Nőnap reggelén megláttam a 2. kötetet, majd hirtelen ötlettől vezérelve levettem a polcról, így nem hagyományos módon a 2. kötettel kezdtem az olvasást. Ezt követően rábukkantam az első részre is, így az is sorra került. 

Első benyomásom: gyönyörűek az illusztrációk. 

Második benyomásom: számomra túl tudományos, száraz. 

Harmadik benyomásom: az iskolai tananyag kisgyerekeknek szóló, leegyszerűsített változata. 

A mesekönyvek tartalmazta adathalmaz minden bizonnyal érdekes a kisgyermekeknek, és ugyan számomra is tartalmazott érdekes információkat, de nem az én korosztályomnak íródtak. Ezen felül ilyen mélységben már nem érdekel az univerzum, mégis jó volt újra elmerülni benne. 

Fő kérdésem: Miért nem jutott még nekem eszembe, hogy leírom az iskolai tananyagot kisgyerekeknek, és veszik majd a könyvem, mint a cukrot? :) 

Az ironikus mondaton túl azonban egyértelműen az egyik legszebb gyerekkönyv, ami ma a piacon kapható, és az érdeklődő, kíváncsi kis lelkek odáig lesznek értük.

Idézetek: 

"– És a Hold miből van? Hiába fényes, nem érzem, hogy melegítene. 

– A Holdat a nap világítja meg éjjelente. Még ha tőlünk nézve olyankor nem is látszik. Kicsit olyan a Hold, mintha a Föld kistestvére lenne. …

Még mindig nem értem, hogyan lehet a testvérem a Hold, vagy a Nap, ami az égen világít. Egyáltalán nem hasonlítok egyikre sem!"

"– Képzeld el a Napot úgy, mint egy téli tábortüzet az erdőben. Ha túl közel mész hozzá, megperzseli a bundádat. Ha pedig messziről nézed, nem ad meleget, csak a pislákoló fényét láthatod a sötét fák között. A Föld pont jó helyen van, megfelelő távolságra a forró Naptól."

"És a többi bolygón is olyan rókák élnek, mint mi? …

De ha a világűr ilyen hatalmas, akkor miért nincsenek rókák mindenhol?"

"A galaxisok hatalmas csillagvárosok, amikben csillagok és bolygók, holdak és meteorok örvénylenek szüntelen, akár a víz folyóban."

"Minél messzebb nézünk a világűrbe, annál korábbi állapotra tekintünk vissza. Ha a nap fénye egyszer csak kialudna, akkor mi itt a földön csak nyolc perc múlva vennénk észre – olyan sokat kell utaznia a napsugaraknak!"

Történet: 4 róka
Illusztráció: 5 róka

A 3. kötet az Első könyvem a téridőről - Mitől lassul az idő? - címet viseli, és kisróka szövegbubija alapján hamarosan megjelenik. 😄

Nem titok, hogy hatalmas Disney rajongó vagyok, amiből következik, hogy a Jégvarázs is az egyik kedvencem. Amikor megtudtam, hogy a Coco előtt a Disney megörvendeztet minket egy kisfilmmel Karácsonyra, majd kiugrottam a bőrömből. Sajnos a moziba nem jutottam el, így epekedve vártam a hazai Coco DVD megjelenést, amire sajnos a kisfilm nem kerül fel. Elcsüggedtem. Fogalmam sem volt róla, miként is juthatnék hozzá a történethez magyar nyelven, aztán végül megszereztem...

A Jégvarázs karácsonyi különkiadása, az Olaf karácsonyi kalandja mintegy 20 rövid perc, ám a történet tele van szívet melengető, csodaszép gondolatokkal.

