.png)
Elizabeth Lim So This Is Love c. Hamupipőke története - mely a Twisted Tale kiadói sorozat egyik legújabb tagja -, idén tavasszal jelent meg külföldön, s vándorolt el az én postafiókomba is, melyet előrendelő lévén a megjelenéssel egy időben kaptam kézhez. :3
Walt Disney Hamupipőkéje gyermekkorom óta az egyik kedvenc történetem, Hamupipőke pedig az egyik legkedvesebb hercegnőm, így végtelenül boldog voltam, hogy idén a Disney Press a bájos üvegcipellős leány történetét dobja piacra - a könyvsorozattól már megszokott lélegzetelállító borítóval! ❤
A Manó Könyvek kiadó rendkívül gyorsan, mintegy fél év elteltével elhozta nekünk a magyar fordítást is, mely október elején jelent meg Ez hát a szerelem címmel. Mivel az eredeti kiadásról nem készült értékelés, fogadjátok most szeretettel a magyar kiadásról szóló véleményem, mely rendkívül minőségi fordítást kapott!
"Összeszedte minden erejét, a cipellőt a feje fölé emelte, megnézte, mint törik meg a kintről beszűrődő fény a szivárványos üvegen, mely úgy csillogott, mint a gyémánt.
Aztán a falhoz vágta.
Ezer szilánkra tört."
A Manó Könyvek Sorsfordító történetek címen dobta piacra legelső élfestéses Twisted Tales kötetét idén tavasszal és a sort Mulan történetével kezdték. A Fénytörések c. rendkívül izgalmas regényt a Jégvarázs csodás története követte Ne érezz, ne kérdezz! címen, míg most októberben, megkaptuk a harmadik kötetet is - amiért véleményem szerint a magyar olvasóközönség nem lehet elég hálás...
Egyazon sorozat három különböző kötete egy éven belül Magyarországon nem gyakran jelenik meg egyik kiadó jóvoltából sem, s míg én, illetve néhány könyvmolytársam bátran olvassuk az eredeti, angol nyelvű kiadásokat, addig rengeteg magyar az anyanyelvén való olvasásra esküszik - ami valljuk be, valóban sokkal kényelmesebb. Éppen ezért, úgy vélem, a Manó Kiadó megérdemel egy nagy tapsvihart, hiszen rekord sebesség alatt, parádés minőségben adták ki gyermekkorunk kedvenc hercegnőinek "megbolondított" történetét, mely kötetek közül mindenki megtalálhatja a maga kedvencét...
"Eszébe jutott, hogy elhagyhatná az otthonát, és megvalósíthatná az álmait. De még nem volt elég bátor ahhoz, hogy az álmai útját járja."
Elizabeth Lim története a herceg tiszteletére rendezett bálon veszi kezdetét, ahová Hamupipőke - mint tudjuk -, késve érkezik... Ezt követően szemtanúi lehetünk a mesében felcsendülő So This Is Love címet viselő gyönyörű dal alatt látott jeleneteknek, mely során Hamupipőke és Károly herceg a kertben sétálva beszélgetnek. Hamupipőke végtelenül boldog, hiszen Tündérkeresztanyjának hála eljutott a bálba, ahol minden csupa pompa és ragyogás. A lány azonban mindennél többre értékeli a gyönyörű kertet, a néhány szabadon töltött órát - távol a Mostohától - és a táncot, mellyel a mellette sétáló jóképű ifjú megtisztelte. A néhány röpke pillanatig tartó beszélgetés során Hamupipőke és Károly herceg is érzi, hogy egymás személyében végre rátaláltak arra, akire egész életükben vártak és elcsattan az első szerelmes csók, ám a toronyóra éjfélt üt...
Hamupipőke kétségbeesetten menekül és elhagyja fél pár üvegcipellőjét, ám szerencsésen hazaér, mielőtt Lady Tremaine megérkezne a lányaival, majd nyugovóra tér...
Másnap Hamupipőke napja ugyanúgy indul, mint mindig, ám azelőtt, hogy felszolgálhatná kegyetlen családjának a reggelit, a Mostoha izgatottan meséli, hogy Aurelais trónörököse, Károly herceg a titokzatos üvegcipellős lányt keresi, aki elhagyta fél cipellőjét a bálban! A nagyherceg pedig házról-házra jár és az ország összes hajadonára felpróbálja az üvegcipellőt. Akire az üvegcipellő ráillik, az a lány lesz a herceg felesége!
Hamupipőke arcából minden vér kifut míg a Mostoha szavait hallgatja, hiszen álmában sem gondolta volna, hogy magával a herceggel ismerkedett meg! A Mostoha - a lány különös viselkedését látva - bezárja Hamupipőkét a toronyszobájába, s teszi ezt a számára legalkalmasabb pillanatban, hiszen Ferdinánd, Malloy nagyhercege éppen ekkor kopogtat be a ház ajtaján!
A mesével ellentétben azonban Hamupipőke nem tud megszökni a toronyszobából és összetört szívvel nézi végig, amint a nagyherceg fogata távozik... A Mostoha mindent tönkretett és a herceg most már sohasem tudja meg, hogy ő az a lány, akit keres...
"– Érdekes ifjú hölgy ez a te hajadonod – nevetett kedélyesen a király. – Sok dolgot hallottam már életemben, de ez az üvegcipellő! Ne búsulj, fiam! Megtaláljuk. Nem juthatott messzire, ha üvegen jár. Ráadásul fél cipőben!"
Elizabeth Lim története itt szakít végleg a mese folyamával s mivel Hamupipőke nem próbálhatja fel az üvegcipellőt, a boldog befejezésre még várnunk kell...
Hamupipőke bár összetörik, tudja, hogy erősnek kell lennie és bármit is hozzon az élet, szembe kell néznie vele, ahogy a Mostohával is, aki pontosan tudja, hogy nevelt lánya volt ama titokzatos hercegnő, akit a királyfi égen-földön keres...
Lady Tremain ördögien gonosz tervet sző, melyet Hamupipőke csak úgy tud megakadályozni, ha saját kezével zúzza ezer szilánkra nem csupán a birtokában lévő fél pár üvegcipellőt, de ezzel együtt a szabadságról és boldogságról szőtt álmait is... Miután Hamupipőke összezúzza a cipellőt, a Mostoha úgy dönt, eladja a lányt, akit a lehető legmesszebb akar tudni Aurelais-tól. Éjjel egy férfi érkezik a lányért, akit összekötözve a kocsijára dob és kifelé indul vele a városból. Hamupipőke azonban minden erejével küzd a szabadságáért, s úgy tűnik, az időjárás is az ő oldalára áll, hiszen hatalmas vihar támad, melynek zajában a férfi nem hallja, hogy Hamupipőke lezuhan a kocsiról. Miután a rémült lány megbizonyosodik afelől, hogy a kocsi nem fordul vissza érte, hűséges kutyájával, Brúnóval a városba, Valors-ba sétál és éjszakára meghúzza magát egy üzlet kirakata előtt.
Másnap Hamupipőke Brúnó ugatására és egy lány hangjára ébred, aki először nem is sejti, miért viselkedik vele ilyen különösen egy kóbor kutya, ám amikor meglátja a piszkos és elgyötört lányt az utcán, rájön, hogy a kutya csupán fel szerette volna hívni a figyelmét valakire...
A lány Louisa néven mutatkozik be és éppen késésben van a palotából, ahol a varrónőként dolgozik. Miután Louisa megtudja, hogy Hamupipőkének nincs hova mennie, felajánlja, hogy tartson vele a palotába, ahol megpróbál munkát szerezni neki a nagynénje beleegyezésével. Hamupipőke nem is lehetne ennél boldogabb, hiszen nem csupán arra nyílik alkalma, hogy újra találkozzon a herceggel, de lehetőséget kap egy új, boldog életre is - távol a Mostohától...
"– Pierre volt olyan kedves, és elcserélte velem a ruháját a bál idejére. Meg kell mondanom, néha nagyon jól jön, hogy a kísérőm hasonlít rám. – A fehér álarcos fiatalember felé intett, aki mereven állt a király trónja mellett, miközben bemutatták neki a hölgyeket. A hercegnő egyértelműen arra várt, hogy a királyfi felkérje táncolni, Pierre azonban csak az ásításait igyekezett elfojtani. – Túlságosan jól játszik engem – állapította meg Károly lenyűgözve."
"Még most, napokkal a kutatás lezárása után is, ha lehunyta a szemét, női lábfejeket látott maga előtt. Fülében a hölgyek metsző kiáltása visszhangzott: „Az én cipellőm! Ez az én cipellőm!”
Rémálmai voltak, mindenhol csak lábfejeket látott. Nagy lábak, kis lábak, lábujjak, sarkak, bőrkeményedések, bokák…"
Elizabeth Lim halhatatlan történetet alkotott! Az Ez hát a szerelem a Twisted Tale sorozat egyik legkiemelkedőbb darabja, mely angol és magyar nyelven is elvarázsolt! ❤
Az írónőt páratlanul zseniális elmével és kreativitással áldotta meg a sors és egy olyan kerettörténetet kreált, melynek minden sorát élvezet olvasni.
Az Ez hát a szerelem nem csupán Hamupipőke életét mutatja be a palotában, s nem is csupán annak lehetünk szemtanúi, miként is talál egymásra a Mostoha közbelépését követően a két szerelmes szív, de többet megtudhatunk a tündérek világáról, valamint a Mostoha tetteinek hátterében álló okokról és ha mindez nem lenne elég, egy hatalmas összeesküvés kellős közepén is találjuk magunkat... Hamupipőkének minden bátorságára szüksége lesz, hogy megmentse azokat, akiket szeret...
