Caledonia Könyvvára és Kreatív Kuckója

Ma Josh Crute: Toy Story 4. /a Little Golden Book/ c. kötetéről hoztam nektek értékelést.
A Toy Story sose tartozott a kedvenceim közé, annak ellenére sem, hogy élénken él bennem az emlék, ahogy az első részt nézem az elsötétített ovis szobában, a bunkerben feküdve a pajtásaim között...
A második és a harmadik rész számomra nem tudta felvenni a versenyt az igazi klasszikusokkal, de alapvetően a mese célközönsége úgy vélem, mindig is a fiúk voltak...
Mivel a Toy Story 4. idén megnyerte az Oscart és a mese Bo Peepet állította a középpontba, úgy döntöttem - nekem is látnom kell...
A negyedik rész minden várakozásomat felülmúlta, imádtam a történetet és a szereplőket - persze akadtak kivételek és fárasztó poénok, ám összességében remek kikapcsolódást nyújtott, éppen akkor, amikor sötét viharfellegek gyülekeztek a fejem felett...
A Little Golden Book csodás mesék gyűjteménye, gyönyörű illusztrációkkal és minőségi kötetekkel, így e mellett a kötet mellett döntöttem a mese megtekintését követően, hogy a polcomat díszítse...

"Woody realized that lost and lonely toys were everywhere, and he wanted to help them. He knew that whit Bo and their friends, he could accomplish anything!"

A történet sok évvel ezelőtt, Andy gyermekkorában veszi kezdetét és egy rendkívül izgalmas mentőakciót állít a középpontba, melynek során Woody és barátai megmentenek egy játékautót a feledésbe merüléstől. Ekkor találkozunk először Bo Peep-pel, aki Andy testvérének az "éjjeli lámpája". A mentőakció sikeres, ám a játékok öröme nem tart soká, ugyanis a kislány lemond Bo-ról, akit egy dobozba raknak és kivisznek a kocsifelhajtóra. Woody a lány után szökik, aki egyáltalán nem bánja, hogy új gazdája lesz és megkéri a srácot, csatlakozzon hozzá. Ám Woody nem akarja elhagyni Andyt, így a szerelmesek elszakadnak egymástól...
A jelenben Woody már Bonnie játéka, ám a kislány már ráunt a sheriffre, aki így többnyire a szekrényben időzik, ám ennek ellenére is szívből szereti a kislányt. Bonnie egy nap iskolai előkészítőre megy, de a kislány rettenetesen fél, így Woody beszökik a táskájába és a kislány minden lépését figyelemmel kíséri. Így történhet, hogy Bonnie megalkotja legújabb játékát, Forky-t, a villát, aki minden áron a szemét közé szeretné vetni magát... Amikor a család autós kirándulásra megy, és Forky kiugrik az ablakon, hogy a hőn áhított szemétben végre otthon találjon, Woody utána veti magát, elszakadva így a családjától és a barátaitól. Woodynak sikerül meggyőznie a villát arról, hogy Bonnie mellett a helye, s mikor már éppen utolérnék a lakókocsit meglátja Bo Peep lámpáját egy kirakatban...

A kötet mindössze 24 oldal, ez okból kifolyólag természetesen nem mutatja be részletesen a mesefilm történetét. Mindezek ellenére azonban hűen követi a cselekményt és nem másítja meg azt, mint oly sok más Disney-kötet. A nyelvezete egyszerű, könnyen olvasható a kezdő angolul olvasók számára is.
A mesét Matt Kaufenberg gyönyörű illusztrációi teszik teljessé, melyekre öröm ránézni, és az ember azt kívánja, bárcsak több oldalon keresztül élvezhetné azt.

A Toy Story 4. végleg szakít az első három részen át bemutatott gondolkodásmóddal. Woody egész életében gyermekek társa volt, ám ragaszkodó, hűséges és maximális mértékben lojális természete rendkívül megnehezíti az életét. Ha elhagyják, lemondanak róla, esetleg félredobják sem fordul ellenségesen sem gyermek, sem az új kedvenc játék felé, és ez megmutatja, milyen hatalmas szív is "dobog" a mellkasában... A lelke mélyén azonban Woody-nak fáj a mellőzöttség és a szeretet hiánya, amit igyekszik mélyen eltemetni magában. A negyedik részben történt események végre lehetőséget adnak számára. Bár nem szeretne, megnyílik, magába néz és elfogadja az igazságot, amire Bo Peep oly régóta próbálja felhívni a figyelmét...