A történetről röviden: Arendelle-be visszatér a Karácsony, most, hogy a kapukat újra megnyitották. Elza királynő és Anna pedig egy hatalmas meglepetéspartit szervez a királyság lakóinak, hogy együtt töltsék az ünnepet. A karácsonyi harangok megkondulása után azonban ki-ki hazamegy a saját otthonába, hogy a Karácsonyt bensőséges hangulatban, önnön hagyományaik körében töltsék, így a két lány egyedül marad. Noha Christoph megpróbálja felvidítani a lányokat, a végén Elza ismét magába zárkózik, és magára hagyja Annát. Elza nem emlékszik milyen hagyományt ápolt a család, hiszen a kapuk bezárása után ő egyedül volt. Olaf szomorú lesz, amiért boldogtalannak kell látnia barátait, így csodás szikra gyúl parányi agyában. Fogja Svent, és bejárja a királyságot hagyományok után kutatva, hogy aztán hazavigye azokat a lányoknak. Természetesen mind ismerjük Olafot, a kezdetben ártatlannak tűn kalandból vészhelyzet lesz, aminek sötét erdő, farkasok és egy lángra kapott szekér lesz a vége...

A Disney rendkívül összetett mesét alkotott, és a vége csattanóra sem számítottam.

Elza sokat fejlődött, ám még mindig kételkedik önmagában, és mardossa a bűntudat. Anna, Christoph és Sven semmit sem változott, míg Olaf megmaradt a mi kelekótya hóemberünknek, akinek hatalmas szíve van. ❤

Olaf házról házra járván rengeteg hagyományt összegyűjt, melyből poénosabbnál poénosabb következtetéseket von le, csak hogy hármat kiemeljek közülük:

- Zoknit raksz a tűz fölé, de hogy nem kap az lángra? Biztos biztonságos...

- Mikulásra várunk, hogy a kéményből lessen ki. Betörni idegenekhez... Karácsonykor belefér!

- Szóval... kivágsz egy fát, majd feldíszíted a hulláját, öhm gyertyákkal... Ez... szupiiiiiiii!

A mese rendkívül tanulságos, szórakoztató a régen megkedvelt szereplőkkel, gyönyörű a képi világ, a dalok csodaszépek.

Egyetlen félelmem a folytatásra irányul, kíváncsian várom a Jégvarázs második felvonását, amit remélem, nem fog elrontani a Disney, és remélem, hogy Anna és Christoph végül egybekel...

Idézetek:  

"Így lesz a két lány, újra életvidám. Eljő a hősük, s a pej paripám."

"Kaphatnék egyet az alig valamit elfedő, mégis oly ízlésesen ünnepélyes törcsikből, amikért a családja úgy odavan?"

"Most levágom az utat ezen a veszélytelen ösvényen át, és a kastélyban találkozunk, oké? ÚÚúúú, kiskutyák... (farkasvonyítás) Na, leülni! Áúú, azt hiszem én most megyeekkk! Ne! Tudom, éhesek vagytok, de a legjobb barátaimnak nagyon kéne legalább egy hagyomány...!"

Történet: 5 répa

Zene: 5 répa

Képi világ: 5 répa 

Szereplők: 5 répa

"Te vagy az Olaf! Te vagy a karácsonyi hagyományunk!"

Szívet melengető, csodás mesekönyv a kisfilm alapján, ami plusz információkkal kiegészítve meséli el az animációs történetet.

A könyv - a filmmel ellentétben - egy őszi piknikkel kezdődik, melyen Elza és Anna eldönti, hogy egy csodálatos meglepetéspartit szervez az ország népének, így segítve ezzel elő azt, hogy Arendelle-be visszatér a Karácsony. Az ünnepi előkészületek az első hó leesését követően azonnal kezdetét veszik, és megtudhatjuk, milyen kalandos módon kerül végül fel a karácsonyi harang a toronyba, kitől is származnak a csodálatos kék ruhák, melyeket a lányok viselnek, és további parányi apróságok, melyek még színesebbé teszik a rövid mesét.

A kisfilm, és maga az animáció azonban sokkal jobb eszköz arra, hogy elmesélje Olaf házról-házra járását, míg itt csupán egy-két oldalt kapunk magáról a hagyománygyűjtésről. Mindezek ellenére a könyv olyan részletekre is felhívta a figyelmem, ami pl. a mesében elkerülte a azt, tekintve, hogy a főszereplőkre és magára a képi világra koncentráltam.

