próbálom megérteni, miként lehetséges, hogy itt vagy, és hogy létrehoztalak – válaszolta Elza.

– Hát nem emlékszel? – kérdezte Olaf. – Annának csináltál.

Elza úgy érezte, egy pillanatra kihagy a szíve.

…

– Ki az az Anna?

Olaf lelkes mosolya halványulni kezdett.

– Nem tudom. Ki az az Anna?"

"– Köszönöm, hogy fogadsz, Elza, Arandelle hercegnője! – mondta, majd karját nyújtotta felé. – Lenne kedved sétálni egyet?

Elza a herceg karjára tette a kezét, és így szólt:

– Ezer örömmel, Hans, Déli Szigetek hercege!"

"A gond csak az volt, hogy Hans tudta, a Déli Szigeteken sohasem uralkodhat.

Arandelle-ben azonban megvolt erre az esélye."

"Elza egy őzre emlékeztette Hanst. Félénk volt, és könnyen megrémült, nagy kék szemeiben pedig tengernyi szomorúság lakozott."

"Anna már tudta is, mit fog sütni nekik: répatortát.

Egyszer már készített édesapjának ilyen süteményt, és annyira ízlett neki, hogy egy héten keresztül mindennap evett belőle. Édesanyjának nem tetszett, hogy férje túl sok cukrot eszik, amire apja így válaszolt:

– Van egy pékségem! Hát persze, hogy túl sok cukrot eszem!"

"Elza megérintette a festményt, majd könnyekben tört ki.

– Ő Anna! – kiáltott fel.

Most már biztos volt benne.

Olyan gyorsan elöntötték az emlékek, hogy úgy érezte, megfullad.

– Emlékszem! – mondta meglepetten, majd ájultan zuhant a padlóra."

"…Anna fékezhetetlen volt. Ki nem állhatta a szabályokat."

"– …néha nem tudom megállítani a jeget – ismerte be Elza. – Ha ideges, dühös vagy szomorú leszek, rosszabba a helyzet. Tudom, hogy apa azt mondja, rejtsem el a képességeimet, és próbáljam elnyomni az érzést. De néha, amikor elöntenek az érzelmek, nem tudom megállítani a havat."

"– Ígérem, ki fogjuk deríteni, hogyan irányítsd ezt az adottságot, hogy ne az irányítson téged!"

"– Anna, menj aludni!

Érezte, ahogy Anna felmászik az ágyára, drámaian elengedi magát, és ráesik.

– Sajna nem megy! Felébresztett az ég! És most ébren vagyok! Úgyhogy játszani kell!"

"– Építünk egy hóembert?"

"A hercegnő szívverése felgyorsult. Anna volt a legerősebb szövetségese. A sütőpajtása. A kishúga. Nem lehettek titkaik egymás előtt!"

"– Meg kell tanulnod uralni! – fordult felé Pabbie. – A félelem örök ellenséged lesz."

"„Nem vagyok szörnyeteg! – gondolta Elza. – Senkit sem akarok bántani!”"

"Anna észre sem vette, hogy Kristoff és ő már egy ideje egymásba kapaszkodva állnak. Csak várt, hogy továbbálljon ez a furcsa vihar, de ahelyett, hogy csillapodott volna, havazni kezdett. Mindez nyár közepén. Anna szíve zakatolt. „Vajon mi történik Arandelle-ben?” – töprengett."

"– Arandelle-t elátkozták?"

"Anna Arandelle-be tartott. Eredetileg nem így tervezte ezt az utazást, de legalább úton volt az álmai felé. Ismét a fagyos kastélyra és a hercegnőre gondolt. Az ösztönei azt súgták, hogy valakinek odalent szüksége van rá. A zsigereiben érezte."

"Olaf tudja, hogy sosem hagyná őt magára."

"Nem érezte fáradtnak magát. A hideg pedig sosem zavarta."

"Elza lenézett a kezeire. Már csak az egyik kesztyűje volt rajta. Túl sokáig hordott kesztyűt, az ereje elleni „védelemként”. Ideje volt megszabadulni tőle. Lehúzta a kezéről a megmaradt kesztyűjét, és engedte, hogy a szél messzire fújja. Végre szabad volt."

"„Habár – gondolkodott tovább – valószínűleg nem lesznek boldogok, amikor megtudják, hogy elhagytam Harmont a jégszállító fiúval, akit tulajdonképpen egyáltalán nem is ismerek. Mégis hogy tehettem ezt? Hogyan is menthetne meg egy egész királyságot egy fura nyári hóvihartól egy lány, aki most hagyja el életében először a faluját?”

