.png)
Palotás Petra Kékestető /Egy gyógyszálló krónikája/ c. regénye az Álomgyár kiadó gondozásában látott napvilágot. Az írónő rengeteg figyelemfelkeltő részletet és gyönyörű, a szereplőket ábrázoló képet osztott meg zárt Facebook-csoportjában, ahol már én magam is régóta követem a munkásságát és a bejegyzéseit. A szó szerint lebilincselő részletek befészkelték magukat a gondolataimba, s hihetetlenül vártam a könyv megjelenését, mely - biztos voltam benne - egy nem mindennapi történetet rejt magában.
A kötetet az írónőnek köszönhetően recenzióként olvashattam, mely megjelenést követően villámgyorsan meg is érkezett hozzám, amit ez úton is hálásan köszönök!
A Kékestető az idei évem egyik legmeghatározóbb, kedvenc olvasmánya lett, melyben öröm volt estéről estére elveszni, együtt nevetni és aggódni a szereplőkkel, s izgatottan várni, kinek miként alakul az élete...
"- Csak egészség legyen, az mindennek az alapja..."
Történetünk helyszíne a kékestetői gyógyszálló, mely 1932-ben nyitotta meg kapuit az asztmában, légúti betegségekben, álmatlanságban és egyéb panaszokban szenvedő betegek számára.
A klimatikus szállóban illusztris társaság gyűlik össze, akik így-vagy úgy, de mind részesei lesznek Karcag Ilka életének...
Ilka 17 éves, budapesti lány, aki édesapjával él egy parányi lakásban, miután anyja elhagyta őket és Brazíliába szökött egy másik férfival... A lányt köhögési rohamok kínozzák, ám egy napon édesapja bejelenti, hogy Kékestetőre utazhat, ahol igénybe veheti a frissen épült gyógyszálló kezeléseit. Ilka furcsállja, miként engedheti meg gyári munkás apja ezt a luxust, ám a férfi nem sok időt hagy a lányának, akit másnap vonatra is tesz, hogy megkezdje gyógyulását a Kékes Szállóban...
Kékestetőn a lányt kedves és bogaras, no meg egy-két egészen utálatos vendég - egyszóval vegyes társaság fogadja.
Az ügyvédné Irma azonnal pártfogásába veszi a lányt, aki szépen lassan mindenkivel összeismerkedik...
Itt gyógyul az I. világháborút megjárt hős, Berczelédy Bálint százados, aki tolókocsiba kényszerült és álmatlanságtól szenved. Sérülése megkeserítette természetét, ami környezetére is kihat.
Jancsi Ilkánál is fiatalabb, a tüdeje súlyos beteg és félő, hogy nem éli meg a felnőttkort.
Itt gyógyul Évike, a nyugalmazott professzor felesége is, akinek szintén nem jósoltak már túl sok időt, s akit férje mindenben támogat.
De Ilka nem csupán a szállóvendégeket ismeri meg, hisz mit is csinálnának ők egymagukban, ha nem lenne a személyzet?! A vendégek életét hivatott megkönnyítendők közül máris itt van a csupaszív István, a sofőr, aki úgy tűnik, gyengéd érzelmeket táplál Irma iránt.
Az ápolószemélyzet egyik legelhivatottabb és legkedvesebb tagja Havelka Erzsi nővérke, aki talán képes lesz felolvasztani a százados megkövesedett szívét...
Megannyi élet, betegség és titok fonódik össze a Mátra gyógyszállójában a kezelések hosszú hónapjai alatt. Életek változnak meg, visszatér a múlt, titkok látnak napvilágot, nevetés és könnyek borítják be a szállót, s mindeközben ott lebeg a levegőben a kérdés - kinek hoz gyógyulást a magaslati levegő?
" Mohó a világ, telhetetlen, kapzsi, hűtlen és képmutató."
A Kékestető egy igazi békebeli történet, melyet átitat a szeretet és az egészségért folytatott küzdelem.
Páratlan szépséggel megírt, szívet melengető história, mely kiszakít a mindennapok komorságából, lelassítja az időt és egy olyan korszakba repíti az olvasót, mely egy letűnt kor minden szépségét és tragédiáját magában rejti.