Pl. Olaf első csokornyakkendője, vagy a jégen kistörölközőben korcsolyázó Merengő tölgy úr. :) 

Ellenben hiányoltam a regényből a legütősebb poént, ami valószínűleg azért nem került bele, mert mégiscsak egy gyermekmeséről van szó: ez pedig nem más mint a karácsonyfa hullájának gyertyákkal való ékesítése. Tekintve, hogy a filmben is eltörik a mécses a két gyerkőcnél, nyilván komoly megfontolásból maradt ki a papír formátumból. 

A könyvben 8 oldalnyi színes képet kapunk a meséből, ami először nagyon röviden összefoglalja a cselekmény vázát, majd jön a gyönyörűen illusztrált mese leírása. 

Lehet, hogy Olaf kissé butus és fárasztó sokak számára, én mégis úgy gondolom, hogy a hóember tele van szeretettel, naiv ártatlansággal, és mélyen gyökerező, mesés gondolatokkal, és ez remekül megjelenik a könyvben.
A történet tartalmazza az előzményeket, és előkészületeket, megvan a fő mozgatórugó, a mélypont, s végül a remek lezárás is, ami egy igazán megható titokként kerül a felszínre.

A kiadás csodaszép lett, a Kolibri Kiadó az egyik legjobb és legnépszerűbb gyermek kiadó ma, Magyarországon, nekem személy szerint a kedvenceim, s mindig aktuális sikerkönyveket hoznak el számunkra, az egyéb, érdekes kötetekkel egyetemben.

Ajánlom a könyvet mindazoknak, akik szeretik a Jégvarázs világát és szereplőit, és mindazoknak, akik szeretnének picit elmenekülni a világ komorsága elől. Az Olaf karácsonyi kalandja c. könyv garantáltan nem okoz csalódást!

Kedvenc idézetek: 

Történet: 5/5

Kiadás: 5/5

"Kissé" el vagyok maradva a beszámolókkal és értékelésekkel, de még így - az év utolsó napján megteszem a tőlem telhetőt, és írok még egy-két posztot. Persze mindettől attól rettegve, hogy nem leszek kész időben, habár ma tényleg végtelen az éjszaka! :) 

2017. október 19-én szép napra virradtunk, ugyanis e jeles dátum volt Nicholas Sparks Magyarországon tartózkodásának 2. napja, mikor is az író Budapesten, a Rákóczi úton található Líra üzletben dedikált, ahol - szerény személyem dolgozik. 

Tudtam, illetve gondoltam, hogy a sor kígyózni fog, így megkértem páromat, hogy fél 5 körül mindenképpen álljon be a sorba, mert nem akartunk későn hazaérni Esztergomba, tekintve, hogy még előttünk állt a pénteki munkanap. 

Az én Drága Szerelmem becsületesen foglalta is a helyet, és körülbelül a tizedik volt a sorban, mikor felmentem, és odaadtam neki a kiválasztott kötetet a dedikálásra, ami nem volt más mint a Szerelmünk lapjai. Féltem, mivel a dedikálás 17 órakor kezdődött, és az én munkaidőm is addig tartott, hogy lekésem az írót, mire felöltözöm, és felérek, addigra lehet, hogy páromon lesz a sor. Mivel a General Press Kiadó megkért mindenkit, hogy maximum két kötettel érkezzünk, úgy gondoltam, hogy nekem elég lesz egy is, nem szerettem volna feltartani se a sort, no meg az élet úgy hozta, hogy egy Molyos lány is rám írt, tudnék-e nekik szerezni aláírást. Természetesen megígértem, hogy megpróbálom, azonban ez sajnos nem jött össze. :( No, de térjünk vissza szépen sorban az elejére...

Ott tartottam, hogy felmentem páromhoz, odaadtam neki a könyvet, majd lefelé jövet ott állt előttem teljes életnagyságban Nicholas Sparks, akitől hirtelenjében úgy meglepődtem, hogy csak megálltam, mint a sóbálvány, mosolyogtam, mint egy bolond, kinyögtem talán egy hellót (a menedzsere nyilván sok ilyen reakcióval találkozhatott, ugyanis kedvesen mosolygott rám), majd ellibbentem mellette, és még visszamentem dolgozni. Tűkön ülve vártam, hogy öt óra legyen, és a kedves főnökömnek hála elmehettem egy másik munkatársammal hamarabb, így már csak az író konkrét érkezésére vártunk, hogy elfoglalja helyét az asztalnál. 