Végül arra jutott, hogy csak a szívét követte. Anna nem tudta, hogy a megérzés vagy az ösztön a megfelelő szó arra, ami alapján cselekedett, de érezte, hogy valaki odakint őt keresi."

"– A jövőbeni királynő megátkozta ezt a földet!"

"– A hercegnő senkit sem akar bántani. Megrémült, és elment, de visszatér. Sosem hagyná cserben a népét!"

"„De hiszen ő a hóember az álmaimból!” – hasított belé a felismerés. „Róla mintáztam a sütiket. Hogy lehetséges ez, ha most találkozunk először?”"

"– Attól tartok, megátkozták őket – suttogta."

"– Akkor történt, amikor Elza varázslata és az enyém keresztezték egymást – magyarázta Pebbie. – Két különböző dolgot akartunk egyszerre elérni varázslat segítségével. Én el akartam távolítani Anna varázslattal kapcsolatos emlékeit, Elza pedig meg akarta tartani őket. Ez a kombináció valami mást is okozott: egy átkot keltett életre."

"– …az erejét elrejti előle a húga iránt érzett aggodalma – mondta a troll vezér. – Addig nem fog emlékezni rá, amíg ez a furcsa varázslat meg nem szűnik.

– És az mikor lesz? – szólt közbe a király.

Nagy Pabbie komoly arccal így válaszolt:

– Amikor nagyobb szüksége lesz a húgára, mint valaha."

"– …Ha Anna Elza közelében tartózkodik, aj ég fokozatosan beborítja a testét, egészen addig, amíg el nem éri a szívét."

"– De van remény! – folytatta a troll. – Az érzelmekbe zárt varázslat hatása idővel elhalványul. Ez az átok sem tart majd örökké. Amikor a lányoknak mindennél nagyobb szükségük lesz egymásra, az átok megtörik."

"– Semmi sem túl nagy kérés, ha a szeretet vezérel minket – emlékeztette a trollok vezére."

"– …Még mindig csak én tudom, ki volt Anna. Na meg persze Olaf, de ő nem nevezhető éppen megbízható forrásnak."…"

"Oly sok idő után újra csak a magány maradt neki."

"„Nem szenvedtünk már mindketten eleget? Mikor törik meg az átok?”"

"„A népnek erős vezetőre van szüksége, nem egy olyan királynőre, akit felemészt a bánat. Jobb lenne nekik nélkülem!”"

"Hans lenyűgözve nézett körül.

– Ezt te építetted? – kérdezte.

– Igen – nézett körül Elza, újra ráeszmélve alkotása szépségére.

Az biztos, hogy nem egy egyszerű kis iglut álmodott magának!"

"– Mindig is egyedül voltam."

"– Hogy szerezted meg? – kérdezte.

– Elejtetted, amikor futottál a kastélyból kifelé – válaszolta Hans, miközben újra átolvasta a levelet. – Gondolom, a koronázásod napján találtad meg. Mi másért jött volna rád ez a jeges kiborulás?"

"Valójában Hans volt a szörnyeteg.

„Hogy lehettem ennyire vak?” – vádolta magát Elza."

"– Elza hercegnő! Ne legyen olyan, akitől félnek az emberek!"

"„Farkasok!” – gondolta rémülten Anna.

…

– Ó! Nézzétek! Kutyuskák! Hát nem cukik? – szólalt meg Olaf."

"– Ez igaz – kotyogott közbe Olaf. – Elza nem volt megelégedve a hajával. Azt akarták, hogy feltűzve hordja. Azt kérdezte tőlem: „Olaf, szerinted feltűzzem?” Én meg azt mondtam: „Nem tudom, nekem nincs hajam”."

"– Megpróbált bántani? – kérdezte Anna megrökönyödve.

„A hercegnő képes lett volna bántani a férfit, akit szeret?” – tette hozzá gondolatban.

– A jég veszélyes tud lenni – szólt közbe Kristoff. – Én már csak tudom. Jégszállító vagyok. Csodálatos dolog, de nagyon erős is, és nehéz irányítani a benne rejlő varázslatot."

"– Anna, gondolkodj józanul! Nincs felszerelésünk, a szán darabokban van, és mindenki kicsit megőrül ebben az időben – mondta Kristoff, egyre idegesebb hangon. – Nem mehetsz tovább. Azt sem tudjuk biztosan, hogy hol van Elza. Egy hóember megérzéseit követjük!"

"Ahogy számított rá, senki sem válaszolt a fohászára."

"– Tudom, hogy megtalálod. Te mindig ott voltál, amikor szükségem volt rád."

"– Az apád lánya vagy – mondta Lord Peterssen határozottan."

