.png)
Megérkezett Julia Donaldson legfrissebb meséje, A liba papája! A szívmelengető, bájos történet a gyermekkönyvpiacon oly foghíjas apa-gyerek kapcsolatokról szóló, minőségi könyvek sorát erősíti, forgatása pedig a célközönségen túl, minden felnőtt Donaldson-rajongónak szívből ajánlott!
"- Helló! Guszti vagyok! Hát te?
- Én meg Lici.
- Mindjárt nagylúd leszel.
- Nem is! Lici maci!
- Ugyan! A macik nem repülnek az égen!
- Én sem! Úgy, mint Apa, sétálok kevélyen.
- De hiszen olyan szép, hatalmas a szárnyad!
Megmutatom hogy kell. A többiek várnak."
Történetünk tavasszal veszi kezdetét, mikor a medve, téli álmából felébredve reggeli után néz és egy magányos tojásba botlik. Ám mielőtt jóízűen elfogyaszthatná, egy pelyhes, sárga kiskacsa bújik elő belőle, aki magát Licinek nevezi és határozott meggyőződése, hogy a medve az apukája.
Medve bárhogy próbálja lerázni a kacsát, az mindenhová követi őt. Együtt másznak fára, szereznek mézet a méhektől, noha ezek a kalandok nem mindig végződnek jól.
Az újdonsült papa megpróbálja a helyes irányba terelni a kacsát, megmutatja, hogy ő bizony tud úszni, még el is szökik mellőle, mikor az éppen nyugovóra tér a tóparton, ám Lici mindig hazatalál az apukájához.
Majd eljő az ősz és megjelennek a vadkacsák...
 |
"- A sárga pitypang volt a kedvenc virága. - Gyerünk, a medvéket téli álom várja!" |
A liba papája egy végtelenül aranyos mese egy vadkacsáról és az ő morcos papájáról, akinek végül csak megolvad a szíve az eleinte oly bosszantó kis teremtmény ragaszkodásától és szeretetétől.
Adott egy morcos medve, igazi magának való brummogó, akinek az élete egy szép tavaszi napon vesz gyökeres fordulatot. Medvének, tán maga sem tudja, de megmentője lesz ez az árva kiskacsa, aki odaadó szeretetével és töretlen hitével halmozza el őt.
A kötet egy év történéseit öleli fel, s a tavaszi ébredést követően egy újabb téli álomból való ébredéskor zárul, gyönyörű ívben mutatva be főhőseink életének folyamát.
Medve igazán szerethető apakarakter, aki sokáig próbálja tagadni az elkerülhetetlent, s szívfacsaró látni rajta a kirepülő gyermek után maradt űrt a szívében. Medve el tud menekülni a téli álomba, s felébredve nem csupán a remény, de a bizonyosság várja.
Lici, a vadkacsa szintén bűbájos Donaldson-karakter. Ártatlan, naiv, kissé sükebóka, de a szó legjobb értelmében véve. Nem látott a világból semmit, de a lehető legjobb védelmezőbe vetette a hitét, aki szépen fel is neveli őt. Nem oktalan azonban, hajlik az értelmes szóra, amint magához hasonlókkal találkozik, s végül felfedezi mi mindenre képes is. Ehhez azonban rá kell, hogy találjon a megfelelő társra.
Donaldson meséjét Sara Ogilvie illusztrálta, aki A nyomozókutya és A gyógyító kutya könyvek képi világáért is felelős. Illusztrációi színesek, kedvesek, természetközeliek, s talán élethűbbek, a valósághoz sokkalta ragaszkodóbbak, mint Axel Scheffler gyermekibb rajzai. Ehhez a történethez kellett is ez a komolyabb képi világ, ahol az alkotó együtt rezdült a természettel, s ez érződik is a lapokon. Az évszakok változását mi magunk is érezhetjük a bőrünkön, a látványvilág erőteljes hatása ez, mely ilyen hatást vált ki.
A magyar fordítást ismét Papp Gábor Zsigmondnak köszönhetjük, ám a korábbiakhoz képest sajnos most gyengébb, rímtelenebb szöveget kapunk, bár gyanítom, ez az eredeti szöveg elosztásának köszönhető. Így a mese nem olyan ritmusos, fülbemászó, ami azért megszokott egy Donaldson-mesénél, így picikét megakasztóbb az olvasása, én magam legalábbis vártam a rímeket, a gördülékeny olvasást, ami sajnos nem jött el. A történet és a látványvilág viszont kifogástalan, a rímek hiánya pedig megemészthető.
A kötetet leginkább apukákkal közös olvasásra ajánlom a célközönség számára, de vegye kézbe bármelyik szülő is, biztosan nem fog csalódást okozni!
A könyvet köszönöm a Pagony kiadónak!
Értékelés: 4,5/5 apuci