"Olyan jó volt a palotán kívül lenni, messze az illatosított csarnokoktól, felmenői hatalmas portréinak fürkésző tekintetétől, és a vállát nyomó felelősségtől.
Milyen jó érzés volt megpróbálni elfelejteni, ha csak egy pillanatra is, hogy a palotát körbevevő magas fák és szépen nyírt sövények azért vannak, hogy őt odabent tartsák, míg mindenki mást kívül rekesztenek."
Történetünk színhelye Aurelais királysága, ahol György király uralkodik, s bár a király nem látja, de a hatalom valójában Ferdinánd nagyherceg kezében van, kinek barátságában és hűségében a király vakon bízik... Valors népe azonban szenved a magas adók és az éhezés miatt, s immáron nyoma sincs annak a virágzó birodalomnak, amit egykoron a varázslat itatott át... Ferdinánd apja maga űzte ki a birodalomból a tündéreket, akiknek túl sok beleszólásuk volt a politikába, s mivel önnön hatalmát veszélyeztették, lépéseket tett az eltávolításuk érdekében... Ferdinánd pedig immáron apja nyomdokaiba lépett, maga mellé állította a királyi tanácsot, ám most, hogy Károly herceg hazatért, nem várt nehézségekkel találja szemben magát, ugyanis a herceg megveti őt és kristálytisztán látja a férfi valódi jellemét...
A palotában töltött idő alatt Hamupipőke megtudja, hogy tündéreknek tilos a királyság földjére lépni, ez által Tündérkeresztanyja, Lenore óriási veszélynek tette ki magát, hogy a lány életébe egy csipetnyi boldogságot lopjon...
Történetünk kezdetén Orlanne hercegnője, György király nővére, Ginevra meghívást kap a palotába, ahonnan évekkel ezelőtt száműzték őt... A hercegnő kifejezetten Károly herceg hazatérése miatt érkezett, ám jelenlétének valódi okát homály leplezi...
Hamupipőke a kegyetlen zsarnok hírében álló hercegnő személyes szobalánya lesz, aki - bár igyekszik titkolni - pillanatok alatt megkedveli az okos, nem mindennapi leányzót... Miközben Hamupipőke megpróbálja példaértékűen végezni a munkáját, megkísérli kideríteni, miért űzték el a tündéreket és megesküszik, hogy minden tőle telhetőt megtesz, hogy Lenore visszatérhessen Aurelais földjére...
"Hamupipőke szívéből lassan eltűnt a magány, mely évek óta rágta."
Elizabeth Lim - legnagyobb sajnálatomra - szereti elhagyni a fontos mellékszereplőket és újakat alkotni a helyükre... Ahogy Mushu nem kapott teret a Reflection-ben, úgy Guszti és Jackie is száműzésre került Hamupipőke történetéből, akik egyébiránt a mese szívét adják...
Ettől eltekintve azonban az írónő által teremtett mellékszereplőkre egyáltalán nem lehet panaszu, s bár egy picit szomorú vagyok Guszti hiánya miatt, a remek cselekmény kárpótolt, minek következtében csak meg kell bocsájtanom az írónőnek... ^^
A megjelenés pillanatában soha egyetlen pillanatra sem jutott eszembe, hogy az írónő a nagyherceget teszi meg főellenségnek, akit én világ életemben nagyon szerettem. Ferdinánd noha mindig is egy kicsit fenn hordta az orrát és felsőbbrendűségi érzése megkérdőjelezhetetlen, alapvetően egy jólelkű, komikus színfoltja volt a mesének. Éppen ezért eleinte nehezemre esett főellenségként tekinteni rá, ám a karakter, akit Lim az eredeti figurából megalkotott, tökéletes negatív ellenféllé vált - ennek ellenére nem tudtam őt gyűlölni...
Kétségtelen, hogy Lim rengeteg ihletet merített a Kenneth Branagh által rendezett, 2015-ben bemutatott élőszereplős feldolgozásból - mely szintén hatalmas szerelmem... Az egerek névtelenné tétele, a nagyherceg, mint negatív karakter, a hercegnő, akit mindenáron Károlyhoz szeretnének feleségül adni - mind-mind megerősítik ezt a gondolatomat, ám én ezt egyáltalán nem bánom.
Lim teljes egészében önálló karaktere, Orlanne hercegnője azonban a zsémbesnek tűnő nagynéni szerepében, a maga sziporkázó humorával, okosságával és kedvességével üde színfoltja a regénynek, ahogy a Tündérkeresztanya, Lenore karaktere is igen megkapó lett.
A regény cselekményét átitatja a titok, a varázslat, az összeesküvés fojtogató légköre és maga a szerelem. ❤
Hamupipőke és Károly herceg mindig is gyönyörű párt alkottak, akiket szívemből szerettem. Disney korai meséiben sajnos gyakorta rendkívül keveset kapunk a hercegek jelenlétéből és néha még maga a főszereplő jelleme is háttérbe szorul, ám Elizabeth Limnek megvolt rá a lehetősége, hogy eddig, még soha nem látott módon engedjen bepillantást főhőseink lelkébe és jellemébe, akik egy ilyen grandiózus cselekményszállal mindketten csak nyerni tudtak...
Hamupipőke az édesapja halála után folyamatosan tűrt és mindenben alávetette magát mostohái akaratának. Kedvessége, jólelkűsége nem engedte, hogy bátorságot gyűjtvén maga mögött hagyja a családi házat, ahol szülei szeretetben felnevelték őt, s inkább a saját családja szolgájává vált. A regényben el is hangzik, hogy a lány nem érezte még kellően bátornak magát ahhoz, hogy jobbra fordítsa a saját életét, ám mindenki életében eljön az a pillanat, mikor összegyűjti minden bátorságát, szembeszáll a félelmeivel és az ellenségeivel és a saját boldogságának beteljesülését hozó ösvényre lép. Hamupipőke mindig is rendkívül erős személyiség volt, akit sokan félreismernek. Elizabeth Lim kibontakoztatta a lányban rejlő lehetőségeket, s most láthatjuk igazán Hamupipőke valódi bátorságát és okosságát.
Károly herceg személyében egy végtelenül gyengéd és jólelkű, egy nemes, tiszta szívű fiatal férfit ismerhetünk meg, aki a nép érdekeit tartja szem előtt. Károly hosszú éveken át tanult messze földön, hogy majdan a kormányzást átvéve a legjobbat tudja biztosítani a népének, ám Ferdinánd úgy érzi, hogy a herceg gyenge kezű, túlságosan ártatlan és tiszta, aki a pórnép jólétét helyezi a nemesség jóléte elé... A herceg valóban egy kedves, szívében és elméjében ezernyi példaértékű tervet fontolgató személy, aki még csak a szárnyait próbálgatja a politika kegyetlen világában - ám minden uralkodónak szembe kell néznie a nehézségekkel és a saját bőrén kell megtanulnia, ki barát és ki ellenség... Károly már az első pillanattól fogva átlát Ferdinánd álcáján, s maga a nagyherceg is úgy gondolja, hogy a herceg veszélyes rá nézve, hiszen nem csupán az ötleteit veszi semmibe, de határozott elképzelései is vannak Aurelais jövőjéről...
Károly királyi pompában felnőve, az egyre magasabb és magasabb pozíciókat elérni kívánó emberekkel körülvéve nőtt fel, ezért nem meglepő, hogy vágyik a szabadságra és a valódi szeretetre. Ahogy Hamupipőkének, úgy Károlynak sem adatott meg, hogy sokáig élvezze az anyai szeretetet... Míg főhősnőnk édesapja meghal, addig a király mondhatni minden idejét lefoglalja a kormányzás, arról nem is beszélve, milyen szigorú szabályok uralkodnak a királyi családban... így végül mindkét főhősünk szülő nélkül marad... Károly a külföldön való tanulással szeretné megtapasztalni, milyen lehet, ha korabeli társai egyenrangú félként kezelik őt, ám egy herceg sohasem találhat igaz barátra - kivéve, ha a sors olyasvalakit sodor az útjába, aki nem tudja, ki is ő valójában...
Károly és Hamupipőke első látásra egymásba szeret, és a két magányos szív végre otthont talál egymás karjában, ám ez a csoda csupán két, a sors által megtépázott, tiszta szívű léleknek adatik meg... Hamupipőkét és Károly herceget nem csupán a szerelem gyönyörű érzése köti össze, hanem az igaz barátság is, hiszen saját boldogságuk kiteljesedése mellett, fáradhatatlanul harcolnak a nép jólétéért is...
Az írónő rendkívül ötletes hátteret alkotott Károly számára, kinek viselkedése teljesen egybevág a mesében látottakkal, míg néhány jelenete - aminek Lim parádés kreativitással adott hátteret - teljesen más színben tűnik fel előttünk, ám mindehhez elengedhetetlen a mese képkockáról-képkockára való ismerete... /Példának okáért, ha kíváncsiak vagytok rá, miért is ásítozik a királyfi a tiszteletére rendezett bálon, az vegye kézbe Lim kötetét... Garantáltan le fog esni az álla attól a magyarázattól, ami az írónő fejéből pattant ki.../
Hamupipőke és Károly herceg minden hibájukkal együtt szívből szerethető főhősök, kiknek jósága megváltoztatja Aurelais királyságát!
"– Nem emlékszem sok mindenre az anyukámról – kezdte Hamupipőke. – Csak arra, hogy minden este egy csalogányról énekelt altatódalt."
