Ma 2020 első kedvenc olvasmányáról, Julie Klassen: Az ​udvarház titka c. kötetről hoztam nektek értékelést, mely a General Press kiadó idei első romantikus regénye. ❤

Julie Klassen neve bizonyára ismerősen cseng a romantikus regények rajongóinak, hiszen az írónőnek már hét regénye jelent meg magyar nyelven a kiadónál, számomra azonban Az ​udvarház titka az első, amit a tollából olvasok, s mellyel azonnal meg is hódított... :3


Történetünk főhőse Abigail Foster. A lány a családjával él Londonban, ám egy napon a bácsikája üzlete váratlanul tönkremegy. Mivel Abigail apja szinte minden vagyonát a férfi bankjába fektette, a család jelentős vagyont veszít... Abigail felelősnek érzi magát a történtekért, hiszen ő volt az, aki jó szívvel ajánlotta az apjának Vincent bácsi üzletét. Abigail okos, intelligens fiatal nő, aki mindent alárendel a családnak és minden szeszélyüket teljesíti, így ő lesz az apja támasza a bajban is. Noha a lányt a lelkiismeretfurdalás is gyötri, tudja, hogy sem a jómódhoz szokott édesanyja, sem a bálokon igazi szépségként tündöklő hiú húga nem lesz képes arra, hogy az immár szerény jövedelmükhöz méltó egyszerű házat találjon, melyben tovább élhetik az életüket. Mivel az édesanyja mindenáron férjet akar fogni kisebbik lányának, és Louisa sem hajlandó lemondani a báli szezonról, Abigail titokban felajánlja hozományát édesapjának, hogy a család boldoguljon...
Egy nap váratlan látogató érkezik a Foster család házába Mr. Arbeau személyében, aki Pembrooke Park örökösének ügyvédje és ügyeinek intézője... Az udvarház titokzatos örököse Abigail édesapjának távoli rokona, aki az újságokból tudta meg, hogy a család szükséget szenved, így felajánlja számukra a tizennyolc éve immáron üresen, elhagyatottan álló kúriát... 
Természetesen a magát felfedni nem kívánó titokzatos rokon és az elhagyatott udvarház számtalan kérdést vet fel a Foster családban, mégsem hagyhatnak figyelmen kívül egy ilyen lehetőséget, mely a továbblépést jelenti számukra...
Abigail - édesapja és Mr. Arbeau társaságában utazik vidékre, ahol az udvarházat sivár, "lepusztult" állapotban találják, ám a megfelelő személyzet megtalálása, egy gondos takarítás és egy kis vérfrissítés után a ház lakható állapotba hozható, így a Foster család egyezséget köt a titokzatos rokonnal...
Az udvarház jogos tulajdonosa Robert Pembrooke, felesége, Elizabeth és kislányuk, Eleanor halálát követően annak öccse, Clive Pembrooke tulajdonába került, akit immáron tizennyolc esztendeje nem látott senki Easton-ban. A férfi messze földön híres volt kegyetlenségéről és hidegségéről, egy gyilkos volt, aki elől a saját családja is titokban menekült el...  A falusiak egy titkos szobáról és egy elrejtett kincsről suttognak, ám Pembrooke Park volt intézője, Mac Chapman óva inti Abigailt Robert Pembrooke feltételezett kincsének és a titkos szobának keresésétől, mely szóbeszéd mind a mai napig az egész faluban hallható - ám a férfi szerint csupán legenda...
Miután Abigail édesapja visszatér Londonba, és a lány egyedül marad Pembrooke Park-ban, új barátokra lel Mac Chapman és gyermekei személyében - akik sokkal többre értékelik őt, mint ahogy azt a családja valaha is tette... Míg a férfi legidősebb lánya, Leah eleinte hűvös és távolságtartó, addig a fiatalabb kislány, Kitty az első perctől fogva rajong érte, ám Mac legidősebb fia William lesz az, aki óriási veszélyt jelent Abigail szívére nézve... ❤
A szürke mindennapok és a baráti kapcsolatok kialakulása közben azonban Abigail névtelen leveleket kap, melyekben régen elfeledett és írt napló oldalak lapulnak... Ezek a nagy titokban írt szavak oly titkokról rántják le a leplet, ami mindnyájukra veszélyt jelent...

Pembrooke Park Pembrooke Parkot a wiltshire-i Great Chalfield Manor ihlette.

Mivel a történet kellően hosszú és összetett - s ez által hatalmas kincs egy igazi könyvmoly számára -, lehetetlen ennél kevesebb mondatban elmesélni és összefoglalni mindazt, ami a regény csupán legelején! történik... ;)

A történet lassan, komótosan indul be és halad előre a gondosan kikövezett ösvényen, ám egy pillanatig sem válik unalmassá... Julie Klassen még az utolsó oldalakon is képes fenntartani az olvasó figyelmét, s mikor felfedi előttünk az udvarház kincsének titkát és a titkos ajtó legendájának jelentőségét, az olvasó csak pislogni tud a döbbenettől, noha a tetőpont pillanatában érzi, hogy számtalan apró nyom volt gondosan elrejtve a szeme előtt, melyeknek nem is tulajdonított komolyabb jelentőséget... ;)