"– Nagyon szeretném megállítani a telet, de egyedül nem vagyok rá képes. Meg kell találnom valakit, aki segíthet nekem."

"– Elza sosem bántaná Annát – szólt közbe Olaf. – Mindennél jobban szereti őt."

"– Hé! Légyszi, emeld fel a fenekemet! – mondta Olaf feje Hansnak."

"Anna nem értette, hogyan, de ő és a hercegnő valamilyen módon össze voltak kötve. Meg kell találni őt, és kideríteni, miért."

"– Ez már hivatalos, Sven! Döntésre jutottam – mondta Kristoff a barátjának, miközben a szakadék alja felé vánszorogtak, hogy megnézzék mi maradt a szánból. – Minek vesződnék az emberekkel, mikor van egy rénszarvasom?"

"„Akármennyire is szerettek az emberek viccet csinálni a varázslatból, én tudom, hogy létezik” – fűzte tovább a gondolatait.

Egész életében varázslat vette körül."

"„Miért is mondanám el neki, amikor egyszerűen megőrjít? Egyfolytában csak beszél, és beszél, nemcsak hozzám és Svenhez, de mindenkihez, aki szembejön” – gondolta."

"– Na jó, tényleg idióta voltam."

"Kristoff az egész völgybe vezető őt alatt bűntudattal küzdött. Nagyon rosszul érezte magát, amikor arra gondolt, hogy Anna odakint van ebben az időben egy idegennel. Úgy érezte, cserben hagyta őt, amikor szüksége lett volna rá. Nem csoda, hogy Bulda azt mondta, sosem lesz barátnője."

"Kisgyermek kora óta a trollok jelentették számára a családot Egy olyan szabad lélek, mint ő, nem tudott megmaradni az árvaházban."

"– Mondd csak meg annak a lánynak, hogy sosem talál még egy olyan érzékeny és cukorfalat pasit, mint az én Kristoffom!"

"– …A szeretet képes megtörni bármilyen átkot – mondta Pebbie –, de amíg Anna emlékei is visszatérnek, ő és Elza nem lehetnek egymás közelében. Ez nagyon fontos! Emlékeznie kell Elzára, mielőtt szemtől szemben állnak egymással."

"Abban a pillanatban csak egy dolog volt fontos számára: megmenteni Annát mindenáron."

"– A nyomába sem érhetsz Elzának! – sziszegte Anna összeszorított fogakkal…"

"Semmi sem számított, csak hogy elérjék Annát.

Annát, a ragyogó mosolyával, pezsgő lelkesedésével, nagy szemeivel, és állandó csacsogásával.

Annát, a bátor természetével, és erős akaratával, amik megmentették Kristoffot a farkasoktól… és a szánja elvesztését okozták.

Annát, aki életét kockáztatva próbálta megmenteni a faluját, és a hercegnőt, akiről azt hitte, nem ismeri.

Kristoff csak most ébredt rá, hogy beleszeretett Annába.

És lehet, hogy már túl késő."

"Sosem volt még ennyire rémült és magányos."

"„Jöjjenek csak értem! – gondolta. – Anna nélkül úgysincs miért harcolnom.”"

"Anna utolsó lélegzete elpárolgott a ritka levegőben."

"– Nagy Pebbie-nek igaza volt – szólalt meg Kristoff. – A szeretet képes megtörni bármilyen átkot!"

"– Itt csakis egy fagyos szív van, az pedig a tiéd! – mondta Anna ellentmondást nem tűrő hangon. Megfordult, hogy elsétáljon, de aztán meggondolta magát, és egy jól irányzott jobbegyenest mért Hans állkapcsára."

B"iztos vagyok benne, hogy ti ketten megtaláljátok az egymáshoz vezető utat. A fényt jelentitek egymásnak a sötétségben. Ez mindig is így volt, és így is lesz.

Anya és Apa"

"Kristoff nem tétovázott. Magához húzta a lányt, és úgy csókolta meg, ahogy Anna mindig is elképzelte. A fiú nyaka köré fonta a karjait, hogy viszonozhassa a csókot."

"Vihar után mindig kisüt a nap.

Végre Arandelle-re is új nap virradt."

"– Elza, Arandelle királynője! – jelentette be a püspök Elzát, miközben bemutatta az új királynőt népének."

"Az összegyűlteknek az volt az érzése, mintha a kastély maga is megkönnyebbülten sóhajtott volna fel."

"A varázslat már nem tűnt béklyónak Elza számára. Valóban ajándék volt, ahogy édesanyja fogalmazott, és végre képes volt örömmel, félelem nélkül használni."

