.png)
Isten hozott Gyémántföldön, ahol a Királynő álma a te rémálmod...
A tizennyolc éves Hófehérke az egyik pillanatban egy almába harap, a következőben pedig pislog egyet, és egy elvarázsolt, veszélyes álomvilágban találja magát. Hamarosan kiderül, hogy a Királynő mérge nem csupán örök álmot bocsájtott rá; Gyémántföldre száműzte a tudatalattiját - egy drágakövekből készült világba, amely otthont ad a Királynő legveszélyesebb teremtményeinek.
Miután találkozik másokkal is, akiket gonosz mostohája átka sújt, ráébred, hogy csak úgy mentheti meg a Gyémántföldön ragadt embereket és való világbeli királyságát, ha vállalkozik rá, hogy felkutatja a legendás Rubinszívet.
Hófehérkének és új barátainak életveszélyes próbatételekkel kell szembenézniük az utazás során. De van valami, ami a drágakövekből készült lényeknél is szörnyűbb, és lehet, hogy a veszély egészen közelről leselkedik rájuk. A hercegnőnek óvatosnak kell lennie, mert Gyémántföldön semmi sem az, aminek látszik.
Lauren Blackwood egy jamaikai-amerikai író, aki romantikával teli fantasy regényeket ír a legtöbb korosztály számára. Amikor épp nem ír, zenész és igazi tiramisu-ínyenc.
Számos megfontolandó és követendő, mély gondolatot megfogalmaz, középpontba a jóságot és kedvességet állító, a fegyvereket és erőszakot elutasító írás.
 |
"- A remény elvesztése a vég kezdete. Nem adhatjuk fel. Tovább kell próbálkoznunk." ~ "...a gonosz dolgok is lehetnek gyönyörűek. Erre maga a Királynő volt a legjobb példa." |
Lauren Blackwood ifjúsági regénye szórakoztató, építő gondolatokkal teli, szép olvasmány. Egy nem mindennapi Hófehérke-történet, mely a legújabb feldolgozás karaktereit állítja a középpontba, de nem emeli ki túlságosan is hangsúlyosan a Disney által MA képviselt, sokszor félresikerült értékeit...
A kötet önállóan is olvasható olvasmány, nem szükséges hozzá a 2025-ben mozikba került film cselekményének ismerete, bár nagy valószínűséggel az újonnan behozott - itt a cselekményben csupán utalás szintjén megemlített - karakterek teljes személye azoknak lesz a leginkább kristálytiszta, akik látták a filmet is.
Mondhatnám, hogy ez a regény valószínűleg a legújabb feldolgozást ismerőknek szól, s bár vitathatlan, hogy a film megjelenése miatt íródott, de nem érezném pontosnak és igaznak ezt a kijelentést, hisz én magam is a film megtekintése nélkül vágtam bele, és semmiféle hiányérzetem nem volt. A történet érthető, a cselekmény egy az egyben az írónő fantáziájának terméke, aki az általa megtermtett karakterekkel dolgozik, s csupán Hófehérke személye "változatlan" az eredeti szereplőgárdából.
"Változatlan". Miért is teszem ezt a szót idézőjelbe? Nos, azért, mert Hófehérke karaktere a mai feminista korban óriási változáson ment keresztül, s itt egy modern kori harcost, a népéért küzdő vezetőt láthatunk, aki nem az eredeti mese bájos, aranyos hercegnője. Jelen feldolgozásban nincs is ezzel semmi probléma, a karakter - a filmben megformáló színésznő arcát teljes mértékben kizárva a fejemből - szerethető; új kalandja izgalmas, egyedi és érdekes.
Blackwood in medias res kezdéssel csap a történetbe, ahol Hófehérke már beleharapott a mérgezett almába, s egy különös helyen "tér magához". A teste bár alszik, a tudata nagyon is éber, s a Királynő gonoszságának nincs is ékesebb bizonyítéka annál, minthogy áldozatai számára egy olyan börtönt alkotott meg, ahonnan nincs kiút...