Igen! Számomra Klassen a modern írói világ Jane Austen-ja, kinek stílusa magával ragadó, történetvezetése lassú, nyugodt, mely elmondható elődjéről is. Az írónő a szerelemet, a szeretetet és a vágyat állítja a középpontja, és ezek az érzelmek olyan elemi erővel törnek át a lapokon, mint Austen-nál - elég, ha csupán a Büszkeség és balítéletre gondolunk... Miért is mondom mindezt? Nos... Az udvarház titka egy hamisítatlan, vérbeli romantikus regény, melyben minden megtalálható, ami jellemző Julia Quinn és Johanna Lindsey regényeire. Romantikus, de nem csupán a szerelemre gondolok, és valószínűleg ezt a műfaj szerelmesei meg is fogják érteni... De menjünk egy picit tovább... Miért hasonlítom még a Büszkeség és balítélethez? Mert ebben a könyvben bizony nincs szex...!!! Még az a gyönyörűen megírt, Quinn-re, Lindsey-re, McNaught-ra és Hawkins-ra jellemző néhány soros, visszafogott, tartózkodó megemlítés sincs, amit bevallom, epekedve vártam, és egy picit csalódott is voltam... :D Aztán rájöttem, hogy Klassen egyáltalán nem hibázott, amikor meghagyta a hálószoba titkát a szerelmespárnak... Elég, ha Mr. Darcy-ra és Elizabeth-re gondolok, kiknek története szintén úgy volt tökéletes a nászéjszaka leírása nélkül, ahogy volt. Ahol csupán a szerelem lángoló érzése, a kínok közt tépelődés, és a másik megérintése iránti vágy sütött csak át a lapokon. Klassen pontosan ugyanígy ír. Szépen, visszafogottan, tele érzelemmel... ❤

Mindezeken felül az udvarház kísérteties éjszakai csendje a Jane Eyre hangulatát idézi, így elmondható, hogy a regény számos klasszikusra hasonlít - és mi ez, ha nem egy új klasszikus megszületésének előszele? ;)





A borítóról

Véleményem szerint a magyar borító messze lekörözi az angol eredetit, ahol újfent látható a modell arca, melyet nagyon-nagyon nem szeretek, hiszen tudjátok, hogy a borítón lévő modelleknek általában semmi közük sincs a könyvbéli karakterhez. Bár jelen esetben felfedezhetőek a hasonlóságok, mégis... a magyar borító egyszerű, letisztult képe és színvilága sokkalta inkább megfogja a regény hangulatát, mint bármelyik külföldi borító...
Egy dolog miatt azonban ne legyetek csalódottak... A történetben hiába is kerestek, semmiféle kulcsot nem találtok majd, így ez a szimbólum csupán Pembrooke Park titkára utal. ;)

Figyeljétek: 
- A babaházat
- A rejtett utalásokat
- A szerethető, pillanatok alatt a magukat szívünkbe lopó szereplőket

A kötetet köszönöm Szalay Zsuzsinak és a General Press kiadónak! 

Értékelés: 5/5 Pembrooke kincs
Kedvenc kötet












Idézetek

"Nem, én nem vágytam olyan házasságra, mint amilyen a szüleimé volt. De Susan élete - aki együtt dolgozott azzal, akit szeretett - , igen, az eszményinek tűnt a szememben."

"– A halálomat fogja okozni, hogy olyan sokat beszélek, azt meg nem akarhatja, hogy én is itt kísértsek a házban, és egész éjjel jártassam a kísértetszámat."

"– Kitty, ő Miss Foster – mondta William. – Miss Foster, ő Katherine, a húgom.
A kamasz lányka összevonta a szemöldökét. – De csak akkor hívnak Katherine-nek, ha a mama mérges rám, úgyhogy a Kitty nagyon is megteszi, köszönöm szépen."

"– Miss Foster és a családja kibérelte Pembrooke Parkot.
Andrew felvonta a szemöldökét. – Hallottam, hogy végre laknak az öreg házban, de feltételeztem, hogy talán egy temetkezési vállalkozó vagy egy vámpír, de nem egy olyan bájos ifjú hölgy, mint maga. És persze maga ugye eleven?"

"– Mindig szerettem volna egy lánytestvért – mondta az asszony. – Maguknak vannak lánytestvéreik, de nekem sohasem volt.
– Nekem van tartalék, ha netalán kérné – tréfálkozott William."

"Mrs. Webb szürkéskék szemében megvillant a gyertya lángja.
– Miss Foster, nem a kísértetektől kell tartania, hanem a nagyon is eleven emberi lényektől."

"A szürke nap olyan kétértelmű volt, mint ő maga: se nem napsütéses, se nem esős. Finom köd bocsátott szürke fátyolfüggönyt a világra. Az ablaküveg bepárásodott, éppúgy nem lehetett jól kilátni rajta, mint ahogy nem látta a saját jövőjét sem."

"– Háromszor olvasta a Büszkeség és balítéletet, kétszer az Értelem és érzelmet, és csak egyszer A mansfieldi kastélyt.
Az asszony szemében fanyar humor csillogott. – Ez valóban a javára szól."

"Ez csak a hűvös szél, mondta magának. Senki sem tudja, mit csinálok, és amúgy sem érdekel senkit."

"– Van itt azonban valami, amit neked szántam. – Felnyitott egy kalapdobozt, kivett belőle egy megtépázott, poros tollakkal díszített kalapot, melyen egy letört csőrű, kitömött kis madár is volt, valamint néhány selyemkrizantém. Abigail úgy vélte, hogy még sohasem látott ilyen csúfságot. Kérdőn nézett Leah-ra, hogy lása a reakcióját.
A nő mosolyt erőltetett az arcára. – Hát… ez már valami.
– Ne légy udvarias, te lány! Még én is látom, milyen borzalmas. Már húsz éve is ronda volt, de az idő és a por is megtette a magáét."