"Elza mosolygott. Szíve megtelt boldogsággal, és tudta, hogy minden a helyére került. A népe elégedett volt, csakúgy, mint ő maga. Érezte, hogy a húga, akit végre visszakapott, nagyon-nagyon szereti őt. Minden pontosan úgy volt, ahogyan lennie kell."

Akik egy picit is ismernek és régóta nyomon követik a bejegyzéseimet - esetleg az Instagram-profilomat -, tudhatják, hogy a Disney Press A Twisted Tale sorozata igen kedves helyet foglal el a szívemben és a sorozat több tagja is a kedvencemmé vált - Liz Braswell: Part ​of Your World; Liz Braswell: A ​Whole New World. ❤
A Manó Könyvek kiadó április elején a magyar olvasóközönség számára is elhozta ezeket az izgalmas történeteket, melyeket az íróik leginkább a Disney-meséken felnőtt korosztály számára írtak. A Manó Könyvek Sorsfordító történetek címmel indította el a sorozatot és a Kína hőséről szóló legújabb élőszereplős adaptáció közelgő mozikba kerülése miatt elsőnek Mulan történetét foghatjuk a kezünkben. Elizabeth Lim: Fénytörések c. kötete egyedi külsővel látott napvilágot. Szerencsére a kiadó megtartotta az eredeti borítót, ám e mellé a hazai olvasók egy kedves meglepetést is kaptak az élfestés formájában, mely a borító színével megegyező árnyalatban pompázik. :3 

A Twisted Tale sorozat közös ismertetőjegye - aki nem olvasott még eleget róla a blogomon ^^ -, hogy csavar egyet az eredeti történeten, felállít egy különleges helyzetet, melynek okán a Disney mesékben látható cselekményfonal egy új, eddig nem ismert útvonalon keresztül jut el a boldog befejezéshez. 
Mi lett volna, ha Aladdin sohasem találja meg a lámpát? 
Mi lett volna, ha Ariel soha nem győzi le Ursulát? 
Mi lett volna, ha a Gonosz Királynő megmérgezi a herceget? 
Mi lett volna, ha Mulan alászáll az alvilágba? 
Mi lett volna, ha Belle édesanyja megátkozza a Szörnyet? 
Mi lett volna, ha Csipkerózsika soha nem ébred fel?
Mi lett volna, ha Hamupipőke soha nem próbálja fel az üvegcipellőt? 
Mi lett volna, ha Wendy Hook kapitánnyal utazik először Csodaországba?

Ha mindez nem lenne már önmagában is elég különleges, akkor elárulom, hogy mindegyik kötet címe a hozzá tartozó mese egy - ha nem a legismertebb - dalát jelöli... ❤

Tartsatok velem! Utazzunk el együtt ezen lenyűgöző történetek sorai között és legyünk közösen részesei számtalan csodás kalandnak! :3


Mulan története - pontosabban Elizabeth Lim regénye - a Tung-Shao-hágón veszi kezdetét, amikor a hun sereg, Shan-Yu vezetésével megtámadja a Shang vezette kínai seregből megmaradt katonákat. A mesefilmből jól ismert képkockák leperegnek a szemünk előtt, amint főhősnőnk, Mulan, azaz Ping, kikapja Yao kezéből az utolsó ágyút és lélekszakadva rohan a hun sereg felé. Mulan, kardja tükrében meglátja az egyetlen megoldást, ami legyőzheti a hun sereget, és az utolsó ágyút arra a havas kiszögelésre irányítja, ami iszonyú lavinát elindítva elpusztítja a hun sereget. Mielőtt a lavina maga alá temetné Shan-Yut, a férfi bosszúszomjasan fordul a lány felé, és kardjával lesújt rá... A Twisted Tales sorozat sajátjaként, fentebb említett különleges helyzet ezen a ponton áll elő, ugyanis Shang a lány elé veti magát és Shan-Yu halálos sebet ejt a kapitányon... 
A cselekmény ezen a ponton elválik a meséétől s mi betekintést nyerhetünk Elizabeth Lim zseniális fantáziájába...
Miután barátai felhúzzák Mulant és Shangot a szakadékból, Chi-Fu, a császár végtelenül ellenszenves tanácsosa elrendelni a hágó elhagyását és a győzedelmes bevonulást a Császárvárosba. Mulan szembeszáll a tanácsossal és mindent megtesz annak érdekében, hogy megmentse Shang életét. Ám a hágó jeges, havas levegője és a kapitány egyre magasabbra szökő láza semmi jóval sem kecsegteti a lányt. Mulan fáradt, nyugtalan, bűntudat gyötri a kapitány sérülése miatt, ám igyekszik elcsitítani a félelmeit és megacélozni a szívét... Az éjszaka folyamán Shang már alig lélegzik, Mulant elnyomja az álom, majd hirtelen kinyílik a sátor ponyvája, és egy idegen férfi lép be rajta. A lány nem tudja, ébren van-e vagy álmodik és amit lát, vajon a valóság-e... A férfi katonai egyenruhát visel, ám alakja zöldeskék fényben ragyog... Mulan döbbenten fedezi fel, hogy a katona nem más, mint Li tábornok, Shang apja, aki azért jött, hogy búcsút vegyen a fiától, kinek lelke megkezdte az átkelést Diyuba, Kína alvilágába...
Mulan mindent megtenne azért, hogy megmentse feljebbvalóját és segítséget kér Li tábornoktól, aki elmondja, az egyetlen út a fia megmentésére az, ha Ping alászáll az alvilágba és felhozza onnan Shang lelkét... A tábornok a Li család ősi kőoroszlán őrzőjét, ShiShit küldi a kiskatona segítségére, kinek oldalán Mulan átkel a Tehetetlenség hídján és Yama király színe elé járul...


