A Móra kiadó tavaly augusztusban indította útjára új, kiadói sorozatát, Már tudok olvasni címmel. A modern formát öltött sorozat idén már második alkalommal bővült - most három új darabbal!

Marék Veronika története a felnőtt olvasót visszarepíti a gyermekkorba, míg az apró olvasót bevezeti a szülei által oly hőn szeretett indiánok világába, aminek megismerését vétek volna kihagyni! ❤

Mikor a két kicsi indiánlegény édesanyja megsérül, a két fiú felkerekedik, hogy megkeresse a gyógyfüves embert, Fehér Hódot.

Miközben a két fiú az öreg indián tipije felé tart, addig bepillantást nyerhetünk Fehér Hód otthonába is, akit egy Mosómedve nevű indián keres fel, hogy medvefű balzsamot kérjen a fájdalmaira. A gyanús indián meg szeretné tudni a medvefű hollétét, minek titkát csak Fehér Hód ismeri, s aki nem adja ki ezt a titkot senkinek sem. Miután Mosómedve távozik és a két kicsi indiánunk megérkezik, a nap is nyugovóra tér.

A Lassú Víz, Sebes Patak egy végtelenül szerethető történet a vadnyugat hamisíthatatlan romantikájával. ❤ Igaz, bölcs indián gondolatokat, követendő példákat rejt magában, s tökéletesen alkalmas arra, hogy bevezesse az apró olvasót ebbe a nem mindennapi, gyönyörű, ám már letűnt korszak, kultúra és nép világába.

Noha a kiadói sorozat formája miatt a történetnek nincs ideje hosszabban is kibontakozni, a mese mégis kerek egészet alkot, s nem üti fel a fejét semmiféle hiányérzet. Mindemellett a történet elegendő lehet arra, hogy a fiatal olvasó valóban és komolyabban érdeklődni kezdjen az észak-amerikai indiánok élete, története és kalandjai után, melyekből régi nagy klasszikusok sorakoznak a polcon, várva, hogy újra felfedezzék és kézbe vegyék őket...

A szórakoztató mese nem csupán felidéz egy csodálatos korszakot, de megtanít arra is, hogy aki csendes és szótlan, az nem feltétlenül buta... Megtanít továbbá arra is, hogy ne ítéljünk elsőre, hogy az egészség és a gyógyítás fontosabb, mint az arany, s bizony rejtett módon bár, de megjelenik benne a fehér ember pusztító jelenléte és annak következményei is, amit bár a fiatal olvasó nem fog érteni, a szülő és a felnőtt tökéletesen tisztában lesz ennek jelentőségével. Persze mindehhez olyan nagy indiánrajongónak és a fehér emberek tetteit elítélőnek kell lenni, mint példának okért én magam...

A színvilág és az ábrázolásmód tökéletesen ábrázolja a Vadnyugatot és az indiánokat, s külön öröm volt számomra, hogy a kötet nem lett olyan színes, habos-babos, ami ettől a világtól annyira idegen lett volna.

Marék Veronika meséjét elsősorban az indiánok szerelmeseinek ajánlom, valamint mindazoknak, akik szeretnék közelebbről, mélyebben megismerni ezeknek a történeteknek az igazi szépségét! ❤

Erna Sassen Egy ​indián, mint te meg én c. gyermek- és ifjúsági kötetének megjelenéséről a Pagony kiadó oldalán szereztem tudomást. A kötet azonnal felkeltette a figyelmemet, s azt hiszem, aki olvassa az írásaim, annak nem is lesz olyan nehéz kitalálnia, mi is keltette fel pontosan a figyelmemet... Hát persze, hogy az indiánok! Mióta az eszemet tudom - azaz, mióta olvasni tudok ^^ - rajongok az észak-amerikai indiánokért! ❤ Az indiánok iránti szeretetemet nagypapámnak és édesapámnak köszönhetem, akik a kezembe adták Karl May lebilincselő írásait, kinek regényei ma is a könyvespolcom egyik legelőkelőbb helyét foglalják el. ❤

Történetünk főhőse Boaz, egy végtelenül okos és szerethető kisfiú, aki rajong az indiánokért. Az észak-amerikai indiánok élete, történelme, a hozzájuk kapcsolódó vadnyugati varázs mind-mind rabul ejti a kisfiút, aki eme mindenek feletti rajongását a nagymamájának köszönheti, aki bevezette a fiút az indiánok világába. 