Toy Story-rajongóknak kötelező darab! ;)

Értékelés: 5/5 toy
Illusztrációk: 5/5 toy

Két férfi... Két szörnyeteg... Egy lány... vagy tán kettő?

Gaston és a Szörnyeteg farkasszemet nézett egymással, tekintetükből áradt a gyűlölet. Gaston ölni akart, a Szörny csupán védekezett... A percek kínzó lassúsággal teltek, a kastélyra hatalmas csend borult, melyet csak Tik-Tak úr ketyegése bontott meg. Lumiere, Tik-Tak úr és a halottsápadt Belle lélegzetvisszafojtva várta a küzdelem végkimenetelét… Sem pislogni, sem lélegezni nem mertek. Mintha megállt volna az idő... A várakozás hosszú perceit Gaston törte meg, aki minden megmaradt erejét összeszedte és rátámadt ellenfelére. A küzdelem villámgyorsan zajlott. Noha a francia kisfalu legdélcegebb férfija birtokában volt az erőnek, gyorsaságnak, ügyességnek és számtalan harci stílust ismert, nem vehette fel a versenyt a Szörnyeteg óriási termetével és erejével. A Szörnyeteg megragadta Gaston torkát, és úgy tűnt, kész a mélybe vetni ellenfelét, ám annak hirtelen jött könyörgése és kétségbeeséssel telt tekintete meglágyította a durva külső alatt rejtőző gyöngéd lelket. A Szörnyeteg visszaemelte Gastont a párkányról és mászni kezdett az erkély felé, ahol szerelme, Belle várta.

Az eső zuhogott, a cserepek csúszóssá, veszélyessé váltak, ám a herceg nem érzett félelmet. Belle visszatért hozzá, és a rózsa utolsó szirma még nem hullott le... Talán van még remény számára… Ám hiába borították el elméjét e meleg gondolatok, hirtelen óriási fájdalmat érzett az oldalában, melyből patakokban bugyogott a vér. Gaston, amint újra biztos lábakon állt a tetőn, a Szörnyeteg után vetette magát és belemártotta tőrét ellenfele oldalába. Ám a férfi elszámította magát… Ugyan a Szörnyetegen súlyos sebet ejtett, annak hirtelen felmordulása és válaszcsapása következtében nem volt mibe megkapaszkodnia. Elvesztem – gondolta Gaston.

A férfi a kastély legmagasabb pontjáról a semmibe zuhant, és az eső végeláthatatlanul záporozta a testét. Mintha minden egyes esőcsepp egy hatalmas, fájdalmas késszúrás lett volna a testében és ő nem érzett mást, csak fájdalmat és nem látott mást, csak sötétséget… Már gondolkodni sem tudott, csupán várni az elkerülhetetlen földet érést és halált, mely nem jött el érte...

Gaston egyre csak zuhant, zuhant a semmibe, ám a vég elkerülte. A férfi kinyitotta a szemét – bár halálosan félt. Semmit sem látott. Sötétség ölelte körül és úgy érezte, egy helyben lebeg, de megmozdulni nem tudott. Gondolatai ellenben szétfeszítették az agyát és a férfi kénytelen volt velük foglalkozni. Gyáva volt... Gyenge volt... Nagyképű és ostoba, aki azt hitte a vadászatokon elért sikerei és a falusiaktól kapott bálványozás nagy emberré teszik. Nem volt méltósága, nem volt becsülete – szerelme és barátja sem... Belle megvetette, LeFou elhagyta, ám egyikőjüket sem hibáztatta ezért... Talán mindvégig rossz célt tűzött ki maga elé? Belle csupán egy ábránd volt, egy gondolat, egy apró fénysugár egy jobb élet reményében? Nem. Nem érzett szerelmet a lány iránt, és ez a felismerés hihetetlen erővel vágta mellbe... Belle, a város legszebb lánya csupán egy trófea volt számára, melyet mindenáron meg akart szerezni magának, mert úgy hitte, senki sem képes felvenni a versenyt a saját szépségével... A lány ellenállt neki, miközben mindenki más a lábát csókolta és ez volt az, ami arra az ostobaságra ragadtatta, hogy bosszút áll. Meg akarta törni a lány lelkét és bebizonyítani a világnak, hogy ő, Gaston a teremtés legkiemelkedőbb példánya, akit mindenki a maga oldalán szeretne látni - szeretőként, barátként vagy feljebbvalóként... Ám a lelke mélyén nem vágyott másra, mint az otthon melegére és egy családra, mely az övé... Szeretetre vágyott, amit soha nem tapasztalt...

