Caledonia Könyvvára és Kreatív Kuckója

Picit megkésve, bár törve nem! érkeztem meg Berg Judit Rumini könyvsorozata következő kötetének értékelésével.

A Galléros Fecó naplója a könyvsorozat negyedik kötete, mely teljes egészben Galléros Fecót, a Szélkirálynő egykor volt hajósinasát állítja középpontba, s meséli el az egérfiú kalandjait. Miután Bojtos Benedek kapitány kitette Datolyaparton a komisz legényt, Fecó három évig járta a világot, mire útjaik ismét keresztezték egymást... A sokszor viszontagságokkal teli bolyongások kemény, határozott fiatal felnőttet faragtak a komisz hajósinasból, aki a saját bőrén tanulta meg, miként is válhat valaki jó ~~emberré~~, izé, akarom mondani egérré ebben a sok-sok szépséggel és gonoszsággal megáldott világban...

No, de ne szaladjunk ennyire előre!

Az első három kötet után Fecó naplóját enyhe félelemmel vettem kézbe... Az első három kötet alatt ugyanis képtelen voltam megszeretni ezt a bátor, ámde igencsak nagy mellényű fiút, aki sokszor végtelenül beképzeltnek tűnt... Rettegtem, hogy a kötet elveszi a kedvem a fő történet folytatásáról, s mi lesz, ha nem sikerül átrágnom magam rajta, pedig az ötödik kötethez feltétlenül szükséges volna megismernem Fecó kalandjait Datolyaparton és megismernem a későbbi kötetben még fontos szerepeket kapó karaktereket...

Nos, kedves olvasó, mint ahogy nekem sem kellett volna megijednem a kötet kezdetén, úgy neked sem kell aggódnod, hogy negatív értékelés következne... Galléros Fecónak - naplója olvasása közben - sikerült a szívembe lopnia magát, s bár kedvencem nem lett, elképesztően imádtam az egész vaskos kötetet, a maga 430 oldalával!

Berg Juditnak nemhogy sikerült megszerettetnie velem ezt a komisz hajósinast, de ismét elérte, hogy csodálatos, varázslatos kalandok részese legyek és olyan szereplőkkel találkozzam, akikért lehetetlenség nem rajongani... ❤

"Most már biztos, hogy nem jönnek vissza

értem. Ha én volnék a kapitány, valószínűleg

én sem mennék vissza. Még akkor sem,

ha időközben megbántam volna, hogy partra

tettem azt az aranyos, rendes Galléros Fecót."

Történetünk ama ominózus eseménnyel veszi kezdetét, amiről eddig csak visszaemlékezésként hallottunk... Bojtos Benedek kapitány Datolyaparton hagyja Galléros Fecót, aki hatalmas komiszságot követett el, s tettével bajba sodorta a Szélkirálynő legénységét és kereskedelmi megállapodását.

Az első oldalakon megtudjuk, miért is száműzte a kapitány Fecót a hajóról, aki magányosan, egyedül maradt a selyemmajmok lakta Datolyaparton...

Fecó a Datolyapartra vezető hosszú út során szépen lassan, apránként fogyasztotta el azt a sajtkülönlegességet, amire a király már oly régóta vár, s ez a meggondolatlan, önző tette végleg elhatározásra sarkallta a kapitányt.

Fecó egymagában állva a kikötőben nézi a Szélkirálynő távozását, majd szépen lassan elmeséli az olvasónak, mi is történt vele mindezek után...

Maracuja kikötője egy rendkívül biztonságos, gyönyörű város, ahol II. Dorgál király uralkodik, aki nem tűri a rendbontást. Fecóra, mintegy hajléktalanként köszönt rá az éjszaka, ám az éjjeli őrök elzavarják a városból az egérfiút, aki meg sem áll a város határáig. Fecóra úgy tűnik, nemsokára rámosolyog a szerencse, avagy éppen a balszerencse, mikor fogságba ejt egy legendákból ismert Fortuna bogarat, kinek segítségével később megment egy bajba jutott denevért...

A megmentett denevér, Doppler Tóni hálája jeléül vértestvérévé fogadja Fecót, aki a Kaptár-hegy denevérkolóniájának tiszteletbeli tagja lesz. Fecó barátokat és ellenségeket szerez a városban, s ez utóbbiaknak köszönhetően egyszer majdnem oda is vész...

Fecót a ripacs harcosok gyógyítják meg, akik a sűrű őserdő rejtett területén élnek és maguk közé fogadják az otthontalan fiút. Mikor azonban a Kaptár-hegyen kitör a háború, Fecónak el kell hagynia Datolyapartot, ahol nincs többé biztonságban...

"- Ezek szerint, ha akarok, ha nem,

el kell mennem innen?

(...)

- Te is el akarsz menni, ha őszintén a szívedbe

nézel. Vissza kell találnod a tieid közé."

Miután Fecó maga mögött hagyja barátait, számtalan kalandba keveredik...