Gyémántföldön meghalt a remény. Ez az a hely, ahol a fák, bár igazinak tűnnek és égig nyújtózó zöld ágaikkal varázslatosan festenek, ám ebben az átkozott világban a természet és az élőlények is kristályokból, drágakövekből állnak, az állatok barátságtalanok, s az emberek egy védett faluban laknak, ahol a kiéhezett farkasok nem támadhatják meg őket. Ide kerül Hófehérke is, aki a gyémánterdőben való felébredését követően rögtön belebotlik egy dühös farkasba. A lányt egy fiatalember, Henry menti meg, akinek a szívében bár pislákol még a remény a hazajutásra, mégis fásult, lemondásokkal teli életet él, s csupán úgy bírja egyre tovább és tovább, ha egy-egy éjszakára elfelejt mindent...
Gyémántöldön hiába szép a táj, minden romlottságtól bűzlik.
Hófehérke - apja bölcs tanításait követve - meg kívánja menteni népét a Királynő zsarnoksága alól, s most a csapdába esett emberek megmentésének terhét is magára veszi. Eleinte bár úgy tűnik, nincs kiút, az emberek mégis elkezdenek suttogni az elrejtett, titokzatos Rubinszívről, a menekülés egyetlen lehetséges eszközéről, amit a királynő rejtett el. A rubinhoz vezető út nehézségekkel, küzdelmekkel teli és a hősnek, aki rálép erre az ösvényre, három próbát kell kiállnia.
Hófehérke, Henry és Egér, a múltját nem ismerő, Gyémántföldön legrégebb óta bebörtönzött kislány társaságában elhagyja a biztonságos falut és a Rubinszív nyomába ered...
A regény rendkívül olvasmányos és kalandokkal teli. A cselekmény nagy részét a próbák teszik ki, az azokra való rátalálás, a megoldások keresése, a nehézségek legyőzése, melyek végül a hazaúthoz vezetnek. Hófehérke tulajdonképpen az idő nagy részében a Királynő elleni csatáját vívja, hol tettekkel, hol gondolatban, mely bár eleinte egyoldalúnak és lehetetlennek tűnik, mégis - ahogy az már a mesékben lenni szokott -, a jó felülkeredik a gonoszon, s a tiszta lélek győzedelmeskedik. A hercegnő kedvessége, jósága, akaratereje és határtalan hite itt bátorsággal és elszántsággal társul, ugyanakkor valódi kora meglátszódik sokszor gyermeki és kusza gondolataiban, néholi vakságában.
A történet egyik legnagyobb erőssége, hogy mellőzi a szerelmi szálat, s helyette egy igaz barátság kialakulásának szép útját tárja az olvasó elé. Bár a filmbe írt Jonathan, a bandita karaktere visszaemlékezéskeben, néhány mondat erejéig felbukkan, a történetet a barátság erős köteléke itatja át. Ennek kifejezetten örültem, s bíztam benne, hogy Henry, a férfi főszerepben tetszelgő fekete fiú nem lép be a hősszerelmesek sorába - szerencsére nem is kellett csalódnom. Egy-két jelenettől eltekintve meg voltam elégedve, az igaz csók említésénél picit rezgett a léc, s csak remélni tudtam, hogy az írónő nem rontja el megingással, megcsalással, szerelmi háromszöggel az egészet...
Hófehérke és Henry barátsága egy jól felépített szála a történetnek. A fiú alatt szinte az egész cselekmény folyamán rezeg a léc, hol kedvelhető, pozitív karakter, hol idegesítő figura, de összességében, a történet végére érve kiforrja magát, s szerethető, inkább a pozitív irányba mozduló segítővé válik. Kapcsolatuk korántsem zökkenőmentes, a fiú kardforgató, a hercegnő pedig elítéli az erőszakot, aki a legtorokszorítóbb pillanatban sem hajlandó arra, hogy a Királynő eszközeivel éljen, ezzel mentve meg mindnyájukat. Henry gúnyneveket ragaszt a lányra, bár később már kedves megszólításként használja, de ahogy tárul fel a fiú múltja előttünk, úgy érteni meg jobban az ő tetteit is. Hisz ne feledjük, a Gyémántföldön ragadt emberek fájdalmasan tudatában vannak annak, hogy csapdában rekedtek és kísérti őket múltjuk és igazi életük emléke.