Gaston egyszeriben más fényben látta saját magát, tetteit, annak következményeit és életét... Megtört... És abban a pillanatban, hogy a férfi elvesztette az önmagába vetett hitét, a sötétség fátylán áttört egy fénysugár és egy világszép tündér jelent meg Gaston előtt...

- Egész életemben figyelemmel kísértem lépteid - szólalt meg a gyönyörű tünemény édes hangján. - Valahányszor egy új ösvényt, egy új választást kínáltam fel neked, te minduntalan a rossz utat választottad és a gonoszság ösvényére léptél... Hiúságod, ostobaságod és kicsinységed vezetett el ide, ahol most állunk...

Gaston elkerekedett szemmel nézte a tündért és a gyönyörű, napfényes erdőt, ami körülvette. Egy pillanattal ezelőtt még a sötétségben lebegett, most azonban a fény szinte megvakította a ragyogásával. Fogalma sem volt, hogy kerülhetett ide, hol volt egyáltalán és ki az, aki előtte áll...

- A halál sűrű köde - amiben órákig lebegtél - képes volt arra, hogy megnyissa a szíved és az elméd, félretett beképzeltséged és magadba nézz. Mindaz azonban, amit önmagadban találtál, nem ad okot számodra sem boldogságra, sem újrakezdésre...

- Ki vagy te? - kérdezte Gaston.

- Te ki vagy? - felelt kérdéssel a tündér.

- Gaston - vágta rá a férfi nyomban, és érezte gőgje és forró vérmérséklete visszatérését.
A tündér felvonta szemöldökét és sóhajtott.
- Életed fonala a végéhez ért, ám a halál ködében tanúsított nyugalmad és hibáid beismerése végett megajándékozlak az Utolsó Esély kiváltságával...
- Utolsó Esély? - kérdezte Gaston.
A tündér széttárta karját és a levegőbe emelkedett. Karcsú alakját földöntúli fény vonta körbe, majd beszélni kezdett:
- Él ebben az erdőben egy magányos, fiatal lány, kinek apját egy zsarnok vetette börtönbe, maga a Gonosz... Ha sikerül megmentened a lányt, mielőtt a jogos király újra e földre lép és minden erőddel segíted őt a küldetésében, életben maradsz! Ha nem, életed fonalát elvágjuk, visszatérsz a halál ködébe és halálra zúzod magad a Szörnyeteg várának ormán!
Mielőtt Gaston megszólalhatott volna, a tündér eltűnt és ő egyedül maradt az erdőben... Mitévő legyen? Hogyan bukkanhatna rá arra a lányra, akiről a tündér beszélt és védhetné meg a láthatatlan veszélytől, ha ő maga sem tudja, milyen veszélyben is forog pontosan? Kardja, íja - örök társai, amik ezernyi küzdelemben mentették meg az életét - nem voltak nála. Egyedül volt egy óriási erdő legmélyebb zugában és fogalma sem volt arról, merre induljon. De Gaston, falujának legbátrabb és legjóképűbb férfija soha nem adja fel! A férfi felszegte fejét és besétált az erdő mélyébe...

Gaston úgy érezte, időtlen-idők óta az erdő foglya, és útja során egy teremtett lélekkel sem találkozott. Madár sem csiripelt a lombkoronában, és apró állatok neszét sem hallotta. Milyen különös erdő... - gondolta Gaston, és leült egy terebélyes fa tövébe. A nap lemenőben volt, a férfi pedig elfáradt. Ma már nem tehetek semmit - gondolta komoran -, holnap folytatom a lány keresését. Azt azonban nem tudta, miként fogja felismerni őt... A férfit pillanatok alatt elnyomta az álom, így nem vette észre a bokrok rezgését...