A volt hajósinas Fondor Ferdinánd kapitány matróza lesz a Gyöngyéleten, ahol egy csapatnyi hörcsög lesz a társa. A fiú azonban ismét rosszul dönt, álszent társaságba és rablók közé keveredik, akik egy hordóban a nyílt tengerre bocsájtják a fiút, akit végül a második kötetből már hallomásból ismert Rianástorky Jégcsap Hubert - az igazi! - uraság ment meg. Fecót a zúzmaratörpék Murániában teszik partra, ahol Hubert úr kérését teljesítendően főhősünk ismét egymaga marad...

Fecó ezt követően újabb és újabb szigetekre verődik, újabb és újabb bonyodalmakba és kalandokba keveredik, barátokat és ellenségeket szerez, hajótörött lesz, majd kalóznak nyilvánítják...

A fiú viszontagságokkal teli útja mind egy célt szolgál: visszajutni Egérvárosba és megtalálni a Szélkirálynőt és a kapitányt!

Vajon visszatalál Fecó az övihez? Micsoda buta kérdés, hiszen tudjuk, hogy igen... Ám a kérdés az, hogyan is történt mindez...?

"Úgy látszik, én valahogy

vonzom a pofonokat."

"- Az ifjoncok szívét könnyű megzavarni

szépen hangzó történetekkel."

A Galléros Fecó naplója egy hároméves bolyongás és útkeresés története és krónikája, amit maga főhősünk jegyez le... Egy vérbeli kalandregény, telve veszéllyel, igaz barátságokkal, váratlan fordulatokkal, szívszorító pillanatokkal és megannyi humorral. ❤

Noha a kötet nem viszi tovább igazi főhőseink történetét, s csupán röpke kitérőként szolgál, tökéletesen illik a könyvsorozatba. Hamisítatlan Rumini-varázst és érzést ad az olvasónak, s Galléros Fecót garantáltan megszereti az is, akinek eddig a pontig nem sikerült a szívébe zárnia ezt a kissé nagymellényű, volt hajósinast.

"- ...Rozsda ugyan nem hisz a kísértetekben, de én

csak azt mondom: mit lehessen tudni, miféle lelkek

kóborolnak a tengeren."

Galléros Fecó bár igencsak fennhordja az orrát, s bizony néha jócskán el is van telve magától, alapvetően egy szerethető, rendes fickó, akinek megvan a bátorsága és a magához való esze. Mindezek pedig méltán jogosítják fel arra, hogy egy picit nagyképűen kommentálja az eseményeket.

Fecó vonzza a bajt - ez nem is lehet vita tárgya... Fiatal legényünk ártatlan képe, nyíltsága és szókimondása vonzza a gonosz, sötét alakokat, akik nem csupán a túlzott magabiztosságot szeretnék letörölni az egérlegény képéről, de szeretnék megtanítani kesztyűbe dudálni is...

Hiába, a jó mindig is szemet szúrt a gonoszságnak, s az igazságért való kiállás bizony vonzza a pofonokat és az ellenségeket...

Fecó azonban jó példakép lehet az ifjú olvasók számára, akik az egérfiú kalandjaiból tanulhatnak, láthatják, miben és mikor hibázik a fiú, mit kellett volna tennie, s milyen is az, mikor valaki bátor, önzetlen, nem fél harcolni a jóért és a sorozatos pofonok ellenére is feláll és továbbmegy, mert mennie kell...

Fecó gyönyörű jellemfejlődésen megy végig a "regény" folyamán. A kezdetben szeleburdi, nemtörődöm suhancból egy komoly, fiatal felnőtt válik, aki megtapasztalja milyen az, mikor nemcsak az élet, de az utunkba kerülő különféle teremtmények is az utunkat állják és megpróbálnak mindent bevetni ellenünk. Hisz ne feledjük, az élet és a benne élő teremtmények nem csak jók, de lehetnek végtelenül gonoszak is, akik mindent megtesznek azért, hogy kihúzzák a lábunk alól a talajt! Fontos azonban, hogy ne veszítsük szem elől a célunkat, s hogy mi magunk igazságosak és tiszta szívűek maradjunk!

"- És még merje valaki azt mondani, hogy a

mai fiatalok nem érnek egy rézpetákot sem!"

A napló elején Fecó nagyon sokat kesereg. Az egérfiú rendkívül magányos, s hiába szerez újabb, életre szóló barátokat kalandjai során, szíve minduntalan az övéiért vérzik és visszavágyik a Szélkirálynő fedélzetére. A fiú gondolatban számtalan alkalommal visszatér az övéihez, hiányolja őket, s csupán kisebb, rövidebb ideig tudják feledtetni vele a kalandok és az átélt, egeret próbáló idők a Szélkirálynő legénységét...