A magyar kiadásról
A kötetet Bús Teodóra fordította magyar nyelvre, kinek munkájával tökéletesen elégedett vagyok. Egyetlen modern kifejezést találtam csupán a szövegben, ami kizökkentett az olvasásból /gyomorliftezés/ és amit talán más szóval szerencsésebb lett volna helyettesíteni, de azt hiszem, hogy 440 oldalba egyetlen egy hiba belefér... ;)
Az élfestés pedig ismét szemkápráztatóan gyönyörűre sikerült és a kötet remekül mutat két testvére mellett a polcon. :3
"Ez megmagyarázza, miért nem találták meg az emberei Hamupipőkét. Kinek jutott volna eszébe egy egerek vonta tököt kergetni?"
A borító személyes kedvencem, melyről itt olvashatjátok részletesen a véleményemet.
Mindent összevetve úgy gondolom, hogy Elizabeth Lim a Disney mesék átiratainak egyik kulcsfontosságú figurája, aki páratlanul ügyes érzékkel nyúl hozzá rajongásig szeretett meséinkhez. Az írónő mind Mulan, mind Hamupipőke történetével csodát művelt és az eredeti történet mellé mi, rajongók egy-egy olyan csodálatos új megközelítést és lélegzetelállító cselekményt kaptunk, amiknek méltó helye van az eredeti mesék sorában!
"– Van, hogy a legromlottabb cselekedet mögött is jó szándék húzódik."
Az Ez hát a szerelem/So This Is Love kötetnek minden Hamupipőke-rajongó polcán ott a helye! Elizabeth Lim története méltó Disney eredeti meséjéhez, egy hihetetlen grátiszt ad a történethez és egyetlen pillanatra sem okoz csalódást! A So This Is Love számomra kétségtelenül 2020 egyik legjobb olvasmánya!
Értékelés: 5/5 üvegcipellő
Kedvenc kötet
Idézetek
"Az év ezen időszakának legfőbb eseménye közelgett – minden hajadon lány hivatalos volt a bálba, melyet György király palotájában rendeztek."
"– Ha csak egyszer táncolok… ha egyedül táncolhatok csak egyszer, már akkor boldog leszek! Szeretném tudni, milyen a szabadság, milyen érzés körbe-körbepörögni a holdfényben!”"
"Azt sem felejtette el, hogyan nézett rá a fiatalember: mintha Hamupipőkén kívül nem lenne más a bálteremben."
"– Mindenre emlékezni akarok, ami ma éjjel történt – mondta. – A keringőre, a virágokra, a szökőkutakra…
– És rám? – tréfálkozott a táncpartnere.
A lány mosolygott, de túlságosan félénk volt ahhoz, hogy válaszoljon. Igen, az ifjúra is szeretett volna emlékezni. Meg akarta jegyezni, hogyan fogta a kezét, gyöngéden és mégis határozottan – mintha soha nem is akarná elengedni. Emlékezni akart a gyöngédségre a hangjában, amikor hozzá beszélt; és arra, hogyan húzza fel a vállát, mikor Hamupipőke rámosolyog.
De még a nevét sem tudta!"
"– Szeretném megjegyezni, hogy milyen érzés, ha szeretnek – ismerte be végül a kezeit bámulva."
"Nem akart arra gondolni, hogy vissza kell térnie oda, ahol elhanyagolják és rosszul bánnak vele. Azt kívánta, bárcsak örökké tartana ez az éjjel."
"A férfi mély levegőt vett. – Az anyám azt mondogatta, hogy nagyon sokféle szeretet létezik. Feltétel nélküli szeretet, önszeretet, a családunk iránt érzett szeretet, a barátaink szeretete…, szerelem."
"–...Engem mindig emberek vesznek körül, de kevesen látnak… látnak bele a…
– A szívedbe? – kérdezte Hamupipőke.
A fiatalember ajka mosolyra görbült, de nem lehetett kiolvasni az érzéseit.
– Igen, a szívembe – mondta lágyan. Aztán megcsókolta Hamupipőkét.
Hamupipőkét még soha nem csókolták meg azelőtt, és szerelmes sem volt még. Ám amikor a fiatalember ajkai az övéhez értek, úgy érezte, mintha kivirágozna, mintha évek óta először éledne fel valami a bensőjében. Abban a pillanatban minden gondja és aggodalma szárnyakat növesztett, és elhagyta őt egy olyan mámorban, melyet régóta nem élt már át."
"Az árnyékban hirtelen megcsillant a lábán az üvegcipellő. Lehajolt, hogy felvegye.
Furcsa, hisz mindene eltűnt, csak a cipellő nem."
"Eszébe jutott, hogy elhagyhatná az otthonát, és megvalósíthatná az álmait. De még nem volt elég bátor ahhoz, hogy az álmai útját járja."
"Ma azonban a Mostoha egy olyan álmot vett el tőle, amelyről csak most kezdte hinni, hogy valóra válhat – és össze is zúzta. Hamupipőke nagyobb csapdában érezte magát, mint valaha."
"Amint a kulcs becsusszant a zárba, és elfordult a kilincsgomb, Hamupipőke mély lélegzetet vett, összeszedte minden bátorságát…
…és közben rettegett, hogy minden eddiginél nagyobb kelepcébe került."
"„A mai napon királyságunk teljes széltében és hosszában kutatás rendeltetik el. E keresés nyílt és egyetlen célja a következő: királyságunk minden hajadon lányának kivétel nélkül fel kell próbálnia a lábára ezen üvegcipőt; az egy, akinek a cipellő a lábára illik, lesz a kutatás tárgya, és haladéktalanul Ő Királyi Felsége, szeretett fiunk és örökösünk, a nemes herceg igaz szerelmének tekintődik.”"
"– Anya! – kezdte Anasztázia, és összefonta a karjait. – Ő lenne az üvegtopánkás lány? Ezt nem mondhatod komolyan!"
"Nem hagyhatta, hogy megtalálják az üvegcipellőt... Csak a cipő segíthet, hogy új életet kezdjen."
"Összeszedte minden erejét, a cipellőt a feje fölé emelte, megnézte, mint törik meg a kintről beszűrődő fény a szivárványos üvegen, mely úgy csillogott, mint a gyémánt.
Aztán a falhoz vágta.
Ezer szilánkra tört."
"Letaglózta az összezúzott cipellő látványa, és éles fájdalmat érzett a mellkasában. A cipő volt a kulcs, aminek segítségével megtalálhatta volna a fiatalembert, akivel a bálban találkozott; új életet kezdhetett volna, és megszabadulhatott volna a Mostoha zsarnokoskodásától."
"–... Nézz csak magadra! Semmi vagy! Egy árva, egy cseléd! Kinek kellenél? Ő királyi felségének biztosan nem.
Szavai Hamupipőke lelkébe tiportak, és a lány alig tudta megállni, hogy ne remegjen a hangja.
– Én… az apám lánya vagyok. A mostohalányod. Én a család tagja vagyok."
"–... Azt hiszed, hogy a tudatlanság ártatlanság."
"Talán Tündérkeresztanya is csak álom volt. Talán az egész – a bál, a herceg, a kastély – puszta képzelődés. Lehet, hogy másnap, mikor felkel, minden ugyanolyan lesz, mint azelőtt.
De mégsem. A herceg csókját még mindig az ajkain érezte, fülében pedig még mindig visszhangzott a dallam, amelyre együtt táncoltak. Ha más nem is, az üvegcipellőjének összezúzott maradványai biztosították róla, hogy minden valóság volt."
"– Oka van annak, hogy miért csak éjfélig tarthatott a varázs. Kölcsönzött mágia volt, mivel Aurelais-ban törvény tiltja a varázslást, a tündéreket pedig mind száműzték."
"– Légy bátor, kedvesem. A boldogság felé vezető út nem mindig könnyű."
"– A világ kegyetlen hely, Hamupipőke – mondogatta neki a mostohaanyja, amikor gyerek volt."
"„Egyedül kell megoldanom – gondolta csüggedten. – Nem várhatok mindig arra, hogy majd valaki megment.”"
"– Hogy lett az a neved, hogy Hamupipőke?
– Az igazi nevem Ella, amit az anyukám, Gabriella után kaptam. De évek óta nem hív így senki sem.
– Nekem tetszik a Hamupipőke – jelentette ki Louisa. – Nem értem, miért van benne, hogy „hamu”, de akkor is különleges név.
– Mindig a konyhában, a kályha előtt összegömbölyödve vártam, hogy az apukám hazatérjen az utazásairól – magyarázta Hamupipőke. – Előfordult, hogy elaludtam, és tiszta korom lett a ruhám. Egyszer, amikor apa letisztogatta, Hamupipőkének hívott, és azóta ez a nevem.
Az apukája ezzel a becenévvel fejezte ki iránta érzett gyengéd szeretetét. Csak a halála után kezdték el a neve miatt csúfolni őt a mostohanővérei és a mostohaanyja."
"A kastélyban ugyanaz a toronyóra szólt, ami Hamupipőkét is minden reggel keltette. A lány magában csak Jó Öreg Ünneprontónak hívta."
"– Őfelsége Károly Maximilian Alexander koronaherceg, III. György-Lajos Fülöp király fia, nemes királyfi és Aurelais trónjának szeretett örököse…"
"Hogyan is tudott volna elaludni? A legkevésbé sem akarta, hogy Ferdinánd találja meg jövőbeli mátkáját. Ő maga akarta felkutatni."
"„Ferdinánd a királyság legrátermettebb embere – mondta. – Meg fogja találni a hölgyet.”