Boaz szereti a csöndet, de ő maga csöndben lenni már nem szeret. Tanítónője rengeteg érdekes feladatot ad a számára a tanórákon, ám hamar kiderül, hogy ezeket a feladatokat csupán a fiú kapja, aki unatkozik az órákon. A kisfiú képességei messze túlmutatnak a kortársaién és Boaz egyedül éli mindennapjait. A fiú magányos, barátai nincsenek - noha szüleitől gyakran kéredzkedik át a nem létező barátaihoz játszani...

Az egysíkú mindennapok azonban hamarosan véget érnek és Boaz életébe hatalmas változás következik be. Egy nap megjelenik az osztályban Aisha, egy valódi indián kislány, akit Boaz mellé ültetnek... A kislány nem beszéli a nyelvet, de gyönyörűen rajzol és megdobogtatja főhősünk szívét...

Boaz képtelen úrrá lenni háborgó gondolatain, ám ahogy leszáll az est és a kisfiú egyedül marad az éjszakában - ahol csupán régi barátai, a pónik nyújtanak neki társaságot -, bármilyen bátor is legyen, a szívére is félelem száll... 

Nehéz szavakba önteni az érzéseimet és a gondolataimat erről a különleges történetről. Noha nagyon ritkán fordul velő velem, hogy egy-egy olvasást követően a szavak nem akarnak a felszínre törni belőlem - jelenleg ezzel a problémával állok szemben... És ezt az érzést csupán a legjobb könyvek képesek kiváltani az emberből...

Az Egy indián, mint te meg én oly sok gyönyörű gondolatot tartalmaz, olyan mély érzéseket és gondolatokat vált ki az emberből, amiket egyszerűen képtelenség átadni egy értékelés során. Ezt a könyvet gyermeknek, fiatalnak és felnőttnek egyaránt olvasni kellene...! ❤

Főszereplőnk, Boaz egy rendkívül szerethető, aranyos karakter, tele naivitással és ártatlansággal. Egy tiszta lap, egy álomvilágban élő, a világot az önnön sajátos, különleges szemén át látó kisfiú, aki igyekszik megérteni az életet és hihetetlenül sok okos és érdekes meglátása van a világról... Rendkívül okos és visszahúzódó és a szüleivel ellentétben nagymamájával ápolja a legszorosabb kapcsolatot. Ám a történet ismeretének fényében ez egyáltalán nem meglepő... A nagymama karaktere rendkívül fontos a történetben. Ő a kapocs, ami tulajdonképpen összeköti a valódi életet az "álomvilággal", ő a biztos pont és maga a szeretet...

Boaz otthonában ugyanis sajnos koránt sincs minden rendben... Noha anyukájáról vajmi keveset tudunk meg és az apukájáról sem derül ki túlságosan sok minden, ahhoz épp eleget látunk, hogy elöntsön minket a vágy az édesapa erőteljes megrázására, kinek fejében talán az összekutyulódott dolgok végre a helyükre kerülnének... 

A történet szívét-lelkét a mondanivalón túl a kötet gyönyörű illusztrációi adják, amik tökéletesen kiegészítik Boaz meséjét. Erna Sassen írása, saját képzeletvilágán túl egyfajta ismeretterjesztőként is szolgál, hiszen rengeteg érdekes információt tartalmaz az indiánok kultúrájáról, melyek mintegy széljegyzetként szerepelnek az oldalakon egy-egy színes, kiemelt keretben. Noha ezen információk számomra egyáltalán nem jelentettek újdonságot, egy, az indiánok életével és kultúrájával még csak most ismerkedő olvasó számára igazi aranybányát jelentenek. A kötet kiemelten foglalkozik a sziú indiánokkal, hiszen ők Boaz kedvencei, valamint a maja kultúra színes és érdekes világába is bepillanthatunk. 