Érdemes figyelni az írónő frenetikus történetvezetésére is, amikor olyan, korábban olvasott szálak érnek össze az itteni eseményekkel, ami páratlan zsenialitásról tesz tanúbizonyságot! ❤

Ha emlékszünk az első három kötet legapróbb részleteire is, olyan események között húzhatunk párhuzamot, hogy először csak pislogni tudunk, majd mosolyogni és illetni az írónő csodás elméjét.

Fecó a kapitány mellett Balikót emlegeti legtöbbször, s ahogy haladunk előre a történetben és hagyjuk sorra magunk után a szigeteket, úgy jelennek meg Fecó elméjében a legfrissebb barátságok is... Örömteli látni, hogy Fecó nem felejti el sem a régi, sem az új barátait, akikre minden helyzetben számíthatott, s minden alkalommal összeszorul a szíve, ha arra gondol, vajon mi is történt velük, mióta nem találkoztak.

Fecó karaktere mellett az olvasó rengeteg új szereplőt ismerhet meg, akik közül mindenki megtalálhatja a maga kedvencét. Számomra a pityókosok, Sáfrány, Bingó a cuki Fortuna bogár, Apacuka lakói, a ripacsok lopták magukat a szívembe leginkább, ám egy értékelés keretein belül képtelenség mindenkiről említést tenni.

"...Balikó elmesélte nekik, hogy a Szélkirálynő korábban

már járt egyszer Peleváron. (Állítólag Datolyapartról végül

egyenesen odamentek, hogy elkerüljék a hírhedt

Sárkány-szorost.) Akkor Dundi Bandi nézett bele egy öreg varázsló

látószelencéjébe, mert egy rég látott barátját akarta viszontlátni.

- Nem említették, kicsodát? - kérdeztem izgatottan.

- Valami Tányéros Lecsót - merengett Csocsó.

- Nem lehet, hogy Galléros Fecót? - kockáztattam meg a kérdést.

- De igen, hát persze! - kapott a fejéhez Dini.

Pecál Gil már egy ideje tátott szájjal figyelt, pedig nem is csillagokról

beszéltünk. Most viszont becsukta a száját, és csak annyit nyögött:

- Hinnye!"

A regénytől a legelején nem csupán Fecó személye miatt féltem, de ha belelapoztok, láthatjátok, hogy a 80%-a leírás, itt-ott némi párbeszéddel megfűszerezve. Mivel nem szerettem Fecót, ez a tény is elég elrettentően hatott rám, de ahogy írtam, kellemesen csalódtam. A félelmeim teljesen alaptalanok voltak, s Fecó - illetve az írónő - humora, a történet sokszínűsége és a remek kalandok pillanatok alatt elvarázsoltak. Nem szeretnék túlzásokba esni - bár egy kedvenc könyvsorozat kapcsán azért ezt igencsak nehéz betartani... ^^ -, de valóban egy kiemelkedő regényt vehettem kézbe, aminek elképesztő lelkesedéssel faltam a sorait egymás után... Elmondhatatlanul hatalmas kaland volt, imádtam minden sorát!

Nagy Zoltán "Fecó-illusztrációi" pedig nem csak elképesztően aranyosak és ötletesek, de rendkívül humorosak is. Tökéletesen illenek Fecóhoz és magához a naplóformához is... ❤

Rumini-rajongóknak a kötet kihagyhatatlan, de akik szeretnének egy ízig-vérig kalandregényt a kezükbe venni, no meg egy fergetegesen jó humorú s szerethető főhőssel kalandozni, ne habozzanak, csapják fel Galléros Fecó naplóját, s ismerjék meg többek között A Kapzsi lelkek balladáját, aminél zseniálisabbat talán soha nem is olvastam... ❤

Értékelés: 5/5 denevér

/Lehetne 5/5 apacuka vagy ripacs is, de hozzájuk nincs megfelelő képem, a fene egye meg... ^^/

Idézetek

Kedves Olvasó!

Galléros Fecó naplóját tartod a kezedben.

Ez a napló szigorúan titkos. Nem is tudom, hogy került hozzád.

Úgyhogy, most szépen csukd be, és tedd vissza oda, ahonnét elvetted!

Köszi:

Galléros Fecó

Haha! Sejtettem, hogy hiába kértem, te folytatod az olvasást. Hát magadra vess!

Néha egész rémisztő dolgok is lesznek benne, úgyhogy aki gyáva, még mindig becsukhatja!

Még mindig itt vagy? Hát jó, én szóltam!

"Nehogy azt hidd, hogy szeretek naplót írni!"

"Bojtos Benedek kapitány megharagudott rám, és úgy itt hagyott Datolyaparton, mint a pinty."

"Tulajdonképpen igaza volt, hogy megharagudott az öreg. Elég nagy bajt kevertem."

"Tóni szerint, ha leírom, mi történt velem, könnyebb lesz feldolgoznom a traumát."

"- Hagyd már abba! Tényleg nem érdekel. Sokkal jobban izgat, hogy a Fortuna bogár, vagyis te, tényleg megváltoztatod-e a sorsom.