Palotás Petra regénye pillanatok alatt magába szippantott. Egy-másfél héten keresztül az estéim a lelassulásról és a Kékes Szálló vendégeinek életéről szólt. Alig vártam, hogy kézbe vegyem a gyönyörű köntösbe bújtatott könyvet, melyet szánt szándékkal lassan olvastam. Petra varázslatosan ír, gyönyörű, lírai hangvételű történetében szebbnél szebb gondolatokkal teli mondatok követik egymást, amik teljes koncentrációt igényelnek. Olvasás közben megszállt a nyugalom, a való világ megszűnt létezni. Együtt lélegeztem a szereplőkkel, boldogan mosolyogtam vagy épp szorult össze a szívem a borúsabb pillanatokban, a feszült pillanatokban pedig reszkettem a szereplőkért. Nem minden könyv képes arra, hogy kikapcsolja a valóságot, de a Kékestető ilyen!
"A látszat nem számít, az egy csalfa dolog. Az igazán komoly
bajok alattomosan kezdődnek, eleinte szinte láthatatlanok."
A Kékestető egy szó szoros értelmében véve szépséges történet, ami simogatja a lelkünket - olvasása igazi élmény!
A regénynek véleményem szerint több főszereplője van. Bár a történetnek keretet Karcag Ilka személye ad, s ő lesz az, aki valamilyen módon összeköti a szereplőket, a vásznon épp ugyanannyi szerep jut a századosnak és Erzsinek, valamint Irmának is, s egészen kevés jelenettel marad le mögöttük Jancsi, István, a művésznő és a professzor is.
A fülszöveg sejteti, hogy a kötetben a boldog pillanatok és a hullámvölgyek váltják majd egymást, amit az olvasó azért magától is előre tudhat, hisz egy gyógyszállóban, ahol az emberek a remélt gyógyulást várják - nem minden fenékig tejfel... A levegőt a fertőtlenítő - és olykor a betegség - szaga tölti meg, ahol jobb és rosszabb napok követik egymást egészségügyi szempontból.
A regényben kiemelt szerep jut a Kékestető, a Mátra és a Kékes Szálló bemutatásának, az ott folyó munkának és a vendégeket sújtó betegségeknek, amik nélkül nem is lenne kerek egész a történet. Mivel az éven nálam is asztmát diagnosztizáltak, amivel most tanulok együtt élni, s ami azóta is megkeseríti az életemet, még inkább magamhoz közel éreztem Ilkát és a Mátra havas hegyei közt játszódó történetet, melyről úgy érzem, igazán nekem (is) szól.
Évről-évre egyre gyorsabban olvasok, ám hosszú idő után most először éreztem úgy, hogy nem szabad elkapkodnom és egy-két nap alatt behabzsolnom a könyvet, ezért tudatosan, napról napra beosztva haladtam előre. Az utolsó 100 oldal így is keresztülhúzta a terveimet - képtelen voltam elszakadni a szereplőktől, tudnom kellett a VÉGÉT...
"- ...A múlton felesleges keseregni. Nem azt mondtam, hogy el
kell felejteni, hogy is lehetne. Sem a szép, sem a fájó dolgokat. A
hazát is meg kell gyászolni, ha feldarabolják, meg a testet, ha épp
azt csonkítják. De aztán valahogy csak meg kell kapaszkodni
a mostban, csak megkeresni benne a szépet, a jót. Mert ha nem
tesszük, nincs miért tovább."
A Mátrában sorsok fonódnak össze. A havas táj, a csontunkig hatoló hideg, a különböző terápiák, a túrák és a korcsolyázás tökéletes téli olvasmánnyá teszik a kötetet, amiben a karácsonynak is fontos szerep jut!
Az írónő rengeteg szerethető karaktert teremtett, akik között mindenki megtalálhatja a maga kedvencét, s akivel talán azonosulhat is. Az én személyes kedvencem Bálint és Erzsi, valamint Irma lettek, míg egészségügyi szempontból Ilkával tudtam azonosulni a leginkább - kár, hogy végül az én esetemben nem derül ki egy olyan hihetetlenül meghökkentő titok, mint vele kapcsolatban a regény végén.
