Mike Maihack Csodás Marvel-csapatok c. képregénysorozata a Kisállatok gyülekező! bevezető kötettel vett le a lábamról az év folyamán. A kreatív, humoros és gyerekekre szabott történet mellett a csodaszép illusztrációk is elbájoltak, s izgatottan vártam a további kalandokat, melyben a fiatal Peter Parker játssza a főszerepet. A Kvantumküldetés, mely a Fantasztikus Négyest tette meg mellékszereplőknek nem érdekelt, s bevallom, már azon voltam, hogy beszerzem angolul a Galaxis őrzőiről szóló kötetet, aminek első felvonása végül csak megjelent decemberben a Vad Virágok kiadó gondozásában. 

Történetünk elején Pókember egy űrbéli bárban üldögél és "gofrit" eszeget. Tulajdonképpen Ezüst Utazót keresi, kinek deszkája nála maradt az előző kaland során, s bár az átadás szépen le is zajlik, hősünk azonnal új, nagyobb kalandba csöppen...

Pókember különös talizmánt birtokol, s azt a tanácsot kapja, menjen a Tudástérbe és keresse Mordályt... 

A Tudástérben kiderül, hogy Groot is szert tett egy medalionra, ami tulajdonképpen un. vurbfzax, azaz valóságmanipuláló talizmán, ami nem csupán ritka - mindössze hét darab készült belőle -, de rendkívül veszélyes is...

A hét talizmán együtt hatalmas és természetesen veszélyes kozmikus hatalmat adnak, s már csupán egy-egy darab birtoklása is különleges képességekkel ruházza fel a birtokosát. Mordály azonnal összehívja a Galaxis Őrzőit, hogy segítsenek Pókembernek begyűjteni a talizmánokat, de Űrlord éppen Egón pihen...

Bár a kötet hátoldalán 3+ éves életkor szerepel, azért azt én még nagyon korainak tartom, egy hároméves érdeklődési szintje még nem ezen a skálán mozog.

A kötetben Pókemberen kívül Mordálynak és Grootnak jut egyelőre több szerep, Űrlord még éppen csak megjelenik. Rajtuk kívül a képregény egyik legaranyosabb karaktere egy kis cápa, aki gördeszkás babérokra tör és teljesen belehabarodik az Ezüst Utazó által használt, a saját deszkáját helyettesítő ezüst színű gördeszkába... ^^

Sajnálom, hogy a külföldön egy kötetben megjelent történet itt szétvágásra került, s a folytatásra még három hónapot kell várnia a magyar közönségnek (én elolvastam angolul a befejezést, nem bírtam ki, rémesen rövid ez a 56 oldal...). Egy fél csillag levonás jár a lassú bevezetésnek és a hirtelen félbemaradt, kettévágott kiadványnak.

A 24 verset tartalmazó, leporellóként kihajtogatható kötet gyönyörű, vászonborítású külső kötése masszív, kemény lapokat rejt magában, amihez tartozik még egy szép, piros masni is, amivel biztonságosan zárható.

A versválogatásban klasszikus és kortárs magyar írók vegyesen kaptak helyet, amik közt olvashatunk igazi régi, klasszikus téli versikét és friss gyöngyszemet is.

A kihajtható ablakok rejtekében aranyos állatkák bújnak meg. Őzikék, rókák, madárkák, vacogó kisegér, költöző vadludak és megannyi gyönyörű természeti csoda csalnak mosolyt az olvasó arcára, s ha megfordítjátok a harmonikaként működő lapokat, - többek között - minden elrejtett képet megnézhettek nagy méretben is! 

A kötet látványvilágára sem lehet panasz, gyönyörű havas tájak és életképek váltják egymást, amikre nézve mi, felnőttek visszaemlékezhetünk, milyen hatalmas hórengeteg fedte a tájat gyermekkorunkban, míg a gyerekeknek be kell érniük csupán a látvánnyal, tapasztalat nélkül - a mai teleket elnézve. :( 

Umi Sakurai A ​Man And His Cat Picture Book /Fukumaru and the Spaceship of Happiness/ c. kötete A ​Man And His Cat mangasorozat kiegészítő darabja. 

Egy gyönyörű kivitelben megjelent, teljes színes oldalas illusztrációkat tartalmazó "light novel", amiben egy összefüggő, a sorozattól megszokott eszméletlen tündéri történetet olvashatunk.

Kanda-san és Fukumaru egy éjjel az eget fürkészik, mikor egy hullócsillag szeli át az égboltot. Kanda-san - mint ahogy minden ember - azonnal kíván valamit, amit Fukumaru érdeklődéssel szemlél.

A csillag egyre közelebb és közelebb jön, míg végül lezuhan. Fukumaru a keresésére indul, s mikor megtalálja különös, cicaszerű űrlényekbe botlik, akiknek a csillag maga az űrhajójuk, amin egy hatalmas luk tátong. A lukat azonban csak boldogsággal lehet befoltozni...