A hölgyet.
Károly utálta, hogy még a nevét sem tudja.
Mindenki „rejtélyes hajadonnak”, „szökött hercegnőnek”vagy egyszerűen csak „üvegcipellős lánynak” hívta.
Számára azonban sokkal többet jelentett. Ő volt a lány, aki rabul ejtette a szívét. Bizonyára az igaz szerelme. Ám amíg nem látja viszont, addig nem lehet biztos ebben."
"– Érdekes ifjú hölgy ez a te hajadonod – nevetett kedélyesen a király. – Sok dolgot hallottam már életemben, de ez az üvegcipellő! Ne búsulj, fiam! Megtaláljuk. Nem juthatott messzire, ha üvegen jár. Ráadásul fél cipőben!"
"– A jóisten a tudója, nem lesz min nevetnem, ha Ginevra itt van – szakította félbe a király szárazon. – Amikor a nagynénéd legutoljára mosolygott, még megvolt az összes hajam! – Megpaskolta kopasz feje búbját."
"A herceg, kezét továbbra is ökölbe szorítva az istállók felé vette az irányt. A palotát ugyan nem hagyhatja el, hogy álmai hölgye után kutasson, de egy üdítő vágta a birtokon talán segít kitisztítani a fejét.
Még ha csak néhány órára is."
"Hamupipőke szívéből lassan eltűnt a magány, mely évek óta rágta."
"Hamupipőke már látta, de csak bólintott. Mit is mondhatott volna? Hogy két nappal ezelőtt egy elvarázsolt tökhintón jött fel ezen a csillagfényes úton?"
"– Hát nem figyeltétek a reggeli bejelentést? – érdeklődött Louisa. – Őfelsége élete szerelmét keresi!"
"– Ez az egész szörnyen romantikus! Azt mondják, a királyfi a világ végére is elmenne ezért a lányért. A Nagyherceg pedig éjt nappallá téve kutatja, de eddig nem járt szerencsével."
"...olyan volt, mint egy penna, hosszú és egyenes; a szeme pedig szürke, akár egy polírozott tollhegy."
"– Na, ne légy már ilyen kis egérke. Gyere ide, hadd nézzelek."
"– Elég csinos lány vagy, nem igaz? Okos tekintet, vidám, lelkiismeretes hozzáállás. Egyértelmű, hogy új vagy még a királyi udvarban. Ne hidd, hogy ettől jobban kedvellek. Ne hidd, hogy emiatt megbízom benned. De úgy tűnik, nincs más választásom, be kell érnem veled, igaz? Egy óra múlva ebédelek, és valakinek fel kell öltöztetnie."
"– Amíg nem szólok hozzád, szobor vagy – utasította a hercegnő. – A palotában minden szolgának láthatatlannak kell lennie. Ne lássuk, ne halljuk, észre se vegyük őket! Ezt jól jegyezd meg! Nem szeretnék kínos helyzetbe kerülni az öcsém udvara előtt."
"– Teljesen új szettre lesz szükségünk. Ha emiatt elkések az ebédről, hát legyen. Az öcsém várhat. Úgyis mindig a nők várnak a férfiakra – a változatosság kedvéért most fordítva lesz."
"Hamupipőke hátrapillantott, és majdnem megállt a szíve.
A folyosó másik végén maga a herceg állt!"
"Ahogy ismét meglátta, elöntötték az emlékek. Évek óta nem táncolt, és milyen csodálatos volt, hogy akkor vele lejtett először! Ha lehunyta a szemét, még mindig fel tudta idézni a bálterem illatát: vendégek százainak parfümje keveredett a csillogó padló enyhe citromillatával. Érezte a puha, rubinvörös szőnyeget a sarka alatt, és hallotta a bálterem magas mennyezetéről visszhangzó, andalító keringő dallamát. Milyen kedvesen bánt vele a herceg! Nyoma sem volt benne annak az arroganciának, amit Hamupipőke a trónörökösről feltételezett. Valószínűleg ezért nem is jött rá, hogy ő a királyfi.
És az a csók!
Pusztán az emlékétől elöntötte Hamupipőke arcát a forróság.
Legszívesebben azt mondta volna: „Felség! Felség, én vagyok a szökött hercegnő! Csak épp valójában nem vagyok hercegnő. Hamupipőke vagyok.” De ellenállt."
"Mielőtt elérte volna a folyosó végét, Károly herceg megtorpant.
Megfordult, és elindult visszafelé, majd megállt Hamupipőke előtt, aki visszafojtott lélegzettel hallgatta a fülében doboló vér zaját.
Rámosolygott, és valami megvillant sötét szemében – a felismerés szikrája.
Hamupipőke szíve majd kiugrott a helyéről."
"A szíve lassan megtelt bánattal, a torkát fájdalom szorította össze. Biztos volt benne, hogy a herceg felismeri. Vajon a paróka miatt nem történt így? „Miért nem vettem le? Miért nem mondtam valamit?”"
"Mély levegőt vett, és megpróbálta elhessegetni a szomorúságot, mely egyre csak gyűlt benne. Azt hitte, a herceg még parókában is felismerné… Lehet… lehet, hogy igazából sosem volt ez szerelem. Lehet, hogy csak azért keresteti, mert az apja azt akarja, hogy megházasodjon. „Mégis, mit számít? – korholta magát. – Itt a lehetőség, amire mindig is vágytam: hogy boldog legyek. Megszabadultam a mostohaanyámtól, és új életem van a palotában. Ostobaság lenne megkockáztatni, hogy mindezt elveszítsem, és összetörjem a szívem egy fiúért – legyen akár herceg, akár nem –, akit nem is ismerek. Többet nem keresem őt” – döntötte el, és elhessegette a Károly herceg körül csapongó gondolatait. Sokkal nagyobb szüksége volt egy állásra a hercegnő kísérőjeként, mint egy királyfira."
"Olyan jó volt a palotán kívül lenni, messze az illatosított csarnokoktól, felmenői hatalmas portréinak fürkésző tekintetétől, és a vállát nyomó felelősségtől.
Milyen jó érzés volt megpróbálni elfelejteni, ha csak egy pillanatra is, hogy a palotát körbevevő magas fák és szépen nyírt sövények azért vannak, hogy őt odabent tartsák, míg mindenki mást kívül rekesztenek."
"Ám rögtön, amint folytatta az útját, megbánta, hogy nem beszélt többet az új lánnyal.
Volt benne valami… a szemének kékje lebilincselte a herceget. Miközben beszélt hozzá, valamiféle szomorúság fátyolozta, de nem tudta megmondani, miért. Szíve mélyén szeretett volna visszamenni, és felvidítani a lányt.
Őrült ötlet jutott az eszébe. Semmi értelme nem volt, mégsem tudta kiverni a fejéből. Annyira ismerős volt az a lány…
Nem, lehetetlen, hogy ő az."
"A józan ész persze azt diktálta, hogy az ifjú hölgy, akivel táncolt, mégsem lehet nincstelen árva, az üvegcipellőjével, meg a sápadtkék ruhájával, ami úgy ragyogott, akár a holdfény.
De azok a szemek… Egyszerűen nem tudta kiverni a fejéből, úgy érezte, már látta őket valahol."
"A lány, akivel a bálban találkozott, az első olyan valaki volt, aki önmagáért akarta megismerni Károlyt, nem pedig azért, mert ő Aurelais koronahercege. A lánynak fogalma sem volt róla, ki is ő valójában. Károly sosem felejti el, milyen üdítő, milyen csodálatos volt egyszerűen csak beszélgetni vele.
A lányt nem érdekelte a rangja, és Károlyt sem a lányé.
Akármi – akárki – is ő, Károlyt teljesen meghódította.
De a lány eltűnt, és Károly minden nappal egyre jobban kétségbeesett, hogy sosem látja viszont."
"A királyfi mosolyogva emelte fel a fejét. Ismét elöntötte a határozottság és a remény.
Ha valaki segíthet neki megtalálni álmai hölgyét, az Ginevra néni."
"Minden szabad percét arra használta, hogy még egyszer lejátssza a fejében rövid párbeszédüket. Még mindig emlékezett rá, hogy repesett a szíve, mikor a királyfi megállt, hogy beszéljen vele. És arra is, mennyire összetört, mikor rájött, hogy a herceg egyáltalán nem ismerte fel őt. Még mindig fájt, ha erre gondolt."
"A mostohaanyja sosem olvasott; sőt, valahányszor rajtakapta Hamupipőkét, kitépte a kezéből a könyvet, és elégette. A palotában Hamupipőke már jó néhányszor belelesett Ginevra hercegnő regényeibe, és néhány percig távoli kalandokkal kényeztette magát. Úgy vélte, aki ilyen nagyszerű történeteket olvas, az nem lehet annyira rossz ember."
"„A királyfi! – ábrándozott sóhajtva Hamupipőke, miközben egy gyöngyökkel kirakott hajtűt nyomott a hercegnő kontyába. – Fogalmam sincs, miért gondolok rá még mindig. Talán csak abba szerettem bele, amit képzelek róla, és ő is abba szeretett bele, amit képzel rólam. És így fel sem ismeri a valódi énemet.”"
"– Már kezdem érteni, miért nem tettem be ide a lábam olyan sokáig. Ez a palota az unalom fővárosa."
"– Hozz inkább valamit a könyvtárból. Á, inkább kettőt. De valami kalandosat hozz – legyenek benne kalózok, lefejezések meg kincsek.
Hamupipőkének sikerült megállnia, hogy felvonja a szemöldökét."