Fordulópontokból és az olvasót arcul csapó titokból nem keveset rejt magában a kötet, amik között van egészen könnyen kitalálható és teljesen váratlan is. Példának okáért az már a kezdetektől sejthető volt, hogy mi történik Irmával a háttérben, ám az, hogy végül is ezt magamtól kitaláltam, csöppet sem vett el annak a torokszorító jelenetnek szörnyűséges pillanatából...
Ahogy haladtam előre a történetben, úgy követelt egyre nagyobb és nagyobb szeretetet tőlem Irma, akinek elég könnyű dolga volt, mert már az elején az egyik kedvencemmé avattam. A hipcohonder ügyvédné csodálatos életet élt, majd egy idő után már csak légvárakat épített. Nem szeretnék spoilerezni, de a férjét kimondottan utáltam, főleg azok után, hogy miatta nem lett Irmának gyereke, ellenben neki végül csak megadatott, ami ellen olyannyira ágált...
Irma egy csupaszív, kotnyeles, pletykás, de rendkívül jóindulatú és kedves nő, aki imád kártyázni, kristálytisztán átlátja az összefüggéseket és a személyében Ilka egy életre szóló barátot szerez.
Bálint eleinte ha unszimpatikus nem is - hisz láttam benne a potenciált -, de valamennyire közömbös volt. A külvilágra is átragadó komor hangulata, önmarcangoló magatartása és a sokszor kissé bunkó férfi viselkedése elég kettős volt az első jelenetekben, mert míg a szállóvendégekhez tisztelettel és már-már kedvességgel fordult, addig az ápolószemélyzettel már korántsem bánt kesztyűs kézzel. Életébe a változást Erzsi hozza, aki kedves bájával, szerethető személyiségével pillanatok alatt lemezteleníti a férfi lelkét, s áthatol a védelmi vonalain. Imádtam kettejük párosát, s noha eleinte nem láttam, milyen kapcsolat alakul majd köztük, nem kellett sok, hogy észrevegyem, milyen epedve várom a következő fejezetet, ami róluk szól!
Mint minden szereplő múltjában, úgy Bálint és Erzsi életében is súlyos titkok lappanganak, amik mind-mind megdöbbentik az olvasót. Kettejük szerelme olyan tiszta és szépséges, hogy képtelenség nem beléjük bolondulni. (Kedvenc jeleneteim közt tartom számon többet közt Bálint zongorázását és énekét.) A regény egyik legnagyobb erőssége számomra kettejük karaktere és kapcsolata volt!
Ők hárman különösen a szívembe lopták magukat, s máris hiányoznak!!!
"A talpuk alatt ropogott a hó, a szikrázó, téli napsütés, a lomha
fuvallatoktól rezzenő fehér gallyak, a tiszta, harapni való levegő...
Bekebelezte a Mátra. Lehet, hogy mégiscsak szép az élet,
lehet, hogy Jancsinak van igaza?"
A regényben rengeteg a humor, és szívmelengető jelenetből sincs hiány, így senki se gondolja, hogy a betegségek miatt ez a történet búskomor volna. Nem egyszer szorul össze a szív, fogy el a levegő, szökik fel a pulzus, ám az egészet valami leírhatatlan nyugalom és báj, egyfajta jóleső érzés tart össze, ami igazán hangulatos téli olvasmánnyá teszik a könyvet.
Már a külcsín is hívogató, a kemény táblás borító és a szállodát megelevenítő belső illusztráció egyaránt varázsos hangulatú, s rendkívül tetszik, hogy csupán Ilka és Erzsi arcát láthatjuk, míg az életükben oly nagy szerepet játszó Irma és Bálint háttal áll az olvasónak. Egyedül a kiemelt értékelések zavarják a szemem, ezt sosem fogom megszokni egyik kiadó borítóin sem, "a kevesebb több" elvében hiszek, ilyen gyönyörű képeket vétek elrontani ennyi írással.