A sorban állás során a szervezők elmondták, hogy sajnos az író csak könyvet dedikál, így nem tudtam teljesíteni a Molyos kívánságát, pedig könyvjelzőkkel is készültem. :( Továbbá két profi fotós is jelen lesz, így nem kell a mobiltelefonok által készített képek miatt aggódnunk. Nagyszerű! *-*

A dedikálás...
Egész gyorsan rám került a sor, köszöntem, ő is köszönt, aláírta a könyvemet, majd szépen mellé ereszkedtem a közös fotó erejéig, mikor is mind a két fotós elbambulva nem készített képet... Mondom ez az, ez az én szerencsém, próbáltam felhívni magamra a figyelmet, mire Sparks fennhangon megszólalt: "Photos-photos", és lám, kattant a gép, elkészült a fotó. Boldogan magamhoz szorítottam a könyvemet, megköszöntem szépen és búcsút intettem.  💞

A találkozás rövid volt, ám annál életreszólóbb élményt jelentett. Az író eszméletlen jó fej volt, és nyitott, a bátrabbakkal, akik szóba elegyedtek vele jó angolsággal, mosolyogva folytatott beszélgetést.

Kilépve az utcára jómagam még egy darabig szökdécseltem, és ugráltam, szerintem kicsit sem néztek hülyének az emberek - de hát, kit érdekel! 😂

Végül fájlaltam, hogy csak egy könyvet vittem, tekintve, hogy a sor elképesztően gyorsan haladt, jómagam 5 perc alatt végeztem, és a dedikálás is befejeződött - jóval hamarabb a kiírtnál. 

A General Press jóvoltából pedig csodás képekkel gazdagodtam, amik egész jól sikerültek ahhoz képest, hogy gyűlölöm a "festett képmásomat". :) 

A dedikáláson készült videót itt tekinthetitek meg.

Néhány szó Nicholas Sparksról
Sparks 1965-ben született Omahában. Kezdeti írásait nem fogadták lelkesen, és meg kellett dolgozni a sikerért, ő azonban nem adta fel. A Szerelmünk lapjaival vált világhírűvé 1996-ban.

Kedvenc történeteim Nicholas Sparkstól

Először természetesen a Szerelmünk lapjait emelném ki, amit nem tudtunk nem könnyes szemekkel végignézni szerelmemmel. Az én kedvenc történetem azonban a Menedék, a megfilmesített verziók közül pedig a Vissza hozzád, mely könyv formátumban sajnos az én tetszésemet nem igazán nyerte el. A film egy ékes példája annak, hogy jobb, mint a könyv - ebből igen kevés van...

Kb. 2 hónapja fogalmazódott meg bennem komolyabban az ötlet, miszerint szeretnék egy tetoválást a karomra, ami piciben jelképezi azt az embert, aki én vagyok. :) Egyértelműen könyvet és pennát szerettem volna, tekintve, hogy gyermekkorom óta könyvmoly vagyok, és történeteket írok. Azt is tudtam, hogy a kedvenc színeim, a kék és a lila jelenjen meg rajta, és szerettem volna karaktereim nevét, valamint kedvenc regényhőseim nevét is magamon tudni.💞

Mindig is szerettem volna bátrabb lenni, és elengedni a sok rosszat, ami ért az életben, és úgy gondoltam, hogy a tetoválás segíteni fog nekem ebben, hogy járjam tovább ezt az utat. A másik ok, amiért elszántam magam erre a lépésre, az én szeretett nagyapám emléke előtti tisztelgés volt. Papóm a bal karja belső oldalán viselte a rádiós jelet, tekintve, hogy katona volt. 7 évvel ezelőtt hagyott itt minket, s hiánya a mai napig égeti a lelkem. Számtalanszor szeretném felhívni, és megölelni, de sajnos már nem lehet.😢

A tetováló személye úgymond varázsütésre hullott az ölembe, ugyanis a lány, aki a regény illusztrációimat készíti ajánlotta nekem. Simon Zsófia Budapesten a Dark Art Tattoo tetováló szalonban dolgozik,  és megnézve a munkáit tudtam, hogy ő egy jó választás lesz. Időpontot kértem tőle, és megbeszéltük a részleteket, az összes félelmemet és kételyemet. Zsófi nagyon kedves volt és megbízható, olyan, akire rábízom magam, hogy elkészítse a tetoválást. 