"– Sokkal jobban szeretem a kutyákat, mint az embereket – mondta a hercegnő. – Mégpedig azért, mert nem hagynak olyan sokszor cserben."
"– Nem emlékszem sok mindenre az anyukámról – kezdte Hamupipőke. – Csak arra, hogy minden este egy csalogányról énekelt altatódalt."
"– A legtöbb kísérőm úgy rendezte el őket, mint a virágokat, szín és méret szerint, te viszont tartalom és szerzők szerint. Ez nem sikerült volna, ha nem olvastad volna el őket.
Hamupipőke nyelt egyet.
– Nem volt időm olvasni, asszonyom… de muszáj volt belelapoznom némelyikbe.
– Melyikbe? A kalóz kalandokba? Mindegy, ne mondd el! Tudod, okkal van könyvtár a palotában.
– Annyira sajnálom…
– Ezek könyvek, nem naplók, kislányom. Majd szólok, ha bűnt követsz el."
"Az elmúlt néhány nap folyamán a hercegnő csupán „kislányomnak” hívta Hamupipőkét. Most, hogy végre megkérdezte, hogy hívják, a lány megnémult.
– Ha… Hamupipőke.
– Hamupipőke – ismételte Ginevra. – Ritka név, de ezt biztosan tudod."
"Hamupipőke agyában két kulcsinformáció lebegett, azonban eszébe jutott, amit a hercegnő Ferdinándról mondott: hogy a magas rang mögött egy ravasz, vén róka rejtőzik, egy olyan férfi, akiben nem lehet megbízni."
"– Ezek a lányok mind az unokaöcsém miatt ájuldoznak. Remélem, te nem vagy ilyen."
"– Kemény munka és állhatatosság, Hamulány, az visz előre. Nem az, ha az unokaöcsém után ájuldozol.
Hamupipőke elfojtott egy mosolyt.
– Igenis, felség."
"– Remek. Különben sem kellene neked. Teljes melankóliába esett a miatt az idióta, praktikátlan topánkás hercegnő miatt. Pedig még a nevét sem tudja.
Hamupipőke az ajkába harapott, és akaratlanul is előrenyúlt, hogy elrendezgesse a virágokat. A szívét melegség öntötte el a tudattól, hogy a herceg még mindig őt keresi, és kijelentette, hogy szerelmes abba a lányba, akivel táncolt. Azt azonban nem tudta kiverni a fejéből, hogy a királyfi nem ismerte fel őt a díszterem előtt.
Hamupipőke fejében mostohaanyja szavai visszhangoztak: „Nézz csak magadra! Semmi vagy! Egy árva, egy cseléd! Kinek kellenél? Ő királyi felségének biztosan nem.”"
"Miután a hercegnő elment, a lány lehuppant a bolyhos szőnyegre. Többé már nem egy „árva senki” volt a mostohaanyjánál, hanem mindenki szemében ő volt az „üvegcipellős hajadon”."
"„Nem vagyok boldog – suttogta. Újra kimondta, ezúttal hangosabban. – Már régóta nem vagyok boldog.”
Furcsa megkönnyebbülés lett úrrá rajta, mikor ezt végre beismerte magának."
"Valóban boldogabb lett, amikor találkozott a herceggel, de ez a boldogság elillant. Egy valóságos célra volt szüksége."
"„Ez a mai fiatalság annyira tiszteletlen – gondolta –, és olyan könnyen elterelődik a figyelme.”"
"Az elmúlt három napban a királyfi megszállottan kereste a lányt – odáig ment, hogy elrendelte, hogy azt az átkozott cipőt egy üvegdobozba zárva tegyék ki a palota elé, hátha a lány egy nap erre lovagol, és meglátja.
Nevetséges ötlet."
"Még most, napokkal a kutatás lezárása után is, ha lehunyta a szemét, női lábfejeket látott maga előtt. Fülében a hölgyek metsző kiáltása visszhangzott: „Az én cipellőm! Ez az én cipellőm!”
Rémálmai voltak, mindenhol csak lábfejeket látott. Nagy lábak, kis lábak, lábujjak, sarkak, bőrkeményedések, bokák…"
"„Talán néhány dolog örökre rejtély marad – gondolta. – Mint az üvegcipellős lány.”"
"– Úgy tűnik, a pontosságot az apádtól örökölted – mondta szárazon, majd végigmérte a fiút. – A divatérzékedet pedig a lovászfiútól.
– Jó reggelt, Ginevra néni – üdvözölte a királyfi. A hercegnő melletti üres helyre pillantott; valahol abban reménykedett, hogy a nagynénje elhozza a kísérőjét, és még egyszer találkozhat vele. De a hercegnő természetesen egyedül volt.
Akkor meg miért hagyott ki egy ütemet a szíve, mikor arra gondolt, hogy talán ismét láthatja a kék szemű lányt?"
"– Oda nézzenek, fiacskám – veregette meg a vállát Ginevra –, micsoda deltás fiatalember vagy! Az alakodat bizonyára az anyádtól örökölted. Bárki megmondhatja, hogy nem Györgytől."
"– Milyen vicces! Azért hagytam el a palotát, mert nem akartam zsinóron rángatott bábként élni, és most, hogy visszatértem, azon sajnálkozom, hogy nem látogattalak meg többet. Oly sok évet kihagytam a kedvenc unokaöcsémmel…
– Ha jól emlékszem, nénikém, én vagyok az egyetlen unokaöcséd.
A hercegnő keresztbe fonta a karját, és szigorúan nézett Károlyra.
– Imádlak, Károly, de a késéseid nem illenek egy jövőbeli királyhoz. – Felemelte a kezét, mielőtt a királyfi magyarázkodni kezdhetett volna. – A palotában keringő pletykákból tudom, hogy szerelemittas állapotban vagy. De ez nem jogosít fel arra, hogy udvariatlan légy, megértetted?
– Igen, Ginevra néni. Bocsánat. Tényleg. Csak egyszerűen… Elveszettnek érzem magam. Találkoztam azzal az emberrel, akit nekem szánt az ég, és most eltűnt."
"– ...Már kezdek attól tartani, hogy csak álom volt.
– Az álmok nem hagyják el az üvegtopánkájukat – mutatott rá Ginevra. – Ha már itt tartunk, kinek jut eszébe üvegcipellőt viselni, főleg egy bálban?
– Már megmondtam – szólt a herceg. – Ő más.
A nagynénje felsóhajtott.
– Reménytelen eset vagy, Károly."
"– Áldott az anyád és az apád, hogy te vagy a fiuk – mondta Ginevra."
"– György le akar mondani.
A tény villámként csapott az ifjú hercegbe. Meglepetten pislogott."
"– Az, hogy valakire ráillik egy üvegcipellő, nem bizonyítja, hogy annak a lánynak jelleme is van, és hogy illik is hozzád. Bizonyára tudod, hogy a királyság minden hajadon lánya arról álmodik, hogy hozzád menjen feleségül. Akár le is vághatja a lábujját, hogy beleférjen a lába a cipőbe. Egy ilyen ígéret miatt akár olyasvalakinek az oldalán is kiköthettél volna, akit nem szeretsz, és aki csak úgy tesz, mintha az a lány lenne, akivel találkoztál."
"– A szerelem megzavarja az elménket. – Ginevra oldalra billentette a fejét. – Ebben az apádra hasonlítasz. Tudod, mennyire szerette az anyádat."
"Csak kevés királynak és királynőnek adatik meg a luxus, hogy szerelemből házasodjanak. Szerencsés vagy, hogy az apád megadja neked ezt a lehetőséget.
– Tudom."
"– De apád elméjében néha felcsillan a bölcsesség szikrája."
"– Egy újabb bál valóban megoldás lehet. Szíved hölgye talán ismét előbukkan.
– Kétlem. Attól félek, örökre eltűnt.
– Az emberek nem tűnnek csak úgy el – mondta a hercegnő."
"– ...Legyen álarcosbál!
– Attól tartok, elvesztettem a fonalat. Miért legyen álarcosbál?
Ginevra összecsapta a tenyerét.
– Azért, kedves unokaöcsém, mert bár elmondásod szerint ez a lány csodálatos, kedves és gyönyörű, szeretném, ha biztos lennél abban, hogy őt szereted, és nem csupán a szép kis pofiját. Mi a véleményed?"
"– ...Apám mindig is azt mondta, hogy te bölcsebb vagy nála.
– Valóban? – csillant fel Ginevra szeme. – Valószínűleg ez volt a legokosabb kijelentés, amit valaha tett. Gondoskodom róla, hogy eszébe juttassam."
"– ...de majd beszélek az apáddal. Elég jó vagyok abban, hogy elhitessem vele, hogy az én ötleteim a saját fejéből pattantak ki. Majd meglátod! És a szíved hölgye is ott lesz, ebben biztos vagyok.
Károly remélte, hogy a nagynénjének igaza van."
"És gondoskodnia kell róla: sohasem jusson a Nagyherceg tudomására, hogy van egy Tündérkeresztanyja."
"– Ideje még egy bált szervezni! – jelentette be a király."
"– Igen! Hát hogyan is üdvözölhetném méltóbban az én nővérkémet a kastélyban, mint egy partival? Károly pedig kap egy második esélyt, hogy találkozzon az igaz szerelmével!"
"– Indokok, lárifári! Szerinted érdekelnek az indokok egy olyan fiút, aki egy üvegcipellős lány után epekedik?"