Nyugodt, csillagos éjszaka köszöntött az erdő lakóira, lágy szél susogott a levelek között. Hirtelen, a semmiből felbukkanva egy gyönyörű róka jelent meg Gaston lábainál, ami gyanúsan körbeszimatolta a férfit, majd megfordult és várt... A sötétségből egy alak vált ki, aki fenyegetőn magasodott Gaston fölé. A jövevény hosszú, csuklyás köpenyt viselt és a róka egy szempillantás alatt mellette termett. Az állat szeretettel dörgölődzött a titokzatos jövevény lábához, aki lehajolt és megsimogatta a fejét, majd leguggolt a férfi elé és a köpenye alól előhúzott íját felhúzva a férfira szegezte fegyverét...
Fenn a magasban, egy sólyom rikoltása szelte ketté az éjszaka csendjét és Gaston felriadt álmából. A férfi ösztönösen érezte, hogy veszély les rá, ám a torkának szegeződő nyílvessző láttán mozdulatlanná dermedt... Felnézett támadójára és a valaha volt legragyogóbb zöld szempárral találta szemközt magát, amit életében látott. A szempár egy férfiruhába öltözött lányé volt, kinek tekintete gúnyos volt és jéghideg.
- Ki vagy és mit keresel az erdőmben? - szólalt meg a lány.
Gaston úgy érezte, megbabonázták, és nem válaszolt. Tekintete elhomályosult, ám agya lázasan dolgozott. Biztos volt benne, hogy az előtte álló a lány az, akiről a tündér beszélt, ám nem úgy tűnt, hogy védelemre szorul...
Miután Gaston nem válaszolt, a lány újra feltette a kérdést és a férfi magához tért kábultságából.
- A nevem Gaston - felelte rekedten, majd a fegyverre tekintett. - Nem áll szándékomban bántani téged, és fegyvertelen vagyok. Örülnék, ha nem tartanál ellenségnek...
A lány felhorkant.
- Nem vagy paraszt - mondta és a férfi öltözékét mustrálta. - Bár nemesnek sem tűnsz. Honnan jöttél?
- Egy kis faluból indultam, ám nem tudom pontosan, hová is érkeztem - mondta óvatosan.
- Mi dolgod van itt?
Gaston nem tudta, mit feleljen. Ha elárulja, hogy a lányt keresi, de fogalma sincs arról, ki ő, talán meghal, mielőtt kideríthetné, pontosan milyen veszély is fenyegeti a lányt és esélye sem lenne túlélni. Ha azt állítja, hogy csak erre tévedt, fogoly lesz, hiszen nyilvánvaló, hogy a lány bujkál valaki elől... Gaston elnevette magát, mely váratlanul érte a lányt. A férfi soha nem gondolkodott, cselekedett. Forrófejű volt, s lám, most hidegvérről tesz tanúbizonyságot... Nem! Ennek így semmi értelme.
- Nem tudom, hol vagyok - nézett mélyen a lány szemébe Gaston - és miért vagyok itt, de egy lányt keresek, akit óriási veszély fenyeget.
- Valóban? - mosolyodott el a lány. - És ki az a lány?
- Nem tudom. De valószínűleg te vagy az.
A lány leengedte a fegyvert, ami őszintén meglepte Gastont. A férfi felállt és most ő volt az, aki fenyegetőn magasodott a törékeny, apró nő fölé, aki úgy tűnt, cseppet sem fél. Mielőtt Gaston egy lépést is tehetett volna a lány felé, a bokrok megrezzentek és egy tucat férfi lépett az apró tisztásra, íjukat a férfira fogva.
Gaston tudta, mit kell tennie. Fogoly lesz, hiszen idegen e földön és senki sem ismeri. De minden erejével azon lesz, hogy segítse az előtte álló lányt, bárki is legyen ő...