Ahogy az várható, Yama és Diyu lakói nem nézik jó szemmel egy halandó érkezését, aki megsértette az alvilág szabályait. Yama király nem veszi komolyan Mulan szándékát, ám a lány mindent hajlandó kockára tenni, még a saját életét is... Mulan alkut köt a királlyal, aki hajnalig ad időt a lány és ShiShi számára, hogy megtalálják Shang lelkét - ami már az újjászületésre vár -, és elhagyják Diyut. Ha napfelkelte előtt a lánynak nem sikerül teljesítenie küldetését, örökre Diyu foglya marad és démonná válik... 

Ezt követően megkezdődik az őrült hajsza az idővel, valamint a lány és társai ellen küldött démonokkal és szellemekkel, akik mind azt akarják, hogy Mulan kudarcot valljon. Mulan Li tábornok segítségével megtalálja Shang lelkét az Utolsó Pillantás Az Otthonodra Toronyban, ám Diyu szívébe zuhannak, ahol hőseink találkoznak legnagyobb ellenfelükkel, Yama király bizalmasával és jobb kezével, Meng Poval, a Feledés Asszonyával, aki mindent elkövet, hogy Mulan küldetése elbukjon...
Elizabeth Lim regénye méltó Disney meséjéhez. A Fénytörések egy izgalmas, érdekfeszítő és az olvasó figyelmét az utolsó oldalakig fenntartó ifjúsági kalandregény, mely nem hoz szégyent az eredeti történetre, hanem magasabb piedesztálra állítja azt...
A karakterek jelleme tökéletesen megegyezik a mesefilmbeli eredetikkel, így nem kell attól félnünk, hogy az írónő szentségtörést követett el és a saját képére formálta kedvenceinket. A mesefilmből jól ismert karakterek: Yao, Ling, Chien-Po, Mushu, Cri-Kee, Chi-Fu mellett természetesen új karakterekkel bővül Mulan csodálatos világa, és megismerhetjük a Li család hatalmas örző-védő kőoroszlánját ShiShit, aki kiemelt szerepet kap a cselekményben. Ő lesz Mulan társa alvilági küldetése során, s bár az oroszlán nem veheti fel a versenyt mindannyiunk kedvencével, Mushu-val, megnyer magának és tettei, nemes szíve miatt szívünkbe zárjuk őt. Az oroszlán számtalan humor forrása, kinek magabiztosságával, büszkeségével és önteltségével csak Mushu vetekedhet... :3

Elizabeth Lim gyönyörűen továbbgondolta Mulan történetét és rendkívül élethűen ábrázolta számunkra Kína alvilágát, Diyut, ami hihetetlenül lenyűgöző és borzalmas is egyben. Mulan, Shang és Shishi oldalán mi magunk is bejárhatjuk Diyu néhány szintjét és láthatjuk milyen mély és "színes" is az alvilág, aminek bizony akadnak rejtett szépségei is...
A regényben főhőseink hosszú utat járnak be. A kalandok és a borzalmak, melyeket a Kések Hegyén, A Forró Kétségbeesés Termében, vagy éppen a Feledés Asszonyának kertjében élünk át megdolgoztatják a szívünk és a légzésünk, hiszen mi magunk is együtt menekülünk, esünk kétségbe, reménykedünk és állunk fel egy-egy kudarc után... Külön kiemelném a Holtak Városát, Youdu-t, ami tökéletes alternatívája egy középkori kínai vagy épp japán falucskának - mely az animés közönségnek ismerős lehet például Inuyasha világából...