"– Ginevrának az az ötlete támadt, hogy könnyebben megtalálja az igaz szerelmét a fiú, ha közben nem vakítja el a lány szépsége. – György király köhögött. – Az én nővérkém olyan gyakorlatias."
"– Azt ajánlom, jól gondold meg, kihez akarsz hűséges lenni."
"– Hamulány a könyvtárban van, épp nekem vesz ki egy új regényt.
– Könyvet?
– Igen, Ferdinánd. Veled ellentétben nekem nem a cselszövés és az összeesküvés a hobbim."
"– A rangok hierarchiája tartja fenn a rendet. A parasztok nem érdemlik meg, hogy tündérek védjék őket, és egy pálcalegyintéssel eltüntessék a gondjaikat.
– Azt hiszem, jobb, ha most távozol."
"– Ne nekem köszönd. – Irmina asszony nem mosolygott, de a homlokát sem ráncolta. Ez is valami, gondolta Hamupipőke. – Végzed a munkát, és nincs veled baj. Szemeket a földre, a füled pedig a csengőszóra, megértetted?"
"– ...Szerencsére Károly inkább az anyjára hasonlít. Egy nap jó férj és apa lesz belőle.
Hamupipőke szívverése felgyorsult, de nem szólt semmit."
"– Gondolja, hogy visszatér az üvegcipellős lány? Vagyis… ön szerint vissza kellene térnie?
A hercegnő fintorgott.
– Ha engem kérdezel, az lenne a legjobb, ha az unokaöcsém sosem látná viszont azt a lányt.
Hamupipőkét megdöbbentették ezek a szavak. De hogyan is hibáztathatta volna a hercegnőt? Az asszony – és mindenki más – számára rejtély volt a bűbájos, holdfénykék ruhába öltözött üvegcipellős lány, aki az egész bált felforgatta és rabul ejtette a királyfi szívét. A legnagyobb kérdés azonban az volt, hogy a lány – Hamupipőke – miért tűnt el és törte össze a királyfi szívét."
"Már nem először jutott eszébe, mi lett volna, ha éjfél után is marad. Vajon Károly elfogadta volna, vagy inkább halálra rémült volna a rongyai láttán?"
"– Gondolja, hogy a herceg szerelmes belé?
– Szerintem abba szerelmes, amit képzel róla – vágta rá a hercegnő. Szavai igazolták Hamupipőke félelmeit."
"A szíve sajgott a csalódástól. Valahányszor a Mostoha megbántotta, mindig el tudta hessegetni azt a fájó érzést, most azonban sehogyan sem sikerült. Ez egy új érzés volt, és mélyebbre szúrt, mint az, amikor Károly nem ismerte fel őt a palotában.
Az egész bál csak egy trükk volt, hogy feleséget kerítsenek Károlynak! Csak az apja erőltette, hogy válasszon valakit! De nem is ez volt a meglepő. Nem ez volt a fájdalmas rész."
"Tény, hogy nem ismerte fel. A fájdalom, amit akkor élt át, mikor látta, hogy a herceg elfordul tőle, és elsétál a folyosón, mintha csak egy idegen volna, még napokkal később is ugyanúgy marta."
"A királyfi volt az első. Olyan elbűvölő volt, olyan figyelmesen hallgatta, mintha ő lenne a legfontosabb ember a világon, és nem csak egy cseléd lenne, akinek parancsolgatni kell, vagy akivel szívtelen megvetéssel kell bánni. Könnyed mosolya, meleg tekintete megnyerte Hamupipőkét, most pedig itt áll, és még mindig rá gondol."
"Nem akart újra mosolyt kényszeríteni az arcára csak azért, hogy túlélje a napot; rá akart jönni, mi teszi igazán boldoggá, mitől mosolyog őszintén."
"Akkor meg miért sír még mindig?
Mert valahányszor reménykedni mert valamiben, egy kis boldogságban, az mindannyiszor kicsúszott a kezei közül, és eloszlott, mint a csillagpor. Ha valaha bármiben is kedvét lelte abban, amit a szülei hátrahagytak, azt a Mostoha eladta vagy tönkretette. Amikor a Nagyherceg őt kereste, hogy a palotába vigye, Lady Tremaine bezárta a toronyba. Valahányszor azt merte remélni, hogy valaki törődik vele, kiderült, hogy mindez csak egy nagyobb játszma része. Vajon tarthat valaha a boldogsága éjfélnél tovább is?"
"– ...ne felejtsd el, hogy a boldogság nem csak egy mosoly. Ha erőlteted, nem lesz igazi.
E szavaktól megfájdult Hamupipőke szíve.
– Bárcsak már korábban rájöttem volna erre."
"– Ahhoz csodának kellene történnie.
– Egyszer azt mondtad, hogy a csodához idő kell.
– Ehhez talán az sem elég."
"– Koncentrálj a saját boldogságodra. Leld meg a csodát, amely a tied!"
"Hamupipőke elvörösödött.
– Úgy érted, hogy úgy akarnak öltözni, mint ő?
– Igen, de nem hiszem, hogy ettől majd észreveszi őket a herceg. – Louisa a szemét forgatta. – Olyan reménytelenül szerelmes."
"– Tudod, egy kicsit hasonlítasz rá.
Hamupipőke oldalra billentette a fejét.
– Kire?
– A szökött hercegnőre. Nem mondták még neked? A Gyűszűvirágok közt megjegyezték páran."
"– Láttam már kegyetlenséget, és a hercegnő még csak a közelében sem jár. Néha nehéz vele, de a szíve a helyén van. Egyébként pedig szereti Brúnót, és mióta befogadta, velem is kedves.
– Lehet, de szerintem többről van szó, mint Brúnóról – állapította meg Louisa. – Olyan vidámnak tűnsz, Hamupipőke – vidám vagy, de közben mégis szomorú. Nem tudom megmagyarázni, de lefogadom, hogy az emberek nehezen haragszanak meg rád."
"– A saját családod cselédje voltál. – Louisának elakadt a lélegzete."
"– Vidd el, Hamulány. Ez parancs. – Ginevra a kezébe nyomta az álarcokat. – Ha már szabályt szegsz, csináld rendesen – és stílusosan!"
"– Ne maradj soká. – Louisa ravaszan mosolygott Hamupipőkére. – Királyságunk legszemrevalóbb legénye hamarosan megjelenik a nagynénjével. Azt nem akarod kihagyni.
Louisa sarkon fordult, így nem láthatta a pírt, mely a herceg említésének hallatán elöntötte barátnője arcát."
"De ahogy felnézett, elakadt a lélegzete. A királyfi volt az!
...
Károly herceg felemelte az álarcot, és az arcára nyomta, majd gyorsan megkötötte a zsinórt a feje mögött. Amint felállt, végre a lány szemébe nézett…
…és elakadt a lélegzete.
– Te vagy az.
Hamupipőkének a szíve is megállt."
"Ebből a találkozásból semmi jó nem sülhet ki. Ő egy cseléd a palotában, Károly pedig a trón kizárólagos örököse."
"– Úgy tűnik, rád várnak – mondta halkan.
– Én pedig rád vártam – válaszolta Károly, majd Hamupipőke álarcára mutatott. – Egy hattyú. Illik hozzád.
– Nem volt sok választásom. Vagy hattyú, vagy páva.
A herceg közelebb hajolt, és lágyan azt mondta:
– A hattyú volt édesanyám kedvenc madara. Mindig arról mesélt, hogy ha egyszer szerelmesek lesznek, örökre párban maradnak."
"– Pierre volt olyan kedves, és elcserélte velem a ruháját a bál idejére. Meg kell mondanom, néha nagyon jól jön, hogy a kísérőm hasonlít rám. – A fehér álarcos fiatalember felé intett, aki mereven állt a király trónja mellett, miközben bemutatták neki a hölgyeket. A hercegnő egyértelműen arra várt, hogy a királyfi felkérje táncolni, Pierre azonban csak az ásításait igyekezett elfojtani. – Túlságosan jól játszik engem – állapította meg Károly lenyűgözve."
"A tekintetük találkozott, a herceg meleg, barna szeme pedig annyira tele volt gyöngédséggel, hogy Hamupipőke azt kívánta, bárcsak megállna az idő, hogy örökre az emlékezetébe véshesse ezt az arckifejezést, mellyel őt nézi."
"Egyikük sem lépett közelebb a padhoz. Hamupipőke észrevette, milyen gyöngéden nézi őt Károly, és a hasában táncoló pillangókat figyelmen kívül hagyva lábujjhegyre állt, és megpuszilta az arcát.
Amikor elváltak, a királyfi kábultan hátratántorodott.
Úgy szorította magához az üvegcipellőt, mintha attól félne, hogy elejti.
– Ezt meg miért kaptam?
– Köszönetképpen – válaszolta Hamupipőke mosolyogva az összezavarodott, de boldog herceg láttán. – Azért, hogy emlékeztettél rá: nem minden csodának kell éjfélkor véget érnie. Majd elmagyarázom…"
"Hamupipőke nem hallotta, mivel folytatta Louisa nagynénje. Egész idő alatt igyekezett nem nézni a hercegre. Kifelé menet azonban óvatlanul rápillantott… és meglátta, hogy tátott szájjal bámulja őt."
"Hamupipőke felkapta a tálcát és elsietett vele. Alig ért ki a konyhából, mikor a szeme döbbenten elkerekedett.
Károly herceg állt előtte, és az egyik cselédlányt faggatva igyekezett megtudni, hol van Hamupipőke.
A lány már szaladt volna tovább, de a herceg túl gyors volt. Elkapta a ruhája ujját, és gyöngéden megérintette a karját.