- Hogy hívnak? - fordult a lány felé nyugodtan és mozdulatlanul tűrte, hogy a férfiak megkötözzék.
A lány arca nem tükrözött semmiféle érzelmet. Gaston elé lépett, lehúzta fejéről a csuklyát, felfedve ezzel lángvörös hajkoronáját és a férfi szemébe nézett. Gaston szívében megmozdult valami.

- Hood... - válaszolt a lány mosolyogva. - Isten hozott a Sherwoodi erdőben!

Sziasztok!

A Menő Könyvek március 30-án novellaíró pályázatot hirdetett Sorsfordító történetek címmel. A pályázat részleteit az alábbi linken tekinthetitek meg, a részvétel feltételeiről szintén ezen a linken tájékozódhattok.

Sajnos jómagam nem vehetek részt a pályázaton - lévén munkatárs vagyok -, de soha nem is mertem beküldeni az írásaimat sehová, hiszen az, ami nekem tetszik még lehet, hogy másnak borzalmas. ^^ Most azonban, a pályázatot hirdetve úgy gondoltam, megírom én is a saját történetemet, melynek főszereplőjévé Gastont teszem, aki az egyik kedvenc karakterem. A Mi lett volna, ha… Gaston túléli a zuhanást? c. novella az első betűtől az utolsóig saját írás, saját ötlet, annak egészét vagy részleteit forrásmegjelölés és a szerző nevének feltüntetése nélkül más oldalon megosztani tilos! Köszönöm!

Remélem, a novella elnyeri a tetszésetek és éltek a kiadó által adott lehetőséggel, írtok és pályáztok! :)

A Gaston fanart Isabelle Staub munkája.

Nancy Parent története, a De jó együtt játszani! a Disney Baby kiadói sorozatban látott napvilágot néhány nappal ezelőtt a Manó Kiadó jóvoltából társa, a De jó, hogy nem vagy irigy! c. kötettel együtt.
A De jó együtt játszani! főszereplője Minnie két unokahúga, Millie és Melody, ám ahogy az előző kötet értékelésében is említettem, itt sem kell nélkülöznünk a "felnőtt", ismerős karaktereket sem. :)

"– Sajnáljuk! Megígérjük, hogy ezentúl kivárjuk a sorunkat, és nem leszünk önzők!"

Millie és Melody nagynénjük, Minnie vendégszeretetét élvezi, aki iskola előtt éppen reggelit készít a kislányoknak. A testvérek Ripsz-Ropsz Kókuszpelyhet szeretnének enni, ám sajnos a dobozban már csak egy adagra elegendő zabpehely lapul. Millie és Melody első veszekedésének tárgya eme kókuszpehely lesz, ám Minnie kedves, megnyugtató szavai ellenére a két kislány tovább folytatja a veszekedést. Kié legyen a sárga hátizsák? Ki végezze a mindkettejük számára oly fontos kísérletet?

Ha mindez nem lenne elég, a két kislány haragja, önzősége és dacossága nem csupán egymás irányában valósul meg, de nem ám... Millie és Melody a barátaikkal is rendkívül csúnyán viselkednek mikor előre állnak a sorban az ugrókötelezésnél, vagy elhappolják a hintát a társuk elől... A két kislány egyszer csak azon kapja magát, hogy barátaik faképnél hagyták őket, s ők kénytelenek magukba nézni, vajon mit is ronthattak el... Melody és Millie rájön, hogy viselkedésük egyáltalán nem elfogadható, és mindent megtesznek annak érdekében, hogy helyrehozzák hibáikat...

A De jó együtt játszani! története bár elsősorban a lányoknak szól, hiszen a kötetben megjelenő viselkedésformák általában a női nemre jellemzőek, a fiúk számára is tartogathat hasznos gondolatokat, hiszen a srácok véleménye és érdeke is sokszor egymástól igen eltérő, ám ők általában verekedéssel rendezik le a dolgokat... ^^
Az irigység és az osztozkodás kérdése éppen úgy megjelenik ebben a történetben is, mint a fiúknak szóló testvérkötetben, ám mindezek mellett láthatjuk az önző, énközpontú viselkedési forma minden negatív következményét is.
Millie és Melody viselkedése és dacossága nem követendő példa, és sajnos a két kislány csupán rengeteg helytelen, rossz lépés után tanulja meg, hogy a dolgokhoz való hozzáállásuk nem elfogadható. A lányok azonban nem buták, önmaguktól is rájönnek egy idő után, hogy valamit nagyon elrontottak, önmagukba néznek és képesek a változásra... A bocsánatkérés képessége nem minden ember sajátja, ám az, aki tud bocsánatot kérni, elfogadni a hibáit és jó irányba fejlődni sokkal hamarabb kivívja társai megbecsülését mint az, aki úgy hiszi, tévedhetetlen és nincs szükség elnézéskérésre...