Az alvilág különös hely. A számtalan borzalom, gyilkos és démon mellett láthatjuk a jót is, hiszen Youdu városába, a legmagasabb szintre csak azok kerülhetnek, akik letöltötték idejüket a mélyben, megtisztultak, és készek az újjászületésre vagy távozni a Mennybe...

A kötet eredeti címe Reflection, mely tükörképet, fénytörést, visszatükröződést jelent. Sajnos számtalanszor előfordul, hogy a zseniális angol szavak, megfogalmazások, metaforák nem ültethetők át oly módon magyar nyelvre, hogy megmaradjon az eredeti zsenialitása, ám ezek ellenére úgy gondolom, hogy mind a sorozat címe, mind a cím remekül került átültetésre anyanyelvünkre. Ennek ellenére azonban most, olvasás után úgy érzem, a kötetnek a Tükörkép címet adtam volna, és aki elolvassa majd a regényt, talán megérti miért...
A kötet legelején sajnos található pár elírás, amitől nagyon megijedtem, de szerencsére az első oldalakon tapasztaltakon túl semmiféle helyesírási hiba nem szúrta ki a szemem, ami csak emeli a magyar kiadás fényét...

Értékelés: 5/5 tükörkép
Kedvenc kötet

Idézetek

"Nem akart félni. A félelemben nincs méltóság."

"A polírozott pengét nézve azon tűnődött, vajon a kardja lesz az utolsó tükör, amiben látja magát. Tényleg Fa Ping-ként fog meghalni? A fiúként, akit azért talált ki, hogy apja helyett csatlakozhasson a sereghez?"

"„Előbb cselekedj, aztán aggódj!”"

"– Ping, te vagy a legőrültebb fickó, akivel valaha találkoztam! – szünetet tartott. – És ezért az életemmel tartozom neked. Mostantól megbízom benned."

"– Első a császár, katona!"

"– Megcsinálod, Shang – mondta a kapitánynak… – Akármilyen csatát is vívsz most odabent, én melletted állok.

– Jól van! – bátorította Mushu. – Csak így tovább! Meg is csókolhatod!

– Mushu!

A sárkány vállat vont.

– Ez a tündérmesékben mindig működik.

– Elég legyen! – mondta Mulan, és elfordult Mushutól, hogy a sárkány ne lássa a pírt az arcán. Micsoda őrült ötlet! – Hagyjuk aludni.

A lány egy pillanatig örült, hogy a kapitány eszméletlen, és nem hallotta, hogy Mushu azt javasolja, csókolja meg."

"– Keményen dolgoztál – folytatta Shang… – Ügyesebb és okosabb lettél. – Becsukta a szemét. – Nem, igazából mindig is okos voltál. Először nem vettem észre. De azt észrevettem, hogy amikor te megedződtél, mindenki más is fejlődni akart. Arra ösztönözted őket, Ping, hogy keményebben dolgozzanak. – A hangja elhalkult. – Hittél bennük. Én… én viszont nem hittem benned."

"Csillagtalan, sötét égbolt feszült a csendes tábor felett."

"Egy férfi hajolt Shang fölé…

Tetőtől talpig zöldeskék fényben derengett, mint egy lámpás az óceán mélyén. Szellemszerű arca volt a legfényesebb, így Mulan nem tudta kivenni a vonásait. Hangja lágy és mély volt.

– Kérlek, ne halj meg – mondta az alak Shangnak. – Még nem jött el az időd."

"– Shang nem éli túl az éjjelt – mondta a férfi szomorúan, anélkül, hogy Mulan kérdésére választ adott volna. – Csatlakozik hozzám az Alvilágban."

"– Csak az a lehetetlen, amit meg sem próbálok – jelentette ki eltökélten Mulan. – Én viszont megpróbálom."

"A híd korlátja kényelmetlenül alacsony volt. Mulannak nem volt tériszonya, de amint lepillantott a híd alá, az izmok megfeszültek a lábában. Lehetetlen volt megbecsülni, milyen magasan vannak, mivel alattuk hegygerincek, sziklaszirtek, kősivatagok, és szellemek, illetve démonok lakta falvak terültek el. Valahol mélyen alattuk, Mulan úgy vélte, meglátta a Lángok hegyét, amiről ShiShi az előbb beszélt. A hegy irányából sikolyok hallatszottak."

"– ÜDVÖZÖLLEK DIYUBAN!"

"– Különben is, ki a te védelmeződ?

– A neve Mushu.

– Még sosem hallottam róla. Azt hittem, az őseid a Fa család Nagy Kősárkányát küldték, hogy vigyázzon rád.