December 15-én fel is virradt a tetoválás napja, mondanom sem kell, hogy rettenetesen ideges voltam, és féltem, hisz az ember fél az ismeretlentől. Tűfóbiám van, a vérvételt sem bírom, és nem igazán hittem benne, hogy nem fog fájni. Hát, ehhez képest bátran kijelenthetem, hogy nem fájt, sőt! Picit kellemetlen volt, az is inkább a belső karomon, és égetett, amikor többször volt a tű egy helyen, azonban olyan érzés volt ez inkább, mintha karcolnák a bőröd. Nyilván ehhez hozzájárult Zsófi tapasztalata és a légkör is, amit megteremtett a szalonban. Párom támogatása és jelenléti is sokat segített. Időt nem kellett kérnem pihenésre, amire rettentő büszke vagyok, a minta elsőre elrabolta a szívem, változtatni sem kellett rajta. 

Most már inkább az aggaszt, hogy a kezelést el ne rontsam, és ha január közepén visszamegyek, minden rendben legyen vele.

A két karakter melyet megnevezhetek két csodálatos könyvből: Ross - mint Ross Robinson /Josh Malerman: A végzet tébolyult kereke/ és Clayton, aki a saját karakterem, azonban őt, nem meglepő módon az Utánad a sötétbe Clayton Reedje hozta életre.

Nem az én műfajom... Nagyon nem... és mégis, amikor a Fumax Kiadó leleplezte a borítót, én tudtam, hogy nekem ez a könyv kell... Most, névnapomra meg is kaptam. A fülszöveg azonnal megfogott, és noha nagyon nem vagyok oda a horror műfajért, sem könyvben - sem filmben (kivéve a Drakula - az alapmű), éreztem, hogy ezt el kell olvasnom.💀

Előre szeretném bocsájtani, hogy spoileres értékelés következik, ugyanis ki kell írnom magamból ezt a könyvet és az érzéseimet. :) 😊

A regény két szálon fut (jelen és múlt), és a jelen a főszereplő Philip Tonka és az őt ápoló nő, Ellen szemszögén keresztül tárul a szemünk elé. A két idősík a legvégén összekapcsolódik, s mi visszatérünk a Namib-sivatagba...

Az alap történet: van egy híres - veteránokból álló - rock banda, akiket az amerikai hadsereg felkér, hogy utazzanak el Afrikába, és azonosítsák be a hangforrást, ami tönkreteszi a fegyvereiket, és őrületbe kergeti a rádiósaikat... A Danes elvállalja a feladatot, s a repülőgép kiteszi őket a Namib-sivatag partján. Mindössze két hetük van arra, hogy megtalálják a hang forrását. 

A főszereplő, Philip nem igazán nőtt a szívemhez, annak ellenére, hogy róla tudunk meg a legtöbbet. A történet elején a férfi Iowa-ban fekszik, egy katonai kórházban, mozdulatlanul. Hat hónap telt el azóta, hogy visszatért a sivatagból - hat hónapig feküdt kómában, s most felébredt. Minden csontja összezúzódott a testében, s az orvosok érthetetlenül állnak az eset mögött. Sejtik, hogy a HANG tette ezt vele, de nem tudják, miképpen is volt ez lehetséges - s hogy maradt életben. 

Pihlip teste olyannyira zúzódott, hogy arca, és mellkasa asszimetrikussá vált, s a katonaság nem hagy neki időt a gyógyulásra. Össze van zárva egy őrült orvossal, aki elszántan lábra akarja állítani. Az őt ápoló nővér, Ellen számára érthetetlen, hogyan gyógyulhat oly gyorsan a férfi, hogy hat hónap után, egy héten belül már tudja mozgatni az ujjait, és a fejét. 

Vissza a Namiba...

A Danest a gép három másik személlyel teszi ki a sivatagban. A főszereplő mellett a további bandatagok: Duane, Larry és Ross...

