A Móra kiadó tavaly augusztusban indította útjára a Már tudok olvasni címet viselő új, kiadói sorozatát. A modern formát öltött sorozat idén már második alkalommal bővült - most három új darabbal!

Történetünk főhőse Markovics Vili, a duci, nem túl okos, nem túl ügyes srác, akinek az élete az evés körül forog, s akinek a csetlésein-botlásain a társai folyamatosan jóízűen nevetnek...

Egy napon, mikor a tanárnő kihívja főhősünket a táblához, hogy oldjon meg egy egyszerű matekpéldát, Vili hirtelen köddé válik, s egy űrhajó belsejében találja magát, három űrlény társaságában, akik vallatni kezdik a fiút...

Pacskovszky története humorban gazdag, ötletes és felettébb szórakoztató. Főhősünk, Vili bár egyébiránt kevésbé szerethető karakter - hisz folyton az evésen jár az esze és mondjuk ki, elég butácska -, mégis aranyos, s együgyű, ámde az ételek témakörében piszkosul jártas és ötletes gondolatai bizony megdolgoztatják a hasizmunkat.

Klement Csaba illusztrációi remekül passzolnak a történethez, s bár számomra az emberek ábrázolása ebben a tipikusan "Nickelodeon-stílusban" annyira nem tetszett, az ufók bizony a szívem csücskei lettek, hisz ilyen ennivalóan édes, cuki űrlényekkel aligha találkoztam máshol, s szerethető ábrázolásuk végett valóban, egyszer sem rázott ki a hideg a gondolatra: "ufók" - brrrr... ^^

A kötet színes, figyelemfelkeltő, a történetben nincsenek üresjáratok, a tempó mondhatni feszes, ez által egy pillanatra sem veszíti el az olvasó figyelmét. Az egyre inkább népszerű "ufó-téma", az ötletesség és a felépítés miatt tökéletes a kezdő olvasók számára - én magam elsősorban fiúknak ajánlanám, de ha véletlenül ufóbolond kislányok kezébe kerülne a kötet, nekik sem fog csalódást okozni a történet!

Zágoni Balázs Karácsonyi ​kitérő c. ifjúsági regénye tavaly év végén jelent meg a Móra kiadó gondozásában, a költözés miatt azonban engem sajnálatos módon elkerült. A Moly oldalán azonban, egy kedves ismerősömnek köszönhetően (innen is köszönöm @Kokuszka! :*) felfedte magát a kötet, melynek olvasásához izgatottan fogtam hozzá.

A család - hogy elkerülje a tavalyi katasztrófát - idén mindent pontosan megtervez, listát ír, határidőket szab, de természetesen, ahogy haladunk előre az időben és ahogy közeledik megállíthatatlan sebességgel a piros betűs ünnep, úgy dől romba szépen-lassan az előre megírt haditerv...

Anya csupa roncs, pedig idén Apa is igyekszik kivenni a részét az otthoni teendőkből, de a munkahely mindkettejük esetében közbeszól. Kamasz hősnőnk, Lili pedig a barátaival szeretne több időt együtt tölteni, így Emmára vár a feladat, hogy mindenki lemaradását egy személyben pótolja.

Emma szembe találja magát egy koldussal, aki pénzt kéreget az áruház előtt. Emma végül megsajnálja szegény embert és odaadja neki az apróját, ám egy felnőtt férfi nevetve csóválja a fejét és világosítja fel: minek adott pénzt egy kéregetőnek, hisz az úgysem ételt vesz belőle, hanem elissza?

A fentebb leírt rövid ismertetőn túl a történetről nem szeretnék többet elárulni - ahogy a fülszöveg sem teszi, ugyanis ez a történet akkor üt igazán nagyot, ha az ember első kézből tapasztalja, mivé is növekszik a kezdeti, átlagosnak tűnő karácsonyi történet valami egészen szívet melengetővé és igazán egyedivé...