Mulan vállat vont.

– Mushu… hordozható – mosolygott magában. – Amikor először megláttam, azt hittem, házi hüllő."

"– A védelmező a védelmezettek tükörképe. Ha az őseid egy gyíkot küldtek, az bizonyára azt jelenti, hogy nem tartanak valami nagyra téged – szuszogta."

"„Jövök, Shang.”"

"– Emlékszel, amikor először találkoztunk?

– Hogyan is felejthetném el! Te voltál a legborzalmasabb katona, akit valaha láttam."

"– Siess, Li Shang! Siess, kiskatona! Szedd azokat a pipaszár lábaidat, vagy vacsoraként végzed!"

"– Majd visszanő – mondta olyan kedvesen, amennyire csak bírta. – És ha visszanőtt, még fenségesebb lesz, mint azelőtt."

"– Koncentrálj! – szólt Shang. – Lélegezz, Ping! Ha uralod a légzésed, a helyzetet is uralod."

"– Senkit sem hagyunk hátra! – jelentette ki Mulan keményen.

…

– Együtt maradunk – ismételte a lány. – Senkit sem hagyunk hátra."

"„Vicces, hogy még ő aggódik miattam, amikor ő az, aki haldoklik.”"

"– „A legszebb virág az, amelyik a nyomorban bimbódzik.” – Mulan a homlokát ráncolta. – Ez nem úgy tűnik, mint egy tipikus Diyu-beli idézet…"

"– A házasságszerző, akit anya felbérelt, azzal dicsekedett, hogy ezek a lányok tökéletes porcelánbabák. Csak azt nem mondta, hogy eszük nincsen."

"-…Az oroszlán mindig a talpára esik!"

"– Ezek ketten tényleg jó okot adnak arra, hogy helyesen viselkedjetek a földi életetekben – mormogta ShiShi Mulannak és Shangnak. – Különben ilyen idióták mellett kell évszázadokat eltöltenetek.

– ShiShi, ők a felmenőim!

– Még rosszabb!"

"– Az őseim igazat mondtak. – Maga is meglepődött, milyen nyugodt a hangja. – A szüleimnek sosem volt fiuk. Ping nem létezik. – Felemelte a tekintetét, hogy Shang szemébe nézhessen. – Csak Mulan létezik."

"– De hát, te olyan őszinte vagy kiskatona! Nem hiszem, hogy hazudnál a barátaidnak.

– A külső csalóka – mondta Mulan."

"Végül is a vezetékneve, Fa, azt jelenti, virág. Meg akarta mutatni a családjának, hogy ő is kinyílt, és most már méltó a család nevére."

"Annyira vágyott arra, hogy büszkék legyenek rá!"

"– Bízz bennem.

– Előbb bíznék egy rókában – mondta keserűen Mulan. – Minden csak illúzió.

– És azzal meg mi a baj? – Meng Po a lány felé fújta a füstöt. – Az élet is csak egy álom."

"- Tévedtem. Akár férfi vagy, akár nő, akkor is a barátom vagy."

"– Minden bátorsága és ereje ellenére néha nagy bolond tud lenni – mondta ShiShi. Látszott, hogy nagyon büszke Shangra, amiért jobb belátásra tért. – Az ő korában az apja is hasonlóan viselkedett, de Li Shangnak bizony nagy szíve van."

"– Átkozott hó – morogta. – Csak Diyuban havazik a vulkánok tetején."

"Mulan mély levegőt vett, és a kard lapjáról visszanéző tükörképére pillantott. Az arcát kosz lepte. Halántékán izzadság csorgott, karjai remegtek a fáradtságtól. Úgy festett, mint aki ki van merülve, és fél.

„Nem épp az a ritka és gyönyörű virág, amire ez a kard várt – gondolta. – De ha így gondolkozom, akkor sosem fogom legyőzni ezeket a démonokat.”"

"– Ne nézzetek oda! – kiabálta az egyikük, aki a pajzsát az arca elé tartva próbálta eltakarni a szemét a fény elől. – Nála van a kard! A Ragyogó Nap Kardja!

– A legendás hős visszatért! – sikoltották többen is.

– A hős, akié a Ragyogó Nap Kardja!"

"– Egy lány?

– Mulan vagyok – emelte a lány a magasba a kardját. Önmagaként, nőként még sosem harcolt – mindig csak úgy, hogy közben fiúnak tettette magát. De többé nem bujkált, nem rejtegetett semmit. Többé már nem félt, hogy veszélybe sodorja magát és a családját.

Az volt, aki mindig is lenni akart.