A regény kerek egész, s olvasás közben érezhető a rengeteg kutatómunka, ami megelőzte a megírást. Minden apró kis részlet a helyén van, a gyönyörű tájleírások, a szereplők belső vívódásai és gondolatai páratlanul szépek, s külön köszönet a korhű nyelvezetért!!! A leíró részeket korabeli slágerek dalszövegei díszítik, nem is beszélve a rengeteg érdekes információról, ami ennek a kornak a sajátja (példának okáért a röntgen képre nyomott dal valami fergeteges volt számomra).
Úgy érzem, még számtalan gondolatomat papírra vethetném, de azt hiszem a virtuális értékelés így is elég hosszúra nyúlt, magamnak azonban feljegyzek még néhány spoileres gondolatot is az olvasónaplómba.
Száz szónak is egy a vége, nem tudok és nem is akarok már mást mondani nektek, mint azt, hogy teljes szívből ajánlom a kötetet mindazoknak, akik igazán minőségi könyvet szeretnének olvasni; akik szeretik a gyönyörű nyelvezetet és szép, szívmelengető történeteket; akik szeretnének elmenekülni egy picit a valóságból. Bátran vegyétek kezetekbe ezt a kis álomvilágot, utazzatok vissza a múltba, fel a Kékestetőre és hagyjátok, hogy titeket is rabul ejtsen a Palotás Petra által írt álomvilág!
A könyvet köszönöm az írónőnek és az Álomgyár kiadónak!
Értékelés: 5/5 mátrai levegő
Kedvenc kötet
Idézetek
"- És az iskola? (...)
- Az egészséged a legfontosabb. És eszed úgyis van elég. Legalább ennyit rád hagyott az anyád."
"A kapuban néhány pillanatnyi zavart csend után Ilka kinyújtotta a kezét, Lackó megrázta, de csak finoman, ahogy szerinte a lányokét illik."
"Atyai aggodalommal alaposan körülnézett a vagonban, majd a lánya lelkére kötötte, hogy ne fogadja idegen férfiak közeledését."
"Néhány történetben képes volt oly mélyen elmerülni, hogy összemosódott az elméjében az olvasott világ és a valóság. Hajlamos volt a könyvekben megélt cselekményt kivetíteni a saját életére, a szereplők jellemvonásait pedig belelátni a körülötte élőkbe, ami miatt nemegyszer megütötte a bokáját. Ha pedig egy történet nem úgy alakult, ahogy ő szerette volna, feldúltan kikelt magából. Perlekedett a szereplőkkel, perlekedett az íróval és gyakran a környezetével is, ha az adott regény rányomta a hangulatára a bélyegét. Úgyhogy egy ideje hanyagolta a könyveket..."
"- Nem látszik betegnek.
- Ó, aranyom. A látszat nem számít, az egy csalfa dolog. Az igazán komoly bajok alattomosan kezdődnek, eleinte szinte láthatatlanok."
"- Nem mindenkinek megy ám olyan könnyen a beszéd..."
"Hideg éjszaka fogadta odakint. A sötét égbolton néhány csillag őrködött a fogyó hold körül. A szálloda fenyőkkel övezett parkjára kandeláberek szórták a fényt. Csak néha törte meg a csendet egy denevérpár suhogó szárnycsapása. Ilka a korláthoz lépett és magába szippantva az éjszaka varázsát, vett egy mély levegőt."
"- Az álmatlanság nyomasztó gondolatokat szül..."
"- ...Na adja ide a csuklóját, hadd nézzem meg a pulzust. Egy kicsit szaporább a kelleténél.
- Csodálja? Most kosaraztak ki. Felkavart."
"- Csak egészség legyen, az mindennek az alapja..."
"- Ugyan már, látott már szerény, alázatos betolakodót? Olyat, aki beéri annyival, amennyit felkínálnak neki? Mohó a világ, telhetetlen, kapzsi, hűtlen és képmutató."
"- Milyen volt a bál, jól érezte magát?
- Hogyne, hogyne. Remekül táncoltam, csak úgy égett a parkett a talpam alatt. Kár, hogy nem volt itt, magát is megpörgettem volna - vetette oda.