A Királynő által megteremtett Gyémántföldét az írónő csodásan felépítette. A leírások, valamint a szereplők érzésvilága alapján elhihető, hogy az álomvilágban ragadt emberek egy ilyen borzalmakkal teli világban kénytelenek létezni, ahol bár közvetlen veszély nem fenyegeti őket, hisz a farkasok támadása is elkerülhető, s így fizikai sérüléseik nincsenek, nem kell aludniuk és enniük, a lelkükre mégis örök kínzás vár. Ennél talán a fizikai kínzás is elviselhetőbb volna számukra...
A Királynő szelleme egész végig jelen van, s bár fizikailag nem jelenik meg, mégis érezzük őt mindenhol. Ez borongós, szorongató, fojtogató atmoszférát teremt - főleg az utolsó próba idején -, a fenyegetettség pedig tapintható a levegőben. A cselekmény csattanója felettébb erősre sikeredett, az olvasó az igazság pillanatának JELENETE alatt szinte libabőrössé válhat, mikor a lélekdarabka felfedi igaz valóját...
Bár a hős útját Hófehérke járja végig, az egész történet során a levegőben érzékelhető egy kérdéskör. A hercegnő önmagát és egész királyságát szeretné megmenteni, akik mellé mellszélességgel csatlakoznak a Gyémántföldön ragadt emberek. A Rubinszív megtalálásával azonban adódik a kérdés, ki mentsen meg kit - ki használja az álomvilágból kiutat jelentő kívánságot? A való világban Hófehérke arra vár, hogy Jonathan megmentse őt, s neki magának a menekülési útja mindig is az igaz szerelem csókja volt...
Azt hiszem nem árulok el nagy titkot, hiszen tudjuk, hogy a Királynő legyőzettetik a mesében, hogy az emberek megmenekülnek és visszakerülnek a valódi életbe. Az írónő arra azonban már nem ad választ, hogy az álomvilágban történt eseményekre bárki emlékszik-e majd. Hófehérke és Henry találkoznak a valódi világban, vagy a barátságuk egy rövid kaland volt csupán Gyémántföldén, ami aztán örökre a feledés homályába vész? Ezt mindenki döntse el talán maga...
Az Egy igaz szív egy szerethető, olvasmányos kalandregény a mesék kedvelői számára. A mai ifjúságnak íródott, s nem ledegradáló módon, de észrevehető rajta a túlmagyarázás... Az írónő mindent megfogalmaz és leír, a konklúziók feketén-fehéren az orrunk előtt állnak, az értékes gondolatok mind dőlt betűvel szedettek. Sajnos nem hagy semmit az olvasó gondolatainak, nem kell morfondírozni, töprengeni, mélyebben elgondolkodni kérdéseken, maximum egy-egy kiemelt gondolaton lehet elrévedezni. A követendő, példamutató tanácsok - melyek szerint az életet élnünk kellene - szintén dőlt betűkkel kapnak hangsúlyozást, ezeket egy újabb regény írása során hanyagolhatná az írónő, s elengedhetné az olvasói kezét...
Kétségtelen, nem a klasszikus Disney mese rajongóinak készült a modernebb felfogás és megjelenítés végett, de meglepően jól sikerült és korántsem olvasás nélkül elítélendő és tűzbe vetendő történet. A magyar fordításra nem lehet panasz, semmi sem akasztott meg olvasás közben, amiért külön dícséret jár!
Nem egy mindent elsöprő írás, de ötletes és mer új gondolatokkal játszani. A Twisted Tale - Sorsfordító történetek - nyomába nem ér, de eredeti alapötlete végett mindenképpen a jó adaptációk táborát erősíti!