A mangaka ezúttal némi természetfelettit is csempészett a történetbe az űrcicák személyével, akik kedves, jóságos lények voltak, ami szintén üde színfolt a rengeteg rossz szándékú földönkívüli történet mellett. A színes illusztrációk varázslatosak, a kemény kötésű, védőborítóval ellátott kötet minőségi kiadás, ami remekül mutat a mangasorozat mellett.

Fukumaru - mint mindig - halálosan aranyos és vicces, jósággal teli nagy szíve ismét megmutatkozik, ahogy a Kanda-san iránt érzett hatalmas szeretete is! Rendkívül mókás látni a ragaszkodását, míg félelme, hogy elveszíti a férfit, teljesen ellágyítja az ember szívét. :3

Megérkezett Tim Collins Sherlock Bones könyvsorozatának 3. kötete!!! A Sherlock ​Bones és az eltűnő mágus rejtélye egy párizsi nyomozás története, melyben főhőseinkhez egy bűvész csatlakozik, hogy megakadályozzanak egy eget rengető gaztettet!

A kötet megjelenése igazi meglepetés volt számomra, nagyon örülök, hogy ezen az éven két részt is elhozott nekünk a Pagony kiadó, Demény Eszter kiváló fordításában! 

A Sherlock Bones-történetek a Zseblámpás Könyvek kiadói sorozatot gazdagítják, s azt garantálom, hogy valóban lehetetlen letenni a nyomozás közben - lámpaoltás után előfordulhat, hogy ti magatok is zseblámpával a paplan alatt fogjátok majd titkon olvasni...

Bones természetesen nem tud csendben maradni a trükkök közben, s folyamatosan megmagyarázza hű segítőjének az aktuális szemfényvesztés titkát, ami felettébb bosszantja is Dr. Catsont...

Nagy Otto - műsora utolsó számaként - önkéntest hív a színpadra, amire Catson azonnal és lelkesen vállalkozik - nem szeretné, ha Bones megint a fülébe dünnyögné a titok nyitját. ^^

Ám Catson nem tudja maga kifigyelni Otto titkait, ugyanis a bűvész hipnotizálja őt, minek közben Párizsban találja magát, ahol egy makit kezd el eszeveszett iramban üldözni... 

Eközben a színpadon Catson egy játékegeret kerget, a közönség el van ragadtatva, de az előadás után Bones nem hiszi el segítőjének, hogy amit az látott, az a jövőt mutathatja, amiben Catson sziklaszilárdan hisz...

Sherlcok Bones és Dr. Jane Catson kalandjai folytatódnak! Talán a történet ebben a kötetben egy picikét lassabban indult be, mint az előző két részben, de amennyiben szemfüles vagy, rengeteg elrejtett nyomot felfedezhetsz, ami nyomozás közben hasznodra lesz majd... A bűntény felvezetése után pedig igazán nincs megállás - üldözés, versenyfutás az idővel, semmire nem használható rendőrkutyákkal való közdelem és még számos lebilincselő pillanat vár, miközben te magad is azon dolgozol, hogy kibogozd e csavaros bűneset szálait! Amint fellépsz a Párizsba tartó vonatra, nem fogod tudni bezárni a könyvet, mielőtt megtudnád a végét...

Jelen kötet során Catson egy picivel több és fontosabb szerepet kap, mint címadó detektívünk. Az elszánt, régóta a nyomozás csínjának-bínjának elsajátításán dolgozó - mondhatni lelkes tanuló - cica fejlődik, s az előző kalandokhoz képest kristálytisztán látható is ennek az eredménye. Már sokkal gyorsabban látja át a szálakat, s bár a nagy nyomozó által észrevett legapróbb jelek fölött továbbra is elsiklik, logikus következtetéseket tesz, s állhatatos makacssága - LOL - is segíti őt munkája során. Nem hagyja magát lebeszélni a belső megérzései helyességéről, ám Bones keményfejűsége végett sokszor inkább csak magában vonja le a helyes következtetéseket.

A Párizsba tartó vonatút során hőseink igen illusztris, díszes társaságot kapnak, mely karakterek között igazi egyéniségek akadnak. Kiemelném a minden viccen egyformán nevető hiénát, a végtelenül cuki, ámde leginkább használhatatlan lajhárokat, akik számos poén forrását adják; de vannak itt meg nem értett "művészek", fifikás tolvajok, s még egy kocka alakút kakiló vombat is!