A Karácsonyi kitérő egy végtelenül szép történet, ám meg kell mondjam, hogy annyira túlontúl idilli és valóban meseszép, hogy a végkifejlet - véleményem szerint - csupán a mesében létezik... Természetesen szeretném azt hinni, hogy nagyon sok ember él ilyen végtelenül szép lélekkel, mint amivel a mi ártatlan, bájos főhősnőnk rendelkezik, s Karácsonykor és az év többi napján is bizony vannak szép számmal, akik segítenek az elesetteken, ez az angyali cselekedettnek is beillő, gyermeki bájból és ártatlanságból fakadó segítségnyújtás és szeretetlavina, ami elindul itt gombócként, nos... nem sok helyen üti fel a fejét a mai rothadó világban... Szeretném, ha a világ egy sokkalta szebb hely lenne, mint a mai, s bizony több efféle jó cselekedet kellene, mint amit Zágoni megírt. Nem mondom, vannak még csodák és vannak segítő emberek, de gyanítom, hogy a legtöbb csupán a tündérmesék lapjain létezik...

Mint már fentebb említettem, a történetben nagyon sok fontos téma megjelenik, s bizony ezek közül nagyon sok "csúnya dolog" is meg van nevezve. Ilyen példának okáért az alkoholizmus vagy a hajléktalanok, szegények és koldusok helyzete, ami egyrészről nem ad túl rózsás képet, de nem is kendőzi el az igazságot, ami odakinn van...

Nem szabad elfeledni azonban azt sem, hogy nem minden koldusnak van jó mentsége arra, ami vele történik, ám gyermekkönyv révén természetesen itt a téma komolyabb árnyoldala mellett mégiscsak az emberségen és az elfogadáson van a hangsúly - és jól is van ez így! Gyermeket és felnőttet egyaránt megtanít ugyanis arra, hogy nem szabad ám lenézni a koldust és a hajléktalant, mert míg van bár olyan, aki semmit sem tesz azért, hogy jobb legyen neki, sokan nap mint nap küzdenek!!!

Zágoni története empátiára nevel, magában hordoz rengeteg rejtett értéket, ezért szívből és bátran ajánlom a célközönség, de a felnőttek számára is, mert bizony sok mindenen elgondolkodtatja az embert, s teszi mindezt úgy, hogy közben azért szórakoztató is marad. Az én szívem mindazonáltal több helyen összeszorult olvasás közben...

"- Hát elég creepy lenne egyedül ülni egy lerobbant kocsiban, szenteste, sötétben, a város legrosszabb környékén... Meg különben is, úgy látom, nehezen boldogultok nélkülem!"

A kötet azonnal felkeltette a figyelmem egyedisége és Mayer Tamás képi világa miatt. Szeretett meséink robotos meseátirata az egyik kedvenc illusztrátorom bájos rajzaival! Mi kellhet még? Ide nekem de azonnal!

Tomoga nem kisebb feladatra vállalkozott, minthogy átírja klasszikus, hőn szeretett meséinket, ám a szerepeket robotokra osztotta. Hisz szó mi szó, nem sok robotos mese van a könyvpiacon, robotmániás gyerkőc viszont annál inkább... 

Bevallom, őrülten kíváncsi voltam, mi sül majd ki ebből a nem mindennapi párosításból, bár valahol a zsigereim mélyén éreztem, hogy én ebben a kötetben nem fogok csalódni... 

Én magam nem szeretem a robotokat. ^^ A gyermekkoromban elképzelhetetlen volt még az a távoli jövő, mikor robotok szaladgálnak majd köztünk, de a lehetőségét már azért megcsillogtatták előttünk. Azoknak a robotoknak az első verziói bennem félelmet keltettek, s ez az ellenérzet a mai napig megtalálható bennem - mondhatni, mélyen elültette a gyökerét, s nem - nem szeretnék olyan világban élni, ahol robotok járnak köztünk. De! Tomoga és Mayer robotjai és robontói olyannyira bájosak és szerethetőek, hogy őszinte lelkesedéssel és hatalmas szeretettel vettem kezembe a könyvet, aminek pár másodperc elég volt ahhoz, hogy elvarázsoljon! ❤ S noha a csúnya robotokat nem is, Tomoga mesehőseit Mayer Tamás illusztrált formáiban igenis el tudnám képzelni, amint mellettem hasítanak el, s még meg is ölelgetném őket - már amelyik engedi, s nem épp szétbontani akar és eladni az interneten... ^^

Tomoga remek érzékkel írta meg ezeket a meséket, s látszik, milyen körültekintően végezte munkáját. A piros kisrobot - maga Piroska - példának okáért szinte minden mesében megjelenik, s összeköti robothőseinket egymással.