Lehet, hogy ezt az érzést csak Diyuban élheti át."

""Légy bátor!""

""Gyorsaság, kitartás, erő. Pontosság, fókusz, magabiztosság - mondogatta magának. - Én vagyok a folyó sodrása, a tűz dühe. Én vagyok a harcos.""

"– Ez meleg volt!

– Sok hülyeséget csináltál már – csóválta a fejét Shang –, de most majdnem megöletted magad."

"– De megérte kockáztatni. Fontos vagy nekem. – A kapitány összerándult, amikor rájött, hogy elszólta magát."

"– Tévedtem – mondta, miközben elmorzsolta a virágot a markában. – A bimbó sosem fog kinyílni. Számomra halott."

"– Az apám azt szerette volna, ha meglátom magamban az erőt – mondta élesen a tükörnek. – Amikor kislány voltam, azt mondta, az élet egy utazás, ami a döntéseimnek megfelelő irányba visz. Azt mondta, csak azon az úton éri meg elindulni, amit a szívem választ, ezért ne féljek, ha nehéznek tűnik."

"– A háború megtörte az apád testét – szakította ismét félbe Fa Li. – De te a szívét is összetörted, Mulan."

"„Vajon mit kell látni az én tükörképemen? – tűnődött. – Egy lányt, aki másnak tetteti magát? Egy lányt, aki letér a számára kijelölt útról? Ki vagyok én?”"

"– Ez. Ez vagyok én.

Szíve nagyot dobbant.

– Biztos vagy benne? – kérdezte a lány a tükörben.

– Igen – mondta keményen Mulan. – Nem számít, hogy menyasszonyi ruhát vagy katonai egyenruhát viselek-e. Tudom, ki vagyok.

Mulan az üvegre tapasztotta a tenyerét, és a képmása szemébe nézett. Együtt mondták:

– Fa Mulan vagyok, egy lány, aki az életét is feláldozná a családjáért és Kínáért. Egy lány vagyok, aki leereszkedett az Alvilágba, hogy megmentse haldokló barátját. Egy lány vagyok, akinek csaták százezreit kellett megvívnia ahhoz, hogy végre magára ismerjen a tükörben. De már látom magam."

"– A hold alszik – szólalt meg egy lágy hang. – Küldetésed véget ért."

"– Nyertél – mondta Meng Po, és fejet hajtott. – Kiálltad a Tükrök Termének próbáját. – Kinyújtotta üres kezét. – Nem kínálhatlak meg többé teával, és nincs több trükköm sem. Legyőztél, Fa Mulan."

"– A kard erejét az hívja életre, akinek hős szív dobog a mellkasában. Épp olyan, mint a tied, Mulan. – Szünetet tartott, majd folytatta: – Próbára tettük a szíved, és győztél."

"A kard eltűnt, és a helyében egy magnóliavirág bukkant fel. Szirmai halvány rózsaszínűek voltak, mint egy barack pírja. A varázslónő Mulan füle mögé tűzte a virágot.

– Így. Ez emlékeztetni fog, hogy ahol szépség van, ott erő, bátorság és állhatatosság is van."

"– Van egy szólás, miszerint ide csak az léphet be, aki bátor, de csak aki értékes, az juthat ki innen."

"– Fa Zhou szerencsés, hogy ilyen lánya van."

"- Egyszer azt mondtam neked, hogy te vagy a legőrültebb fickó, akit valaha láttam. Azt hiszem, módosítanom kell: te vagy a legőrültebb nő."

"– Sosem fogok olyan lánnyal találkozni, mint ő – mondta Shang. – Most, hogy vége a háborúnak, bolond lennék kiereszteni a kezeim közül."

"– Te sunyi kislány! – vigyorgott Mushu. – Elmeséled nekem, miféle varázslatot olvastál tegnap éjjel a kapitányra?

– Nem tudom, miről beszélsz.

– Tudom, hogy néz ki egy férfi, aki menten kinyiffan – folytatta a sárkány. – Li Shang kapitány pedig már félholt volt!"

"– Diyuban azt mesélted, hogy felgyújtottad a házasságszerzőt. Vagyis ez azt jelenti, hogy nem is talált férjet neked? Úgy értem, vár téged otthon valaki?

Mulan mosolygott. Tudta, hova akar kilyukadni a férfi. Összepréselte az ajkát, hogy ne vigyorogjon annyira.

– Csak a szüleim és a nagymamám.

– Nagyon ellenükre lenne, ha meglátogatnálak?

– Ellenükre? – Mulan elnevette magát. – Haza sem engednek többet!"

"Majd mindketten hazatérnek, és megkezdik életük következő fejezetét."