A kötet Jerrod Maruyama illusztrálta, kinek rajzaira továbbra is öröm ránézni. :3

Kisgyermekes szülőknek, rakoncátlan kislányoknak és Minnie-rajongóknak kötelező! :)

Értékelés: 4/5 minimuffin

Illusztrációk: 5/5 minimuffin

Nancy Parent története, a De jó, hogy nem vagy irigy! a Disney Baby kiadói sorozatban látott napvilágot néhány nappal ezelőtt a Manó Kiadó jóvoltából.
A történet főszereplői Donald kacsa unokaöccsei Tiki, Niki és Viki, ám a kötetben megjelennek régi kedvenceink is: maga Donald kacsa, Mickey egér és Goofy...

"– Hogy is szoktad mondani, Donald bácsi? – kérdezi Niki, Tiki és Viki egyszerre.

– Osztozás és csapatjáték, az igazi jó ajándék!"

Egy szép napon Tiki, Niki és Viki a garázsban való kutakodás közben egy kosárlabdát talál, és természetesen - ahogy az testvérek között lenni szokott - elindul a lasztiért folytatott küzdelem. Tiki, Niki és Viki is csak magának, egyedül önmagának akarja a labdát, és mindegyikük máshogyan emlékszik, melyikük is jogos tulajdona az... A háborúnak Donald bácsi szeretne véget vetni, ám szavai és próbálkozása süket fülekre talál... A három testvér végül úgy dönt, hogy kosárra fognak dobni, és az, aki a legtöbb pontot szerzi, azé lesz a labda - ám a végeredmény döntetlen lesz...
Ezek után a fiatalok kénytelenek meghallgatni Donald kacsa, Mickey egér és Goofy tanácsait, melyek segítségével talán rájönnek, hogy mégiscsak békében szép az élet...

A De jó, hogy nem vagy irigy! c. kötet egy aranyos mese keretein belül igyekszik megtanítani a gyermekek számára, hogy osztozkodni jó, míg az irigység elkerülendő és elítélendő... Tiki, Niki és Viki fiatalok, tapasztalatlanok és életkorukból adódóan nem minden élethelyzetet tudnak megfelelően kezelni. A testvérek között fellépő irigység, rivalizálás, veszekedés a mindennapi élet sajátja, melyekkel minden szülő szembesülni fog a gyermeknevelés folyamán.
Nancy Parent olyan mesét írt, mely megtaníthatja a kicsiket a helyes és pozitív viselkedésre, és a kötet segítségére lehet a szülőnek a nevelésben. Minden mese tanulságot hordoz, és fontos, hogy a negatív tulajdonságokról, élethelyzetekről, esetleges tragédiákról éppúgy beszélgessünk, meséljünk, mint a jóról, hiszen a gyermek ez által ismeri meg az élet minden rejtett zugát. A kötetet Jerrod Maruyama gyönyörű illusztrációi díszítik, melyekre öröm ránézni. Karakterei aranyosak, a képek színesek, élénkek és érdemes megfigyelni milyen szépen is ábrázolja az egyes érzelmeket, melyek megjelennek a szereplők arcán...

A mese mindig gyógyírként szolgált a problémákra, melyből gyermek és felnőtt egyaránt tanulhat - ma sincs ez másképp. Ezek a varázslatos történetek segítenek utat mutatni a léleknek az életben, melyekből az olvasó/hallgató számtalan fontos dolgot tanulhat.

Kisgyermekes szülőknek és Donald kacsa-rajongóknak a kötet kifejezetten ajánlott olvasmány!

Értékelés: 4,5/5 kacsa

Illusztrációk: 5/5 kacsa