- Egyszer még belefullad a cinizmusába..."
"- Mégis mit csinál? Azt hiszi, hogy ez egy babakocsi?!
- Akár az is lehetne, hiszen egy nagy gyerek ül benne. Egy kialvatlan, rosszkedvű kölyök, akinek úgy tűnik, nem árt egy kis gondoskodás. Ha neki még nincs meg a magához való esze.
- Már...
- Parancsol?
- Akinek már nincs meg - sóhajtott Bálint..."
"Ilkának nem tűnt fel a nemes szélhámosság, puszta gyermeki örömmel fogadta a szerencséjét. Irma csak egy negyedórát körözött, de utána még hosszan figyelte a pálya széléről a felszabadult, felettébb ügyesen sikló, csupa mosoly kamasz lányt."
"Erzsike meggyógyult, de Sanyót elvitte a kór, és ezt az öreg Havelka sosem tudta megbocsátani. Sem a lányának, sem a Mindenhatónak, hiszen milyen isten az, aki segít, hogy egy ifjú túléljen megannyi golyót, majd hagyja, hogy magával ragadja egy ostoba lázas köhögés. A mogorva férfi még inkább magába fordult."
"- Ugye milyen bizarr olykor az élet?"
"- Talán szoros egy kicsit az aranykarika, vegye le pár napra...
- De hisz ez a jegygyűrűm, csak nem gondolja, hogy...
- Akkor nem fáj eléggé - vágta rá Erzsi, mire Ernő és Bálint szája sarkában is megindult egy-egy halovány mosoly.
- Majd ha egyszer férjhez megy, nem lesz e téren ilyen érzéketlen. A gyűrű az szent, mindennél többet ér..."
"- Akkor sokan irigyelhetik a százados urat. - Bálint kérdő pillantást vetett Irmára. - Nem ismeri a mondást? Aki szerencsétlen a kártyában, szerencsés a szerelemben. - Bálintnak szólt a válasz, de Erzsi pirult bele."
"...a Kékestetőn másképp harap a hideg. Jobban, mélyebben. A legyengült szervezet pedig amúgy is veszélyeztetett."
"A talpuk alatt ropogott a hó, a szikrázó, téli napsütés, a lomha fuvallatoktól rezzenő fehér gallyak, a tiszta, harapni való levegő... Bekebelezte a Mátra. Lehet, hogy mégiscsak szép az élet, lehet, hogy Jancsinak van igaza?"
"Decemberben mindenki megbolondul, gazdát cserélnek a csomagok, a levelek. Ilyenkor mindenkiben felgyülemlik az év közben alábbhagyott szeretet, az is tollat fog, aki máskor legfeljebb csak a bevásárláshoz jegyzetel vagy csekkeket ír alá."
"- Aztán van-e már udvarlód? (...)
- Egy kicsit - felelte (...) - És magának? - (...)
- Egy kicsit - felelte Erzsi, majd kitárta pár percre az ablakot. - Bújj a takaró alá!
Egy kicsit, ízlelgette Ilka a választ. De hamarosan bizonyára lesz ebből nagyon is. Szépek együtt. Ugyan Bálint rokkant, de ez csak még vonzóbbá teszi. Egy hős, a háborúban sérült katona. És a keze ép, meg a szája is, a nagy mélabús szeméről nem is beszélve, lovalta bele magát a romantikus gondolataiba."
"- És álmodott is?
- Igyekszem nem emlékezni.
- Pedig az álmok a barátaink, amikor alszunk, olyan dolgokra is feleletet kaphatunk, amire nappal nem találunk választ.
- És ha nem kerestük? Ha nem akartuk tudni? Vagy ha csak becsapnak az érzékeink, összezavarnak? Ijesztgetnek vagy éppen meglebegtetik a lehunyt szemhéjunk mögött a csalfa reményt?"
"- A Mátra tényleg lenyűgöző. Kevés helyén a világnak van annyi forma, szín, magasság, mélység, fény és árnyék, mint errefelé. De sokan olyan fényre vágyunk, ami mindig velünk van, és bárhová mennénk is, elkísér."