- Meg én, de úgy, hogy belegebedsz! Vigyázz! Nagy bajt hozok rád!"

"Tudom, hogy őrültségnek tűnik sötétedés után egyedül nekivágni az őserdőnek, ahol mérges kígyók, halálos csípésű pókok és vérszomjas ragadozók nyüzsögnek. De valahogy úgy éreztem, mindenképpen be kell lépnem a sötét fák közé. Megmagyarázhatatlanul vonzott a holdfényben felcsillanó ösvény."

"Az orchideagyűjtés fáradságos munka, mert a legszebb növények a fák tetején nőnek, a dzsungel legmélyén, ahol ezer ragadozó jár, hogy a mérges kígyókról, skorpiókról és más fenevadakról ne is beszéljünk. Hátborzongató. Rodi megkérdezte, nincs-e kedvem velük tartani. Rögtön igent mondtam."

"- Mi nem vagyunk vérszívó denevérek - mondta végül.

- És a tegnapi ital a serlegben? Amivel a fogadalmat tettük?

- Jaj, az a vörösbodza-szirup, amit a nagy ünnepekre tartogatunk! - nevetett Tóni. - Tényleg olyan, mint a vér."

"- Hát igen, fokhagymával ki lehet minket űzni a világból - ismerte be Tóni. - De miköztünk akkor sincsenek vérszívók."

"Doppler mama szerint vannak dolgok az életben, amikről jobb egyáltalán nem is tudni."

"Most már biztos, hogy nem jönnek vissza értem. Ha én volnék a kapitány, valószínűleg én sem mennék vissza. Még akkor sem, ha időközben megbántam volna, hogy partra tettem azt az aranyos, rendes Galléros Fecót."

"...a Szélkirálynő már elhajózott, én pedig itt maradtam, örökre elváltak útjaink."

"Engem például egyáltalán nem érdekel, mi mikor történt velem pontosan, elég az, hogy megtörtént, és kész."

"Most jut eszembe, lehet, hogy te, aki valahogy hozzájutottál a naplómhoz, még mindig olvasod! Kis kíváncsi!"

"Galléros Fecó akkor sem lesz rabló, ha az utolsó krajcár is elfogyott a zsebéből!"

"Páf. 26.

Hiányzik a Szélkirálynő."

"Nekem is több hétig tartott, amíg mind megettem, pedig a kis Balikó is besegített."

Fecó!

Kerüld a Kalamajkát, ha nem akarsz kalamajkát.

"Életemben nem voltam még így elkeseredve győzelemtől."

"Hamarosan megtudtam, hogy a tollas-szőrös indiánok a ripacsok."

"A ripacsok rettentően félnek a teljes sötétségtől. A félhomály, a szürkület meg se kottyan nekik, de a vaksötétben úgy érzik, vége az életüknek."

"- Hidd el, Fecó, már az is a legnagyobb barátság jele, hogy egyáltalán engedtük, hogy meglásd a derengőnket!"

"Az egész törzs szoborlázban ég, ha így folytatjuk, lassan olyan lesz Apacuka, mint otthon, Egérvárosban a Parmezán tér..."

"Lassan nem is veszik majd ripacsszámba azt, akinek a kunyhója előtt nem áll a család minden tagja fából kifaragva."

"Úgy látszik, én valahogy vonzom a pofonokat."

"- Érj vissza estig, Fecó, mert ha leszáll az éj, én elpusztulok!"

"Nem erőltettem, hogy én legyek a skorpiók ura."

"- A derengő sokféle módon védelmezi a viselőjét. Régóta tudom, hogy néhány állat behódol a fényének, és a gazdája parancsait teljesíti. De azért nagy szerencsénk volt, hogy épp egy skorpió odújába húzódtunk. A madárpókok például gondolkodás nélkül megmartak volna, akár van nálunk derengő, akár nincs."

"- A derengő nem fegyver és nem szerszám, Fecó. A derengő maga az éltető erő, a föld és a fény szeretete. Annyira jó, hogy képes sok rossztól megvédeni. Ha szükség van rá, megvéd a skorpióktól is. De ha valaki parancsolásra, uralkodásra akarná használni, előbb-utóbb kihunyna a fénye. Legalábbis a mi legendáink szerint."

"- Lehet, hogy egyszer majd én is megmentem az életedet.

- Hát, ha távolról közeleg az ellenség, biztos, hogy jobban járunk, ha te lövöd le őket - ismertem be. - Én meg majd jól megpofozom, aki mégis a közelünkbe ér."

"- Az ifjoncok szívét könnyű megzavarni szépen hangzó történetekkel."

"- Ezek szerint, ha akarok, ha nem, el kell mennem innen?

(...)

- Te is el akarsz menni, ha őszintén a szívedbe nézel. Vissza kell találnod a tieid közé."