A történetben végre felbukkannak a semmirekellők rendőrök (kutyák) is, akiknek éppúgy nem veszik szinte semmi hasznukat, mint az eredeti forrásanyagban... ^^

Mintegy főszereplővé lép elő maga a nagy bűvész, Ottó is, akinek számtalan trükk lapul a tarsolyában, s aki nem egyszer, nem kétszer menti meg a nagy detektív és társa bőrét. Ő maga egyébként éppolyan simlis, közömbös figura, mint általában a bűvészek, akiknél sose lehet tudni, mennyire megbízhatóak, így nem is érdemes nagyon megkedvelni, bár belépői és a színről való lelépése kétségkívül hatásosak...

A kötetben ezúttal is sok-sok megoldandó talány kapott helyet, mellyel olvasás közben vagy után elszórakoztathatjuk magunkat, s amik között ismét jó néhány kedvencet találtam a megkapóan frappáns repertoárt böngészve. Örömmel konstatáltam azt is, hogy nem rozsdásodtak még az agytekervényeim sem, s helyes megoldásokat adtam, valamint helytálló következtetéseket vonok le.

Palotás Petra Kékestető /Egy gyógyszálló krónikája/ c. regénye az Álomgyár kiadó gondozásában látott napvilágot. Az írónő rengeteg figyelemfelkeltő részletet és gyönyörű, a szereplőket ábrázoló képet osztott meg zárt Facebook-csoportjában, ahol már én magam is régóta követem a munkásságát és a bejegyzéseit. A szó szerint lebilincselő részletek befészkelték magukat a gondolataimba, s hihetetlenül vártam a könyv megjelenését, mely - biztos voltam benne - egy nem mindennapi történetet rejt magában.

Ilka 17 éves, budapesti lány, aki édesapjával él egy parányi lakásban, miután anyja elhagyta őket és Brazíliába szökött egy másik férfival... A lányt köhögési rohamok kínozzák, ám egy napon édesapja bejelenti, hogy Kékestetőre utazhat, ahol igénybe veheti a frissen épült gyógyszálló kezeléseit. Ilka furcsállja, miként engedheti meg gyári munkás apja ezt a luxust, ám a férfi nem sok időt hagy a lányának, akit másnap vonatra is tesz, hogy megkezdje gyógyulását a Kékes Szállóban...

Kékestetőn a lányt kedves és bogaras, no meg egy-két egészen utálatos vendég - egyszóval vegyes társaság fogadja.

Jancsi Ilkánál is fiatalabb, a tüdeje súlyos beteg és félő, hogy nem éli meg a felnőttkort.

Itt gyógyul Évike, a nyugalmazott professzor felesége is, akinek szintén nem jósoltak már túl sok időt, s akit férje mindenben támogat.

De Ilka nem csupán a szállóvendégeket ismeri meg, hisz mit is csinálnának ők egymagukban, ha nem lenne a személyzet?! A vendégek életét hivatott megkönnyítendők közül máris itt van a csupaszív István, a sofőr, aki úgy tűnik, gyengéd érzelmeket táplál Irma iránt.

Palotás Petra regénye pillanatok alatt magába szippantott. Egy-másfél héten keresztül az estéim a lelassulásról és a Kékes Szálló vendégeinek életéről szólt. Alig vártam, hogy kézbe vegyem a gyönyörű köntösbe bújtatott könyvet, melyet szánt szándékkal lassan olvastam. Petra varázslatosan ír, gyönyörű, lírai hangvételű történetében szebbnél szebb gondolatokkal teli mondatok követik egymást, amik teljes koncentrációt igényelnek. Olvasás közben megszállt a nyugalom, a való világ megszűnt létezni. Együtt lélegeztem a szereplőkkel, boldogan mosolyogtam vagy épp szorult össze a szívem a borúsabb pillanatokban, a feszült pillanatokban pedig reszkettem a szereplőkért. Nem minden könyv képes arra, hogy kikapcsolja a valóságot, de a Kékestető ilyen!

A regénynek véleményem szerint több főszereplője van. Bár a történetnek keretet Karcag Ilka személye ad, s ő lesz az, aki valamilyen módon összeköti a szereplőket, a vásznon épp ugyanannyi szerep jut a századosnak és Erzsinek, valamint Irmának is, s egészen kevés jelenettel marad le mögöttük Jancsi, István, a művésznő és a professzor is.

A fülszöveg sejteti, hogy a kötetben a boldog pillanatok és a hullámvölgyek váltják majd egymást, amit az olvasó azért magától is előre tudhat, hisz egy gyógyszállóban, ahol az emberek a remélt gyógyulást várják - nem minden fenékig tejfel... A levegőt a fertőtlenítő - és olykor a betegség - szaga tölti meg, ahol jobb és rosszabb napok követik egymást egészségügyi szempontból. 