– Maradj, Hamupipőke! Kérlek, maradj.
– Tudod a nevem?"
"– Mi a baj?
– Én… nem vagyok hercegnő, felség – fakadt ki. – Sem úri hölgy. Én csak…
– Az a lány vagy, akire egész életemben vártam? – kérdezte Károly. – Először is, kérlek, ne hívj felségnek.
– De…
– Károly. Csak Károly.
– Herc… – Hamupipőke elharapta a szót. – Úgy értem, Károly.
Károly. A név ott ült a nyelvén, és a lány belepirult. Milyen könnyű a nevén szólítani, és mégis mennyire más.
– Hamupipőke – mondta a férfi mosolyogva. – Egy a szívünk, és egy úton járunk. Mindig.
– Ez gyönyörű.
– Ezt ígérték egymásnak a szüleim. És most ezt ígérem neked. Ha elfogadsz.
„Ha elfogadsz.” Hamupipőke alig hitte el. A királyfi megkérte a kezét. A menyasszonya lesz! Kétely után kutatott a férfi szemében, de csak melegséget és ígéretet látott. Nem úgy festett, mint akit kényszerítenek, hogy megkérje a kezét.
Olyan boldog volt, hogy tetőtől talpig átjárta a melegség. Ha vele lehet, végre eltűnhet a szívéből az a fájdalmas magány, amely miatt éveken át szenvedett. Új családja és új otthona
lesz."
"Egy dolog reménykedni abban, hogy talál valakit, aki szeretni fogja. Hogy védje magát, évekig még csak gondolni sem mert arra, hogy új családja lehetne."
"A herceg olyan közel volt hozzá, hogy Hamupipőke látta az ajkán a reggelijéből maradt kóbor morzsákat, és egy kis lekvárt a szája sarkában. Felemelte a köténye szélét, és letörölgette.
– Nem illik egy hercegnek lekváros arccal visszatérni a reggelihez – mondta, miközben eltüntette a lekvárt. Az ujjbegyével véletlenül megérintette a királyfi ajkát, mire megborzongott.
El is felejtette, hogy a kötényét fogja, és elkapta onnan az ujjait. A kötény Károly mellkasára esett, mire ösztönösen odakapott. De amikor a keze a királyfi szíve fölé ért, érezte a férfi hevesen lüktető pulzusát az ujjai alatt, és tenyerét a mellkasára nyomta.
És, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga, az ajkaik összeértek.
Ez a csók még édesebb volt, mint az előző. Hamupipőke örült, hogy letette a tálcát, mivel most biztosan elejtette volna. Lábujjhegyre állt, és gyengéden félresöpörte Károly haját, hogy a fülébe súgja: – Ugye ez nem álom? Hogy te itt vagy velem… hogy egymásra találtunk?
– Ha álom lenne, akkor már felébredtem volna arra, hogy milyen hangosan ver a szívem a fülemben. – Károly a szájához húzta a lány ujjait, és megpuszilta őket. – Mikor megláttalak a portrégalériában, gondoltam, hogy te vagy az. Akkor láttalak itt először, és Ginevra néni övét viselted. Tudnom kellett volna! Már akkor rád kellett volna találnom.
Hamupipőke visszatartotta a lélegzetét.
– Soha többé nem kell amiatt aggódnod, hogyan találsz rám – idézte őt lágyan. – Megígérem.
Ismét megcsókolták egymást.
Nagy boldogságukban azonban hibát követtek el. Egyikük sem vette észre a szemközti sarokban rejtőzködő Nagyherceget, aki kileste romantikus közjátékuk minden pillanatát."
"Még mindig egymás felé hajtott fejjel beszélgettek, mint egy turbékoló gerlepár. Ferdinándot rosszullét fogta el amiatt, hogy Károly ilyen nyilvánvalóan fejezi ki a vonzalmát."
"– Tudod, ezért kellett olyan hirtelen elsietnem. Ostobán hangzik, de nem akartam… Nem akartam, hogy kiderüljön, hogy minden, amit láttál, csak a Tündérkeresztanyám varázslata volt. Hogy a hintóm valójában egy tök, a négy lovam pedig egérke. A ruhám pedig nem más, mint rongyok.
– Nem érdekelt volna.
– Azt hiszem, féltem. – Hamupipőke nyelt egyet. – Azelőtt nagyon sokáig senkivel sem beszélgettem úgy igazán. Féltem, hogy nem fogadsz el. Féltem, hogy ha maradok, akkor elkezdek kötődni hozzád, és akkor lehetetlen lesz visszatérnem a régi életembe. – Hamupipőke hangja lágyan csengett, és most a hercegre nézett. – Hiszel nekem?
Károly maga felé húzta a lány állát. Az arca olyan gyengéd volt, hogy Ferdinánd elfintorodott undorában.
– Igen, hiszek neked."
"Ez megmagyarázza, miért nem találták meg az emberei Hamupipőkét. Kinek jutott volna eszébe egy egerek vonta tököt kergetni?"
"Eddig nem tudta, hogy tud táncolni a szíve, de most úgy érezte. Őrült ritmusban vert, dobolt a mellkasában, és zümmögött a fülében."
"– Azt hiszem, valahol máshol járt az eszem.
– Ez az érzés nekem is ismerős – ismerte be Károly, és magára mutatott. – Ma kétszer vettem fel fordítva ezt az inget.
– Te? – kérdezte játékosan Hamupipőke. – Azt hittem, van egy inasod, aki öltöztet. Vagy kettő.
– Amióta csak megszülettem – válaszolta komoly hangon Károly.
– Tényleg?
– Nem – kuncogott a herceg. – Egész ügyesen fel tudok öltözni egyedül is. Néha attól tartok, hogy ez az egyetlen dolog, amire képes vagyok."
"Mindennap órákat töltöttem a könyvtárban. A könyvek lettek a barátaim, mivel igazi barátaim nem voltak.
– Én is szeretek olvasni – mondta sóvárogva Hamupipőke. – A szüleimnek volt egy gyönyörű könyvtáruk. – Nem említette meg, hogy a mostohaanyja a legtöbb könyvet eladta."
"– ...Ha csak egy dologban lehetek szabad, akkor az az, hogy kit szeretek, és kit veszek el.
Hamupipőke gyomrában pillangók repkedtek a herceg hangjában csendülő melegségtől. Furcsa, hogy összesen csupán néhány órát voltak együtt, mégis olyan ismerősök voltak egymásnak."
"...végre vele lehetett, úgy, hogy közben önmagát adja. Ezúttal nem volt sem üvegcipellős hajadon, sem pedig álarcos hercegnő."
"– ...Én olyan király akarok lenni, aki a szívére hallgat."
"A hangja elcsuklott. – Miután a Mama és a Papa meghalt, megváltoztak a dolgok. Rájöttem, hogy az élet nem tündérmese. – Karját a királyfi karjába fonta. – Néha annál sokkal jobb."
"Olyan sok minden felett nincs hatalmunk – mások büszkeségét és ármánykodását, a betegséget, a halált nem tudjuk befolyásolni. Hát nem kellene megragadnunk a boldogságot, amikor az megadatik? Az elmúlt pár napja Károllyal sokkal boldogabb volt, mint az azelőtti évei. A válasz tehát egyszerű.
– Készen állok – suttogta, és amint kimondta, a gyomra bukfencet vetett.
Károly ránézett, a szemében reszketett a fény.
– Akkor…
– Igen – szólt közbe Hamupipőke. – A feleséged leszek.
Károly magához húzta, és közben mindkét kezét fogta, majd az ajkához emelte.
Hamupipőke, miközben a királyfi vállának dőlt, azt kívánta, bárcsak örökké tartana ez a pillanat. Legalább most már tudja.
Ez hát a szerelem."
"– Úgy beszélek, ahogy akarok! – dörögte a király, majd ismét rátört a köhögőroham. Amint magához tért, felsóhajtott. – Ráférne valami varázslat erre a birodalomra. Rám is rám férne egy kis varázslat."
"– ...a csoda néha boldoggá tesz. Mielőtt elmegyek, szeretnék egyszer csodát látni."
"– Nos – visszatette a csészét a tányérkára, aztán letette, majd egy szalvétával megtörölgette a szája sarkát –, te vagy a rejtélyes leányzó, akit mind ez idáig keresett."
"– Bocsánat. Csak a virágokat néztem.
– Károly műve, ugye? – Ginevra a nyelvével csettintgetett a látványon. – Romantikus lélek, mint az apja."
"– Még arra sem állok készen, hogy hercegné legyek – mondta. – El sem tudom képzelni…
– Úgy hiszem, részben emiatt esett rád az unokaöcsém választása. Ezért szeret. – A hercegnő hangja lágy volt. – Kevesen gondolkodnának el rajta, hogy hercegnék legyenek-e. Az, hogy te végiggondolod, a bölcsességed jele. A korona súlyos felelősséget jelent, de a legtöbb lány nem érti ezt. Abban, hogy egy királyfihoz mennek feleségül, csak azt látják, hogy a királyi család tagjává válnak, palotában élhetnek, és szép ruhákat hordhatnak."
"– A kérdés: szereted-e Károlyt?
– Igen – mondta habozás nélkül Hamupipőke. – Persze hogy szeretem.
– És ő is szeret téged. Nem kételkedem abban, hogy te vagy számára a megfelelő társ, Aurelais számára pedig a legalkalmasabb hercegné.
A hercegnő ritka ajándékkal, egy mosollyal jutalmazta Hamupipőkét."