Ross Robinson - akiről ugyan nem sokat tudunk meg... Ross Robinson a férfi, akibe beleszerettem... 💘Ross Robinson - akit az első nap magával ragad a HANG

Vezetőjük - Lovejoy - a lefokozott katona, Stein - a fényképész és Greer - a történész. 

Miután a gép leszáll a sivatagban, és kicsiny csapatuk túléli a homokvihart, szinte rögtön megjelenik a HANG, amitől mindannyian rosszul lesznek. A HANG - melyet, ha meghallasz, ledönt a lábadról, szétcincálja a belsőd, és olyan rosszul leszel, hogy mindent kiadsz magadból, amit a gyomrod tartalmaz... Egyedül Philip marad annyira tudatánál, hogy meglássa a homokban a borzalmat, mely magával ragadja a barátját. 

Egy kecskét, vörös patákkal, hosszú ősz hajjal, és a szarvai közt feszülő acéllemezzel... Szellem...

Senki más nem látta az alakot, ám Philip társai nem sokáig maradnak hitetlenek a történet iránt - két lábon járó patanyomok vezetnek befelé a sivatag belsejébe - egyikük sem tétovázik - meg kell menteniük Rosst. 

Pszichológiai horror... Nem nekem való - először ezt gondoltam, s be is igazolódott, ahogy egyre mélyebben haladtam a történet nyomasztó oldalain át, a rosszullétek és szellemek leírásán át, a fekete bennszülöttek legendájáig,  miszerint a HANG belemászik a fejedbe, és valami láthatatlan ráakaszkodik a hátadra... Akaratlanul is szétnéztem, nincs-e mellettem valami láthatatlan, valami gonosz, ami engem is készül behálózni... 

Sosem olvastam Malermant, de meg kell mondjam, ez a pasi tud valamit... Remekül ért ahhoz, hogy olvasás közben kirázzon a hideg.

Én is ott voltam a Danes-sel a sivatagban, átéreztem minden fájdalmukat, Ross hiányát, a rosszullétet, és azt, hogy valami követ. 

Elhittem, hogy egy Szellem az, aki követi őket, hiszen miért ne létezhetne olyan a világban, amiben egyes törzsek hisznek, még ha én saját szememmel nem is láttam. Aztán megjelentek a MARADVÁNYOK... Régen letűnt korok katonái, fegyverei, akik megfogják a zseblámpádat, s mégis inkább szellemek, mint élők... Majd rátaláltunk az első hullára - melynek mindkét szeme fejének egyazon oldalán található, s tökéletesen lapos volt annak ellenére, hogy minden szerve a testében volt még. 

Aztán bezuhanunk egy lyukba, rátalálunk a HANGRA - s az széttöri minden csontunkat...

A jelenben - a kórházban - megtudjuk, hogy Pihilip-et drogozzák, és vissza akarják küldeni a Namib-sivatagba, hogy elvezesse a katonákat a szobába, ahonnan a HANG szól, és a hadsereg felhasználhatja saját szörnyű, katonai céljaira. Megtörténik a bosszú a kórház teljes személyzetén, s felnyílik a szemünk - a hadsereg nyakig benne van ebben a bizonyos ügyben - tudják, hol a HANG, mindent tudnak, s menekülnünk kell...

Nem tudtam letenni a könyvet, míg meg nem tudtam a végét... Amikor kiderült, hogy a sivatag alatt található - régen kifosztott - gyémántbánya kongó folyosóin járunk, s egy ősidők óta lenn élő zenész viseli a kecske jelmezét, aki a fegyver ellentéteként akarja használni a HANGOT =) De akaratlanul is elgondolkodunk, mi a fegyver ellentéte? - a tetőpontra érünk. 

Nem tudunk meg mindent, olvastam volna még a regényt, de tovább tudom képzelni, és értem, mit akar üzenni az író...

Amikor a HANG mögött felfedezzük az üreget a falban, megtaláljuk a hat hónappal ezelőtt eltűnt, és a sivatag foglyaként hagyott barátainkat - ROSS ÉLETBEN VAN! <3 - menekülnünk kell. Nem hagyjuk el Detroit-ot, de a hadsereg soha nem találhat ránk...

1,2,3,4

Lámpaoltás...