"...már nagyon rám férne egy igazi, jó tengeri vihar, amikor úgy imbolyog a hajó fedélzete, hogy képtelenség egyenesen végigmenni rajta..."

"Csillagvárás I.

El sem hiszem! Újra enyém a tenger! Ez aztán a Gyöngyélet!

Szélzúgás, tarajos hullámok, gomolyfelhők, napsütés és KÉK! KÉK! KÉK!

Rég voltam már ilyen boldog!"

"(Fel nem foghatom, miért nem hallgattam jobban a megérzésemre... Egyszerűen NEM AKARTAM belegondolni, hogy már megint rossz helyre keveredtem.)"

"A gyomrom hamarosan korogni kezdett, de ez sem volt megbízható időmérő, hiszen én szinte mindig éhes vagyok."

"Ő a legeslegfiatalabb öregapó, akit valaha ismertem!"

"Miért van az, hogy Bojtos Benedek hajóján jóravaló, derék tengerészek szolgálnak, Jégcsap Hubert urat is kifogástalan fickók veszik körül, miközben Miszlik Medárd vagy Fondor Ferdinánd legénysége csupa együgyű, gonosz alakból áll?"

"...Hubert úr azt mondta, olyan öreg ő már, hogy az se baj, ha agyonütik. De a szeme nevetett közben."

"- Ezért aztán érdemes volt ilyen sokáig élni!"

"Igazán nem szokásom gyerekeket csépelni (Balikó a megmondhatója, haha!)..."

"Szóval most itt vagyok, Murániában, ismét egy szál magamban.

Megint elment egy hajó, ahol jól éreztem magam."

"- Mondtam neked, Teri, hogy ne firkálj összevissza! - förmedt rá a mókusfiú a testvérére. - Most a nyakunkra hoztad ez az ürgét.

- Egér vagyok, fiam - helyesbítettem. - Galléros Fecó a nevem. És az a ti nagy szerencsétek, hogy rátok találtam."

"- Édes öregem, én tengerész vagyok!"

"- Mindegy mihez fogtok. A lényeg: szeressétek, amit csináltok!"

"...ott motoszkált benne a régi vágy, hogy megtaláljam az én igazi helyem a nagyvilágban. Mert azt tudtam, hogy az én utam másfelé vezet."

"Az is a barátság jele, ha el tudjuk engedni azt, aki fontos nekünk."

"Remélem, szép hosszú élete lesz, és még sokáig fog gyönyörködni az üvegcsillárjában!"

"Lehet, hogy sosem látom őket újra."

"Fedélzetet meg nem súrolunk, és kész, nincs itt a jó öreg Negró, hogy mindenkit egzecíroztasson."

"Folyamatosan mesél, néha pedig előveszi a harmonikáját, és régi tengerészballadákat énekel.

Kedvencem a ragacs-tengeres, amiben a tenger vize feketévé változik, és mindenféle rémséges szörnyek bújnak elő a mélyből. Hihetetlen, mennyi ostobaságot képesek kitalálni a tengerészek."

A Ragacs-tenger balladája

Sötét az éj, nem fúj a szél,

hajó se vesztegel,

sűrű a csönd, padló se döng,

nem látni messze el,

a víz alatt árnyék halad,

cikázó halrajok,

vagy mégse hal, inkább korall,

mi mozdul újra ott,

zúg és sziszeg, árnyéksziget,

sűrű, alaktalan,

miféle lény mozdul felém,

ezernyi karja van,

jaj, tengerész, most föl ne nézz,

lélegzetet se végy,

itt van közel, húz és ölel,

túlélni nincs remény,

rémarca néz, megáll az ész,

tajték a homloka,

de senki még e szörny nevét

nem mondta meg soha,

síkos torok nyílik, morog,

a tenger mélye reng,

padló recseg és csont reped,

aztán a síri csend,

ki látta őt és visszajött,

eszét vesztette mind,

csak sírni tud, remegve fut

a régi dal szerint,

a ha néptelen hajó lebeg

a Ragacs-tengeren,

ki tudja már, milyen halál

jár a fedélzeten!

Úsztam meg úsztam meg úsztam,

a tengert átúsztam,

vacogtam meg úsztam,

éheztem meg úsztam.

A végén már alig éltem,

nem úsztam, nem kúsztam,

de élve megúsztam.

"Na jó. Ez életem első és egyben utolsó verse."

"Ez a sziget, ahová végül kisodródtam, nem a hajótöröttek álma. Bár persze a hajótörötteknek egyedül egy megmentésükre érkező hajó az álma..."

"Napok óta erről álmodom: egy jó kis, ropogósra sült madár, amit az utolsó csontocskáig befalok. Eleinte sajtokkal, rágcsálnivalóval álmodtam, időnként félálomban elmajszoltam egy-két csomag kekszet és karamellás mogyorót, de amióta elfogyott a datolya, állandóan sülteket látok álmomban."

"- Fecó, Fecó, Fecó! Bitófára való!"