"- ...Tudja, mi a maga legnagyobb baja, százados úr? Hogy elhatározta, hogy csak a rosszkedvet engedi magához, csak a bánatot. Sajnálom, hogy nem tud járni, csal elképzelni tudom, hogy mivel jár egy ilyen veszteség. De látja a színeket, hallja a hangokat, és sok szállóvendéggel ellentétben gond nélkül kap levegőt. Az emberek hősként tisztelik. A haza miatt rokkant meg, de túlélte a háborút, Bálint. Még él. Miért akarja elevenen eltemetni magát?
Bálint összeráncolta a szemöldökét.
- Befejezte?
Erzsi fújt még egy nagyot, aztán kihúzta magát.
- Be."
"- ...A múlton felesleges keseregni. Nem azt mondtam, hogy el kell felejteni, hogy is lehetne. Sem a szép, sem a fájó dolgokat. A hazát is meg kell gyászolni, ha feldarabolják, meg a testet, ha épp azt csonkítják. De aztán valahogy csak meg kell kapaszkodni a mostban, csak megkeresni benne a szépet, a jót. Mert ha nem tesszük, nincs miért tovább."
"- ...Három dolog tudta csak megdobogtatni a szívemet: a feleségem, a természet és a pad mögött ülő nebulók."
"- ...Ha elfogadja a tanácsomat, ne sokáig várassa azt a nővérkét. Nem azt mondom, hogy ajtóstól rontson a házba, hogy erőszakkal sürgesse az időt, de azért iparkodjon, az ilyen szép és kedves lányok kelendőek. Nehogy megbánja, hogy nem tett meg minden magától telhetőt."
"- ...Nem lehet nem észrevenni, hogy miként változik meg a százados úr ábrázata, ha felbukkan Havelka Erzsi... a vak is olvas az ön tekintetéből, fiam. Hiába morog a szája, a szeme csillog, elárulják a szikrák.
- A harag is tud szikrázni - vonta meg Bálint a vállát.
- De leginkább az ébredező tűz, meg az éjféli égbolton felgyúló csillagok. Meg aztán mi oka lenne haragudni erre a bájos teremtésre?"
"Bálint csendben, ámulattal figyelte a jelenetet, arra gondolva, hogy már csak a puszta jelenlétükkel is mennyi kedves pillanatot adnak az állatok. Nincs bennük semmi kapzsiság, önteltség vagy balgaság, távol állnak tőlük a hamis ígéretek. Ösztönlények ugyan, de a természet szigorú törvényeit sosem szegik meg ezek az ösztönök."
"- A szabályok azért vannak, hogy betartsa őket az ember..."
"...az aggódás olykor kifordítja az embert önmagából."
"- Akkor engem sem ad ki másnak? - kérdezte derülten.
- Persze, hogy nem...
- Talán mert nincs is mit. Egy átlagos, unalmas ember vagyok.
- Ó, dehogy. Egy igen ritka példány, egy párját ritkító, nagy önmarcangoló."
"- Mind mérgezzük magunkat, ki ezzel, ki azzal.
- Akkor inkább igyon egy-két pohárral. A professzor szerint egy kis vörösbor nemhogy nem árt, de még egészséges is lehet.
(...)
- A professzor... Veszélyes tanokat hirdet, ha ilyen dolgokkal tömi a betegei fejét."
"- Az embernek nem lehet sok barátja. Képtelenség. Ha túl sok felé aprózza el az érzelmeit, az idejét, a törődését, akkor igazából senkinek se marad."
"A fájó emlékek által hirtelen mintha megerősödött volna köztük egy láthatatlan kötelék. A veszteségeik közelebb hozták őt egymáshoz. Nem beszéltek róla, de érezték, mint a ketten."
"- ...Higgyék el, semmilyen műszer nem olyan pontos, mint a test jelzései..."
"- Ugyan, a hírek... A híreket úgy csavarják, ahogy kedvük tartja. Ne a hírekbe kapaszkodjon, kedves Éva. Csak az számít, amit mi magunk tapasztalunk. Mondhat bárki bármit, az ígéret könnyen lehet hamis, megtéveszti az agyat, a szívet."