Remek átiratok, zseniális humor, fordulatokban gazdag, színes kalandok jellemezik ezt a mesegyűjteményt, aminek lapozgatása közben garantálom, hogy az is megszereti a robotokat, aki eddig nem tette (lsd. én ^^). ❤ Óva inteném azonban mindazokat, akik nem szeretik a meseátiratokat és akik nem képesek kiszakadni a komfortzónájukból, mert nekik valószínűleg nem fog tetszeni a kötet. Ha nem szeretnéd kedvenc mesehőseidet robot formában látni, ne vedd kezedbe a kötetet, mert csalódás lesz a vége!

Szívesen olvasnám több kedvenc mesémet Tomoga átiratában - természetesen Mayer Tamás varázslatos illusztrációival karöltve, amik itt is elengedhetetlen, szerves részét képezték a nagy egésznek. A mesék és az illusztrációk tökéletesen kiegészítették egymást, a robotok-áramkörök s minden, ami ezt a különös világot jellemzi, mind a helyén volt, s én szerettem elveszni az illusztrációk élénkségében és részletességében, s tovább képzelni egy-egy jelenetet.

Annie M. G. Schmidt Minna, ​a macskakisasszony c. regénye március végén látott napvilágot a Pagony kiadó gondozásában. Schmidt világhírű története a 2000-es évek elején Macskák társasága néven jelent meg először Magyarországon, így a történet nem mindenki számára lesz ismeretlen. A Pagony a tavalyi év folyamán, egy borítószavazás keretén belül már fellebbentette a fátylat a kötet érkezéséről, akkor azonban még nem sejtettem, mennyire rabul is ejt majd ez a történet... Én magam ezen borítószavazós poszt előttig semmit sem tudtam erről a regényről, soha nem is hallottam róla, így számomra teljes mértékig az újdonság varázsával hatott. 

  

Tibbe főnöke - többszöri figyelmeztetés után - egy nap utoljára hívatja a fiatal újságírót az irodájába és közli vele - igazi híreket akar látni a férfi tollából. Ha Tibbe nem ír igazi hírekről, kirúgják...

Főhősünk nem tudja, mitévő legyen, ám teljesen megérti főnöke döntését. Egy újságírónak nem szabad félnie az emberektől, bátran fel kell lépnie és kérdéseket feltennie. Ezen a nem túl szép napon, hazafelé menet a férfi találkozik régi tanárával, Smit úrral, aki valamilyen oknál fogva szomorú, ám a titkot, miért is lógatja az orrát, nem fedi fel főhősünk előtt. A két férfi beszélgetését egy váratlan és különös incidens szakítja félbe, mikor egy hatalmas kutya felkerget valamit egy fára és egy tapodtat sem mozdul a fa alól... Miután a kutyát visszahívja a gazdája, Tibbe és Smit tanító úr egy harisnyás női lábat látnak meg az ágak között, fenn a magasban...

Tibbe és Smit úr végül segít a bajba jutott hölgyön, aki inkább tűnik macskának, mint embernek... Tibbe úgy gondolja, ebből az incidensből remek sztorit írhatna, ám nem mer a lánytól kérdezni, aki pillanatok alatt elillan a szeme elől, s miután végre a hírlap tudósító elszánja magát arra, hogy kérdéseket tegyen fel, a lányt a föld nyeli el...

Minna valóban macska volt, ám - miután evett egy kukából - emberré változott, s azóta sem tudni, miért történt vele mindez, s vajon a folyamat visszafordítható-e... A macskák az emberré változott gyönyörű, vörös szőrű Minnáról beszélnek, akinek sürgősen tetőt kell találnia a feje fölé. A családja azonban kitagadja őt, s mindaddig látni sem akarják, míg vissza nem nyeri eredeti alakját - már amennyiben ez valaha is lehetséges...

Minna, a lakhatásért és élelemért cserébe Tibbe úr titkárnője lesz és képességeinek köszönhetően elindítja a macska-sajtószolgálatot. Minna és Killendoorn macskái összefognak és híreket gyűjtenek a félénk újságírónak, aki így megtarthatja az állását - noha eleinte Tibbe úgy gondolja, mind Minna, mind ő megőrült, hisz egy lány nem lehet macska, ahogy egy macska sem lehet ember, s a macskákkal beszélgetni képtelenség...