"Egész jól haladunk a beszédtanulással. Sáfrány már azt is tudja mondani, hogy:

- Fecó, kérek szépen reggelit!

Mert a jó modorra még itt a szigeten is adunk."

"Elkapott a barlangban a mohóság, a kincs utáni sóvárgás, és hagytam, hogy elvesszen mindaz, ami fontos."

"Megtanítottam Sáfránynak azt, hogy "bolond Fecó!". Nagyon lelkesen mondogatja."

"Attól tartok, nem fogom megdönteni a hajótöröttek túlélési rekordját."

"Persze időnként meg kell kóstolni, milyen ízű a páralt, de amit megkóstoltak, csak megforgatják a szájukban, aztán kiköpik. Nehogy véletlenül jókedvre derüljenek tőle."

"Ha megfelelő az íz, az orruk úgy felragyog, mint a jelzőlámpa."

"De hogy azért dolgozzak este, mert nincs jobb ötletem - na ne!"

"- Negró biztos nagyon elégedett lenne, ha pityókosok dolgoznának a hajón.

- Meghiszem azt! - nevettem el magam. - A végén még ő könyörögne, hogy pihenjenek néha egy kicsit."

"- ...Negró biztos nem szidna többet, mint azt a másik kölyköt. Hogy is hívják?

- Balikó.

- Beállnék mellé hajósinasnak!"

"- Dehogy akarsz te Egérországba menni. Vissza akarsz kerülni a Szélkirálynőre. Hiszen te oda tartozol. Neked a Szélkirálynő az otthonod."

"A magam részéről megtettem mindent amit lehetett. Nem szólhatok bele mások életébe."

"A tengerészek esténként szoktak fütyülni a jó szélért. Én ezt mindig ostobaságnak tartottam. Nem attól fog jó irányba áramlani a levegő, mert egy csapat matróz este fütyörészik. De fütyülni jó, főleg, ha közben a tenger ring a hajónk alatt."

"...megkötötték a Kispityókosok Szövetségét."

"Én a lelkükre kötöttem, hogy legyenek nagyon óvatosak, mert a hősködés semmire sem jó, csak arra, hogy jól beveressék az orrukat. Viszont ha okosan, körültekintően készülnek fel a veszélyre, akkor minden esélyük megvan a győzelemre."

"- Ti tényleg vakok vagytok? - csúszott ki a számon.

- Teljesen vakok azért nem vagyunk - csóválta a fejét Maul. - A te vicces füledet például egész jól látom.

- Mi bajod van a fülemmel? - kérdeztem megrökönyödve.

- Nincs bele baj, csak éppen akkora, mint egy lapát - nevetett Talpas.

- Persze, hát hallanom is kell valamivel."

"Nem kenyerem az írás, ha eddig még nem vetted volna észre."

"- ...A Galléros Fecó nevű kalózt ezennel halálra ítélem!"

"Többször jártam már életem során a halál torkában... Sokszor éreztem már a jeges szorítást a szívem körül, hogy nincs tovább, vége az életemnek.

De azt nem akartam, hogy ilyen gyalázatos véget érjek.

Fekete kötéssel a szememen, kalózként végezni, ráadásul minden ok nélkül - na nem, ez igazán nem volt kedvemre való."

"Azt is elhatároztam, hogy ha sikerül ebből a slamasztikából kikeverednem, addig nem halok meg, amíg nem beszéltem Bojtos Benedekkel. Felkutatom a Szélkirálynőt, és megmondom neki, hogy átgondoltam a dolgot. Azt sem bánom, ha nem vesz vissza a hajóra, de szeretném, hogy tudja: a csíntevő, léha Galléros Fecóból jóravaló alak vált, akinek többet ér a barátság és a becsület pár guriga lopott sajtnál."

"Miért van az, hogy nekem többnyire olyan barátaim vannak, akikkel időnként megmentjük egymás életét?"

"- Ha most azt fogod mondani, amit gondolok, hogy mondani fogsz, én nem is tudom, mit fogok mondani."

"- ...Micsoda elszánt fickó vagy te, Fecó!"

"Na szép, majdnem nyakamat törtem az eséstől, ő meg a láda miatt aggódik. Úgy látszik, minden fedélzetmester ilyen. Szinte Negróra ismertem."

"A Rézangyal foglya lettem. Hurrá! Sosem örültem még rabságnak ennyire!"

"Ha jobban belegondolok, így még a világ leggyalázatosabb helye is elviselhető. Csak az számít, hogy legyen kivel összetartani, lehessen együtt nevetni és beszélgetni, és akkor még a nélkülözés, a bujkálás, a félelem is kibírható."

"Lassan a Szélkirálynőnél is jobban vágyom arra, hogy átfújjon a szél, mosson az eső, végül megszárítson a nap, és közben senki elől se kelljen menekülnöm vagy bujkálnom."