"Ha nem nyugszik meg a természet, akkor nincs kegyelem, romokba dől a Kékes Gyógyszálló első karácsonya."
"- ...Elég egy erkölcstelen némber a családban (...) - Na, de legalább csinos ember, és remélem, mindennek ellenére azért még tud gyermeket nemzeni - mérte végig Bálintot gátlástalanul."
"- Nem! - vágott közbe Bálint. - Mégis mit gondol rólam? Csinos lány Ilona, de félig még gyerek. Ilka, legyen kedves, mondjon már valamit!"
"- azt mondják, hogy minden jobb, mint a bizonytalanság, hogy az ember csak akkor léphet tovább, ha látja a kezében a rá osztott lapokat... Mert amíg az ember nem látja feketén-fehéren a dolgokat, ott köröz felette még a remény. Megpróbál belekapaszkodni, mint egy utolsó szalmaszálba, csimpaszkodni rajta, rettegve, hogy le ne essen, amíg szövögeti a balga álmokat."
"- Az élet bonyolult, angyalom..."
"- ...Egy dologról azonban ne feledkezz meg: van egy apád, aki mindennél jobban szeret, és ha egy öreg barátnőre vágynál, hát én is itt vagyok..."
"Erzsi behunyta a szemét, és hagyta, hogy Bálint a tarkójára csúsztatva a jobb tenyerét, egy határozott mozdulattal megmarkolja azt, a másik keze mutatóujjával pedig végigsimítson a járomcsontján. Képtelen volt eldönteni, hogy a saját döngő szívverését érzi-e, vagy a másik bőrének lüktetését. Egybeolvadtak a buja vágyak és egybeolvadt a két test is, amikor a szerelmes sláger árnyékában végre megadták magukat az oly régen vágyott csóknak."
"Bálint magába roskadt, az új év hozta remény és lendület úgy omlott össze benne, mint egy kártyavár."
"Bálint azonban teljesen megzuhant, szinte senkihez sem szólt, mogorvább volt, mint valaha, és azt fontolgatta, hogy félbeszakítja a kezelést. Meggyőződése szerint a javulásának egyetlen oka Erzsi volt, ha ő nincs itt, neki sincs maradása..."
"- Nem teheti tőle függővé a gyógyulását. Önző dolog lenne. Tudja, hogy ezzel mekkora terhet róna rá?"
"- A világ egyik legszebb dolga a szerelem, ha nem a legszebb, de ha úgy véljük, hogy a boldogságunk vagy a boldogtalanságunk csupán egyetlen emberen múlik, becsapjuk magunkat."
"- ...És az sem titok, hogy megint rosszul alszik, ha alszik egyáltalán.
- Persze, hiszen nincs mellettem a nő, akit szeretek. Olyan érthetetlen a dolog?"
"- ...Ne nyavalyogjon, inkább segítsen neki. Nemcsak szép fickó maga, hanem értelmes is. Hát, használja ki az adottságait."
"- Erzsébet, tudna maga engem egy kicsit szeretni?
Erzsi megcirógatta a tarkóját.
- Szeretné, ha szeretném? - kérdezte búgva."
"...amikor egy mély, bársonyos hang is felcsendült, megállt a levegő a teremben és minden szem a századosra tapadt. Ő azonban csak egyvalakinek énekelt."
"...egy fehér hátú fakopáncs hangos kopogással biztatta a piros sapkás harkály rokonait: gyertek, megmozdult a világ, és a nedves fák kérge alatt a megannyi bogár meg kukac."
Epilógus
Havelka Erzsébet és Berczelédy Bálint 1933 őszén, egy héttel a trafikos kisasszony menyegzője után szerelmi házasságot kötött. Bálint a hónapokon át tartó kemény gyógytornának és az új protéziseinek köszönhetően két lábon állva várta az oltárnál a menyasszonyát... Medgyessy Ottíliától egy perzsa kismacskát kaptak ajándékba, akit a férj majdnem húsz éven át kényeztetett. Erzsi egész életében ápolónőként dolgozott.