"– Kitalálhattam volna, hogy van egy tündérkeresztanyád. A tündérek csak azoknak jelennek meg, akik képesek megváltoztatni a világot. Ez alól te sem vagy kivétel, Hamulány."
"– A mostohaanyám mellett töltött évek alatt sok mindent el kellett kendőznöm. – A hangja elcsuklott. – Kendőztem a boldogtalanságom. Nyomorúságos voltam. – Nyelt egyet. – Többé semmit sem akarok kendőzni.
– Akkor ne tedd – mondta Ginevra. – Ha rajtam múlta, az utolsó „K” betű a „kiütés” rövidítése lenne – kuncogott a hercegnő. – A jóisten a tudója, egy-két embert szívesen kupán vágnék. A Nagyherceg a lista élén van."
"– ...Ma éjjel elkezdődik! Ma este Aurelais végre megismerheti a szökött hercegnőt, a rejtélyes ifjú hölgyet, aki rabul ejtette Károly herceg szívét, és felkeltette egy egész nemzet kíváncsiságát. Ma éjjel megmutatod nekik, hogy épp annyira szerethető vagy, mint a neved."
"A tenyerén egy gyűrű volt. Egy egyszerű aranykarika, amit egy kissé már lecsiszolt az idő. A közepén egy sápadtkék zafírkő volt, ami úgy csillogott, mint a csillagokkal teli, éjféli égbolt.
– Ez az anyámé volt – mondta Károly. – Ő is annak örülne a legjobban, ha neked adnám.
Hamupipőke nem is talált szavakat.
– Még sosem láttam ilyen… ilyen…
– Tetszik?
– Igen. – Elpirult. – Úgy értem, csodálatos.
Károly kuncogva az ujjára húzta.
– Remélem, ezt azért kényelmesebb lesz viselni, mint az üvegcipellőt.
– Igen. – Most Hamupipőke nevetett. – Ne aggódj, nem tervezek megszökni."
"– Ő az a lány, aki feleségül akarok venni, atyám."
"– ...Tehát ő az ön lánya?
– Nem, ő egy cseléd. Egy senki.
– Én nem vagyok senki – mondta szigorúan Hamupipőke. Ha a mostohaanyja azt hiszi, hogy szerényen hallgat, mint ahogy azt a gyámsága alatt tette, akkor téved. Hamupipőke megváltozott, és nem hagyja, hogy ez a nőszemély ismét porrá zúzza az álmait."
"– Leendő hercegnénk kegyelméből ön a lányaival együtt Aurelais-ban maradhat, de az udvarba többé nem teheti be a lábát."
"– Megbocsátok nektek, Mostohaanya, Anasztázia és Drizella. Nem haragszom rátok. Ha bármit is érzek irántatok, az a szánalom. Ha az életedet a haragra építed, sosem ismered meg a boldogságot. A ti érdeketekben remélem, hogy a szívetek megváltozik."
"– Örömömre szolgált. Élénken emlékszem arra, mikor a Tremaine-háztartásba látogattam. – A Nagyherceg megborzongott. – Ki gondolta volna, hogy egy ilyen bájos kis hölgy lakik ott? – Széles mosolyt eresztett Hamupipőkére."
"– Nincs az a pénz, ékszer vagy föld, mely miatt meggondolnám magam. Semmi ilyesmi nem érdekel. – Hamupipőke a fejét rázta. – Gyerünk, küldjön el. Károly örökké utánam fog kutatni.
– Ó, az ifjak szerelme – kuncogott Ferdinánd a fejét rázva. – Ezt vegyem úgy, hogy visszautasítod nagylelkű ajánlatomat? – Sóhajtott. – Akkor át kell térnünk a másik tervemre."
"De a dologban a legnagyobb rejtély a gyűrű volt…
A levél hajtásaiban ugyanaz a gyűrű volt, mint amit tegnap este adott a lánynak. Megdörzsölte a gravírozást a gyűrű belsejében, mely apja szerelmét őrizte az anyja iránt. „Egy a szívünk, és egy úton járunk. Mindig.” Akkor meg miért nem tudja elhinni, hogy a levél tőle van? „Mert ha valóban elhagyott, akkor ő egyáltalán nem az a lány, akinek gondoltam.”"
"A legtöbb lány a birodalomban hercegnőhöz illő ruhát, kristályszegélyes szaténkesztyűt és rubintokkal kirakott tiarát kért volna. Hamupipőkének nem kellett ilyesmi.
Épp ezért szerette. Azért, mert őszintén végiggondolta a szavait, mielőtt beszélt. Szerette, ahogy a szemöldöke táncolt, mikor mosolygott, vagy ahogy a hangja dúdolóra váltott, mikor ugratta.
Ezért hiányzott neki annyira."
"„Királyi felség” – a szavak visszhangot vertek Károly fejében.
Szó nélkül sarkon fordult. Nem emlékezett rá, hogy valaha érezte volna magát ennyire elveszettnek és magányosnak."
"– Ne vágj ilyen döbbent arcot. Igen, tudom, hogy ő segített neked elcsábítani a herceget. Kinek jutna eszébe, hogy egy ilyen őzikeszemű fiatal lány, mint te, boszorkány lehet?"
"– Az ország iránti szeretetem fontosabb, mint a király iránti szeretetem.
– Miért lenne más a kettő?
– Azt hiszed, nincs szívem, gyermekem. De idővel rájössz, hogy mindent Aurelais érdekében tettem."
"– Lehet, hogy az emberek örülnének egy királynénak, aki olyan, mint ők – érvelt Hamupipőke."
"– Tiéd a választás, Hamulány. Már megtapasztaltad, micsoda veszélyekkel jár hercegnőnek lenni, és ez még csak a kezdet. Ha balra mész, Valorsba jutsz. Jobbra pedig…
– Visszamegyek Károlyhoz – mondta azonnal Hamupipőke.
Hangjában nem volt nyoma hezitálásnak, hisz tudta, miért dönt így.
A hercegnő elmosolyodott, és átvette a gyertyát, hogy vezetni tudja a lányokat.
– Ez esetben jobbra megyünk."
"– Tudjátok, a barátomnak tekintettem. Nem volt mindig ilyen borzalmas.
– Az emberek változnak – mondta Ginevra az öccse vállát veregetve. – Néha jobbak lesznek, néha azonban rosszabbak.
– Meg akarta védeni a királyságot – tette hozzá gyengéden Hamupipőke."
"– Van, hogy a legromlottabb cselekedet mögött is jó szándék húzódik."
"– És te, ifjú hölgy – intett Hamupipőkének. – Itt az ideje, hogy rendesen bemutatkozzunk egymásnak.
– Pizsamagatyában akarsz bemutatkozni a leendő menyednek, György? – kérdezte Ginevra. – Egy áruló jelenlétében? Micsoda világi viselkedés!
– Inkább most, mint hogy újra megkockáztassuk, hogy elszökjön. Most nincs rajtad üvegcipellő, he?
Hamupipőke nem bírta megállni, hogy elnevesse magát.
– Nem, felség, nem szököm el. Soha többé.
– Ezt jó hallani. Illetlen dolog, főleg egy hercegnétől, ha az egész királysággal keresteti magát, és csak egy üvegcipellőt hagy hátra nyomként – kuncogott a király. – Ez lesz az évszázad varázslata!"
"Károly megfogta Hamupipőke kezét.
– Rajtunk áll – mondta. – Királyi parancsra, minden varázslatos képességgel rendelkező személy visszatérhet Aurelais-ba."
"– Hisz mégis mi lenne a mágia, ha nem egy kis csoda? Csodák pedig az én segítségem nélkül is történnek mindennap, mindenféle formában. Ilyen a szeretet, a boldogság, de más alakot is ölthet. A mágia csak felgyorsítja a csodák elérkezését."
"– Három hetet adok, aztán futva fogsz visszajönni Valorsba – mondta Ginevra. – Ismerlek, György. Képtelen leszel távol maradni a palotától, főleg, ha unokákat is tartogat számodra a jövő.
Hamupipőke és a királyfi elvörösödött."
"Megfeledkezve a környezetükről, gyengéd csókot váltottak.
Hamupipőke szíve repesett a boldogságtól. A kertben rózsaszirmok robbantak a levegőbe, és táncolva az ég felé repültek, ünnepelve a varázslatot, a szerelmet és a reményt. A pár mosolyogva nézte, miközben a homlokuk összeért."
"Hamupipőke és az üvegcipellő története messzire eljutott, és sokan az ő szájából szerették volna hallani. Azonban mikor a herceggel körbeutazták a világot, és mindenhol felidézték, hogyan találkoztak és szerettek egymásba, mindig hangsúlyozták, hogy a történet nem ért véget azzal, hogy megtalálták az üvegcipellőt, és az visszakerült Hamupipőkéhez.
Nem, tündérmeséjük folytatódott minden egyes nappal, amit kettesben, s később a gyerekeikkel töltöttek.
Az üvegcipellőket Hamupipőke és Károly a kertben állította ki, hogy mindenkit emlékeztessen rá, hogy a varázslat, bármilyen csodálatos, nem kulcsa az álmoknak és a boldogságnak.
Végtére is, a bűbáj illékony, a remény összetörhet, az álmok pedig álmok maradhatnak, ha sosem kapnak lehetőséget arra, hogy szárnyra kapjanak.
Ha valaki közelről megnézi, észreveheti, hogy a párnára, amin az üvegcipellő áll, egy szó van hímezve. Egy szó, mely Hamupipőke és a herceg szerint még hatalmasabb, mint a mágia, az álmok, a boldog befejezés és a remény.
A szeretet."