"Sosem hittem volna, hogy valaha ilyet mondok, de hozzá képest Negró egy kedves, jópofa fickó. Na most, ezt képzeld el, ha tudod!"

"Emlékszem, a kis Balikónak úgy csillogott a szeme, mintha Tündérországról szólt volna a történet. Hetekig arról ábrándozott utána, hogy mi mindent vesz majd ő magának, ha egyszer eljut a pelevári bazárba. Nekem nem volt szívem kiábrándítani, hogy egy hajósinasnak sose lesz annyi pénze, hogy egy kis édességen kívül mást is vegyen ott."

"- ...Rozsda ugyan nem hisz a kísértetekben, de én csak azt mondom: mit lehessen tudni, miféle lelkek kóborolnak a tengeren."

"- Messze van még Pelevár?"

"Felnéztem az égre, a jó öreg Hold pedig lemosolygott rám. Mint egy szép kerek sajt... Még egy pillantást vetettem a Sajtra, mármint a Holdra, aztán elindultam felfedezni a Rézangyalt."

"- Kísértet létedre egész jó étvággyal bírsz..."

"- Kinek van kulcsa a kamrához? - vonta fel szemöldökét Ötvös kapitány.

- Nekem! - lépett elő értetlen ábrázattal Rozsda. - De hát én már csak nem raktam tele mustárral a saját cipőmet!"

"Mindenki tudta, hogy következő éjjel - ha Ötvös Olivérnek baja esik - Ménkű kapitány annak a vonalnak a mentén fogja átvágni Rozsda gigáját.

Mit mondjak? A zendülés elmaradt."

"A sziget fővárosa Sötétváralja, itt él az ércmanók többsége. Hát, nem sok reménnyel kecsegteti egy ilyen nevű város a napfény szerelmesét. (Ez én volnék.)"

"Ha jól számolom, már csak három-négy nap. Alig várom. Addig még olvasgatom az Ércmanók rövid történetét, hogy igazán művelt szellemként léphessek majd partra a kikötőben."

"- Sosem hittem volna, hogy valaha hálás leszek egy potyautasnak - mondta mosolyogva."

"Még kimondani is döbbenetes, de több mint két éve járom a világot a Szélkirálynő nélkül."

"- És még merje valaki azt mondani, hogy a mai fiatalok nem érnek egy rézpetákot sem!"

"Míg élek, nem fogom elfelejteni azt a jeges ölelést, ahogy a tenger összezárul körülöttem."

"Utálok beteg, gyenge és ügyefogyott lenni."

"- Boldog tavaszkezdést! Aki életében először hall pendülést, annak mindig beteljesül a leghőbb kívánsága!"

"Most bámultam csak igazán. A halászok nem a nagy műveltségükről nevezetesek. Én még életemben nem láttam olvasó halászt..."

"Hiába néztem én az eget Datolyaparton és nézte Balikó Egérvárosban, még ha ugyanabban a pillanatban bámultunk fel a csillagokra, akkor is egész mást láttunk. Eddig engem csak az érdekelt, milyen szépen pislákolnak a fejem fölött a kis lámpások."

"- ...Látod, Fecó, meghoztad a szerencsémet."

"Néhány napja elképesztő dolog történt. Komolyan mondom, néha úgy érzem, a Sors direkt szórakozik velem. Mintha azt mondaná:

- Ej, ezzel a Galléros Fecóval már hetek óta semmi említésre méltó nem történt. A végén még besavanyodik nekem. Nosza, rázzuk fel egy kicsit, hadd kapkodja a fejét a sok váratlan eseménytől!"

"- Megőrülök, egy újabb nagyképű egér!"

"- Na, azért Ruminit sem kell félteni - derült fel Dini, és belefogott egy hihetetlen történetbe erről a Rumini nevű kisegérről, aki fellopódzott éjjel egy kalózhajóra, mert lopni akart a raktárból egy kis eleséget."

"- Kár, hogy nem ismerem ezt a Ruminit - jegyeztem meg. - Igazán kedvemre való kölyök.

- Ó, képtelenség minden hajót ismerni a tengeren! - legyintett Csocsó. - Mi sem hallottunk a Szélkirálynőről azelőtt!"

"Kiderült, hogy ez a Rumini nevű kiskrapek hajósinas a Szélkirálynőn."

"A szökésüket meg egyenesen Balikónak köszönhetik. Egy látószelence nevű varázseszközzel talált rá a bajbajutottakra. Már csak azt nem értettem, honnan ismer a kis Balikó efféle csodálatos szerkentyűket."

"...Balikó elmesélte nekik, hogy a Szélkirálynő korábban már járt egyszer Peleváron. (Állítólag Datolyapartról végül egyenesen odamentek, hogy elkerüljék a hírhedt Sárkány-szorost.) Akkor Dundi Bandi nézett bele egy öreg varázsló látószelencéjébe, mert egy rég látott barátját akarta viszontlátni.

- Nem említették, kicsodát? - kérdeztem izgatottan.