Indiánrajongó lévén mondhatni harci kiáltással örömködtem fel, mikor megtudtam, hogy érkezik Cooper Nagy indiánkönyve a Manó Kiadónál gyönyörű, impozáns borítóval, kemény kötésben. Mivel a kötet már előrendelhető, már én is beszélhetek róla, s ezennel meg is ragadom az alkalmat arra, hogy picit örömködjek. Cooper öt részből álló ifjúsági regényfolyama többféle megjelenésben díszíti az indián oltáromat a könyvespolcomon, és természetesen ez is haza fog jönni velem gyűjteményem legújabb darabjaként. ❤

Sokan talán Az utolsó mohikán c. harmadik kötetet ismerik a legtöbben - mely az én második favoritom -, ám az én kedvencem az első rész, a Vadölő. Nagyon várom már, hogy ezt az új kiadást is a kezemben fogjam! :3

Fülszöveg

Vadölő, Sólyomszem, Bőrharisnya – ki ne hallotta volna ezeket a neveket, aki az indiánregényeket szereti?

Natty Bumppót nevezik így indián barátai, az ő élettörténete fűzi egybe James Fenimore Cooper híres, öt regényből álló sorozatát, amely itt egy kötetben jelenik meg. Az észak-amerikai indiánok és a fehér telepesek harcáról, az angol–francia gyarmatosítók viszályairól szólnak ezek a kalandos, izgalmas történetek.

Minden polcon ott a helye ennek a gyönyörű kötetnek, hisz annak is izgalmas kaland lesz, aki először kóstol bele ebbe a világba, és annak is, akinek újraolvasva nemcsak az indiánok kalandjai elevenednek meg, hanem a saját gyerekkora emlékei is.

Susan Kreller könyvét az egyik munkatársam ajánlotta nekem, aki már ismer annyira, hogy tudja, tetszeni fog. Nos, ezt a kötetet IMÁDTAM, és új kedvencet avattam. :) 

A Varacska már ott és akkor megfogott magának, mikor elolvastam azt a kifejezést, hogy: "indián törzsfőnök". Nem titok, hogy gyerekkorom óta rajongok az észak-amerikai indiánokért, a kultúrájukért, a zenéjükért, a regényekért, amik róluk és hányattatott sorsukról szól. Továbbá meg kell említenem, hogy nem szeretem a rosszízű tréfákat, amik az indiánokhoz köthetőek, ám szerencsére az ebben a könyvben szereplő indián törzsfőnökről szóló leírások végtelenül aranyosak és szerethetőek, mindenféle negatív felhang nélkül, s számomra "Varacska" mellett a könyv - testileg ugyan jelen nem lévő, de minden lapján szeretett egyéniségével átitatott - "Almásrétes törzsfőnök" könyve is. 

Maga a könyv édes, vicces, cuki történetek gyűjteménye Varacskáról, aki a legszeretnivalóbb szörny a világon. Sete, pontatlan, pofátlan, csintalan… elképesztően vicces, és esetlen. Tömény humor, hasfalszaggató vidám percek – ez mind Varacska, a könyv. :) 

Aki szeretne magának igazán vidám perceket okozni, végignevetni a nyúlfarknyi oldalakat mindenképpen ajánlom beszerzésre a könyvet.

Van benne minden, ami kell. Egy szörny, aki mindig elkésik, és ez a szörnytársadalom legmegtűrhetetlenebb tulajdonsága, kavicsos pizza, táncórák egy gömbölyded, édes szörnylánnyal, a főnök gyermekeire való idegtépő vigyázás, születésnap, tavaszkezdet, és sok-sok érdekes információ a szörnyek társadalmáról és illemszabályairól. Legalábbis, amit az írónő ebben a világban épített fel. 

Idézetek:

"Ezen kívül szerette a vad indián törzsfőnökről, Almásrétesről szóló történeteket."

"Varacska morgolódva kikászálódott az ágyból találomra megmosott kettőt a fogai közül, aztán feltűrte az ingujját."

"Az összes poszter a legnagyobb kedvencét, Almásrétes törzsfőnököt ábrázolta. Úgy döntött, megváltoztatja a poszterek sorrendjét: legfölülre rakta azokat, amelyeken Almásrétes különösen ádázul nézett."

"Szörnyűbbnél szörnyűbb táncokat tanultak: vérkeringőt, extra erős salsát, a néptáncok közül pedig a koporsódöngölőt."

"A kis szörnyek először is kezelésbe vették az Almásrétes törzsfőnököt ábrázoló posztert, és bajuszt meg szakállt rajzoltak a törzsfőnök ádáz arcára. Varacska a plafonon volt az idegességtől. Most mit csináljon? Borotvahabbal és pengével esett neki a poszternek, hátha sikerül leszedni a firkálást."

Történet: 5 szörnyi

Illusztrációk: 5 szörnyi