Értékelés:
A könyvet köszönöm a Manó Könyvek kiadónak!
Idézetek
"Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy lány, tele vágyakkal. Egyszer mély álomba merült... és amint kinyitotta a szemét, egy rémálomban találta magát."
"Mégis, volt valami veszélyes a mindent átható szépségben... valamiféle természetellenes, lényegi romlottság."
"Üdvözlet Gyémántföldön, ahol az ő álma a te rémálmod!"
"- A jó varázslat mindig legyőzi a rosszat..."
"...néha a legnehezebb dolgok a legfontosabbak."
"De mi ezen a furcsa? (...) Az, hogy valaki nem beszél, nem azt jelenti, hogy nem is tud."
"...az örömre mindig érdemes időt szakítani."
"- Semmi sem tart örökké."
"Minden helyen vár ránk az öröm, csak tudnunk kell, hol keressük..."
"...a legendák idővel egyre túlzóbbá válnak."
"- Ha valaki dühös - mondta, - annak mindig oka van."
"- Nem minden problémát lehet karddal megoldani - mondta Hófehérke, alig észrevehető mosollyal. - Általában az igazságosság és a kedvesség is működik, talán még jobban is."
"A részleteknek nincs jelentősége, gondolta Hófehérke. Csak a túlélés számít."
"Nem lehet folyton aggódni."
"- Ezen a vidéken csakis a varázslatban bízhatom."
"- Legalább nem nyolcadik Henry vagy, mert az nagyon idegesítő lenne."
"Óvakodjon mindenki, aki belép ide!"
"- A reménynek semmi sem szabhat korlátot. Ha engem kérdezel, sosem fogy el."
"Amikor a kedvesség uralkodott, a félelem helyett, amit a Királynő mindenkibe beletáplál..."
"- Hiányzik az otthon, a barátaim, a királyságom. Hiányzik a természet illata. Hiányzik az almás pite. Nincs abban semmi gyerekes, ha hiányzik valami, amit elveszítettél. Hisz emberek vagyunk."
"- ...Valahogy muszáj normálisnak éreznem magam."
"- A remény elvesztése a vég kezdete. Nem adhatjuk fel. Tovább kell próbálkoznunk."
"- Nem egy herceghez kell hozzámenned?
- Szerintem egy hercegnőnek ahhoz kell hozzámennie, akit szeret. Vagy nem is kell megházasodnia, ha nem szeretne. Joga van ahhoz, hogy a saját szabályai szerint élhessen."
"...a gonosz dolgok is lehetnek gyönyörűek. Erre maga a Királynő volt a legjobb példa."
"- ...a többi próbánál minden szó jelentett valamit. Becsületes, bátor... igaz."
"- Ez az utolsó próbatételed? - ... - Ha csak ennyit tartogattál a számomra, tudd, hogy nem lesz elég, hogy elpusztítsd a lelkemet!"
"- Nem félek tőled - ... - Te félsz tőlem?"
"A tükörkép arcán az az ördögi-édes kifejezés ült, melyet Hófehérke a fél életében látott.
A Királynő arca volt az."
"...nem kell lesüllyednem a királynő szintjére ahhoz, hogy elérjem, amit akarok. Nem kell háborút indítanom, hogy megmentsem a királyságomat a mostohaanyám rémségeitől. Csak olyannak kell lennem, mint az apám: becsületesnek, bátornak... és igaznak."
"Hófehérke úgy érezte, hogy a Rubinszív minden árnyékot eltörölt Gyémántföldről. Hisz közelgett a reggel. Az arany napsugarak mindent beragyogtak körülöttük, elűzve a sötétséget.
Hiszen győztek."
"Igaz barátok voltak, és remélte, hogy a szíve mindig emlékezni fog rájuk, akkor is, ha az elméje elfelejti őket."
"- Vigyél minket haza, Csillagcsepp!"
"Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy lány, tele vágyakkal, aki mély álomba merült... majd felébredt, hogy jobbá tegye a világot."