- Valami Tányéros Lecsót - merengett Csocsó.

- Nem lehet, hogy Galléros Fecót? - kockáztattam meg a kérdést.

- De igen, hát persze! - kapott a fejéhez Dini.

Pecál Gil már egy ideje tátott szájjal figyelt, pedig nem is csillagokról beszéltünk. Most viszont becsukta a száját, és csak annyit nyögött:

- Hinnye!"

"A Szélkirálynő újra visszatért Pelevárba, nagyjából egy évvel később. Ekkor már velük volt Rumini is, az új hajósinas, aki az ürgék szerint életre szóló barátságot kötött Balikóval. Nem csodálom. Szeretem, amikor a belevaló, vagány kislegények összebarátkoznak!"

- A csillagok és a bolygók mind a saját pályájukat járják az égen. A nekik kijelölt útról nincs módjuk letérni. Az élőlényeknek ugyanígy megvan a maguk életpályája. Nyilvánvaló, hogy neked itt van még dolgod Ércszigeten. A te csillagutad errefelé vezet. Úgyhogy ne bánkódj tovább, próbáld minél nagyobb örömödet lelni abban, ami épp történik veled!

Mindig is tudtam, hogy Gil fejében nem káposztalé lötyög. Félre is tettem a szomorúságot. Teljesen igaza van. Ha már itt kell élnem, ostobaság volna szomorkodni, ahelyett, hogy jól érezném magam. Egyszer pedig talán az is kiderül, hogy az én utam miért ilyen kilátástalan helyeken vezet keresztül."

"- Tudod, mi a baj veled, Fecó? - kérdezte sajnálkozva. - Az, hogy nincs benned elég kalandvágy!"

"Albert is egész barátságos lett. Boldog vijjogással üdvözöl, amikor megérkezem a reggelijével. Néha - merő kedvességből - megpróbálja megcsipkedni a fülem. Magyaráztam már neki, hogy ez nekem nem jó, de úgy látom, még nem ért mindent."

"- Meglátod, Fecó, ettől a nagy örömtől még a szakállam is növésnek indul - kacsintott rám."

"A nagypapám mindig azt mondta: a változatosság gyönyörködtet. Hát, engem az gyönyörködtetne leginkább, ha végre minden megváltozna, és elszabadulnék innen."

MEGTALÁLTAM A SZÉLKIRÁLYNŐT!

"Vagyis a Szélkirálynő talált meg engem, jobban mondva teljesen váratlanul talált rám Balikó és az új fiú..."

"Pont a szabadnapomon érkeztek. Érted? Hónapok óta mást se csinálok, mint evezek a kikötőből ki-be, figyelem a hajókat, lesem a tengert. És erre az első adandó alkalommal, amikor nem figyelek oda, a Szélkirálynő fogja magát és behajózik Sötétváraljára. Őrület!"

"Most bevallhatom: mikor megláttam a szelíden ringó Szélkirálynőt, úgy összeszorult a gyomrom, hogy levegőt is alig kaptam."

"- Megtanultam megbecsülni azt, ami fontos, uram. Higgye el, Galléros Fecó sokat tanult az elmúlt három év alatt! És most nem kártyatrükkökre gondolok."

"Amikor kiléptünk az ajtón, Balikó és Rumini úgy bazsalygott, hogy a kapitány rögtön tudta: egész végig az ajtónál hallgatóztak. Mondjuk, ezt azért sejtettem én is."

"Ugyanarra gondoltunk mindketten. Életünk egy darabig egymás melletti pályán haladt. Nem tudhatjuk, keresztezzük-e még valaha egymás útját. De mindig jó szívvel gondolunk majd a távoli barátunkra."

"Kíváncsi vagyok Ruminire, az új hajósinasra is... Pont olyan csibész és vagány kölyöknek látszott, amilyennek Dini mesélte. Ahogy a nagypapám mondaná: a szeme se áll jól. Pont az ilyen srácokat szeretem."

"Képes voltál, és végigolvastad az egészet? Nem semmi teljesítmény, én mondom. Te aztán tényleg kíváncsi alak vagy! Na jó, nem csak kíváncsi, kitartó is. Ha egyszer valahol összetalálkozunk, és felismersz, meghívlak egy fagyira. Mit szólsz? Csak annyit kell mondanod:

Jelszó: SZÉLKIRÁLYNŐ!"

"Grimbusz Miska eleinte nagyon ideges volt. Hol Bubucstól kapott ki, hol tőlem, a végén a két tollat is kitépte a fejéből mérgében."

A Kapzsi Lelkek balladája

Van egy sziget, ki tudja hol, szikláit mossa tenger,

térképen látni nem lehet, nincs ott állat, se ember,

csak Kapzsi Lelkek élnek ott, matrózok kósza lelke.

Kísért sok régi tengerész, ki halálát ott lelte.

Vár egy sziget, hol kincset rejt a láda,