A regényben kiemelt szerep jut a Kékestető, a Mátra és a Kékes Szálló bemutatásának, az ott folyó munkának és a vendégeket sújtó betegségeknek, amik nélkül nem is lenne kerek egész a történet. Mivel az éven nálam is asztmát diagnosztizáltak, amivel most tanulok együtt élni, s ami azóta is megkeseríti az életemet, még inkább magamhoz közel éreztem Ilkát és a Mátra havas hegyei közt játszódó történetet, melyről úgy érzem, igazán nekem (is) szól.

Az írónő rengeteg szerethető karaktert teremtett, akik között mindenki megtalálhatja a maga kedvencét, s akivel talán azonosulhat is. Az én személyes kedvencem Bálint és Erzsi, valamint Irma lettek, míg egészségügyi szempontból Ilkával tudtam azonosulni a leginkább - kár, hogy végül az én esetemben nem derül ki egy olyan hihetetlenül meghökkentő titok, mint vele kapcsolatban a regény végén.

Fordulópontokból és az olvasót arcul csapó titokból nem keveset rejt magában a kötet, amik között van egészen könnyen kitalálható és teljesen váratlan is. Példának okáért az már a kezdetektől sejthető volt, hogy mi történik Irmával a háttérben, ám az, hogy végül is ezt magamtól kitaláltam, csöppet sem vett el annak a torokszorító jelenetnek szörnyűséges pillanatából...

Ahogy haladtam előre a történetben, úgy követelt egyre nagyobb és nagyobb szeretetet tőlem Irma, akinek elég könnyű dolga volt, mert már az elején az egyik kedvencemmé avattam. A hipcohonder ügyvédné csodálatos életet élt, majd egy idő után már csak légvárakat épített. Nem szeretnék spoilerezni, de a férjét kimondottan utáltam, főleg azok után, hogy miatta nem lett Irmának gyereke, ellenben neki végül csak megadatott, ami ellen olyannyira ágált... 

Bálint eleinte ha unszimpatikus nem is - hisz láttam benne a potenciált -, de valamennyire közömbös volt. A külvilágra is átragadó komor hangulata, önmarcangoló magatartása és a sokszor kissé bunkó férfi viselkedése elég kettős volt az első jelenetekben, mert míg a szállóvendégekhez tisztelettel és már-már kedvességgel fordult, addig az ápolószemélyzettel már korántsem bánt kesztyűs kézzel. Életébe a változást Erzsi hozza, aki kedves bájával, szerethető személyiségével pillanatok alatt lemezteleníti a férfi lelkét, s áthatol a védelmi vonalain. Imádtam kettejük párosát, s noha eleinte nem láttam, milyen kapcsolat alakul majd köztük, nem kellett sok, hogy észrevegyem, milyen epedve várom a következő fejezetet, ami róluk szól!

Mint minden szereplő múltjában, úgy Bálint és Erzsi életében is súlyos titkok lappanganak, amik mind-mind megdöbbentik az olvasót. Kettejük szerelme olyan tiszta és szépséges, hogy képtelenség nem beléjük bolondulni. (Kedvenc jeleneteim közt tartom számon többet közt Bálint zongorázását és énekét.) A regény egyik legnagyobb erőssége számomra kettejük karaktere és kapcsolata volt!

Már a külcsín is hívogató, a kemény táblás borító és a szállodát megelevenítő belső illusztráció egyaránt varázsos hangulatú, s rendkívül tetszik, hogy csupán Ilka és Erzsi arcát láthatjuk, míg az életükben oly nagy szerepet játszó Irma és Bálint háttal áll az olvasónak. Egyedül a kiemelt értékelések zavarják a szemem, ezt sosem fogom megszokni egyik kiadó borítóin sem, "a kevesebb több" elvében hiszek, ilyen gyönyörű képeket vétek elrontani ennyi írással.

A regény kerek egész, s olvasás közben érezhető a rengeteg kutatómunka, ami megelőzte a megírást. Minden apró kis részlet a helyén van, a gyönyörű tájleírások, a szereplők belső vívódásai és gondolatai páratlanul szépek, s külön köszönet a korhű nyelvezetért!!! A leíró részeket korabeli slágerek dalszövegei díszítik, nem is beszélve a rengeteg érdekes információról, ami ennek a kornak a sajátja (példának okáért a röntgen képre nyomott dal valami fergeteges volt számomra).

Úgy érzem, még számtalan gondolatomat papírra vethetném, de azt hiszem a virtuális értékelés így is elég hosszúra nyúlt, magamnak azonban feljegyzek még néhány spoileres gondolatot is az olvasónaplómba. 

Egy kicsit, ízlelgette Ilka a választ. De hamarosan bizonyára lesz ebből nagyon is. Szépek együtt. Ugyan Bálint rokkant, de ez csak még vonzóbbá teszi. Egy hős, a háborúban sérült katona. És a keze ép, meg a szája is, a nagy mélabús szeméről nem is beszélve, lovalta bele magát a romantikus gondolataiba."